A Linz ellen folytathatja a felzárkózást a Fehérvár

   

A tabellamásodikat tisztelni kell, de le lehet győzni.

A znojmói túra után újabb nehéz feladat vár a Fehérvárra az EBEL-ben. A jelenleg a táblázat második helyén álló, évek óta az élmezőnyben végző Black Wings Linz érkezik a Raktár utcába. Remélhetőleg remegő lábakkal, hiszen kettejük legutolsó fehérvári összecsapását nem mindennapi körülmények között a Fehérvár nyerte. A Linz már 5-1-re vezetett a 22. percben, ám a meccs felénél ihletet kapott a Volán, és sorozatban lőtt 4 góljával a rendes játékidő leteltéig sikerült behoznia a hátrányt, majd a hosszabbításra is maradt a lendületből, Owens fél perc alatt berámolta a hatodikat is, és ezzel a Volán nyert. Természetesen nem vágyunk feltétlenül hasonlóan heroikus győzelemre, egy akármilyen kicsivel is megelégszünk, és az sem baj, ha nem szép góllal, hanem valami kis csúnyácskával nyer a csapat. Hogy erre lehet esély, erősíti az is, hogy az idei szezon első egymás elleni meccsén a Linz csak kínkeservesen tudott nyerni a saját otthonában Erdély Csanádék ellen. Hogy az eltiltását letöltő Manavian tud-e ebben a csapat segítségére lenni, az egyelőre kérdéses, ugyanis kisebb betegséggel küzd.

Persze az ellenfél ismeretében ez nem lesz könnyű feladat. A Linz legutóbb Salzburgban kapott ki 4-2-re, és ez azt jelenti a számukra, hogy bár továbbra is őrzik a második helyüket, több csapat is lőtávolon belülre került, az eredmények megfelelő alakulása esetén az Innsbruck és a Znojmo akár előzhet is vasárnap. A Linz bár csak 42,5%-os teljesítményt hozott eddig idegenben, ezzel is a második legjobb a mezőnyben. Nem rosszak emberelőnyben és nagyon jók emberhátrányban. Idegenbeli meccseiken általában döcögősen kezdenek, ahogy telik az idő, úgy melegednek bele egyre jobban a játékba. Reméljük, ez Fehérváron úgy módosul, hogy a döcögős kezdést még döcögősebb folytatás követi, mert a Volán nem hagyja feljavulni az osztrákokat. A Linzből hiányozni fog a sérült Kristler és Altmann, valamint az eltiltott Dowell.

Fehérvár–Linz 1-4

   

Ami Znojmóban sikerült legutóbb, az Székesfehérváron nem jött össze, nincs újabb pont, a Volán maradt utolsó az EBEL-ben.

Benoit Laporte nem módosított a Csehországban győztes sorokon. Az egyetlen változás, hogy kétmeccses eltiltása után Antonin Manavian visszakerült a keretbe. Az első helyzet a Voláné volt: a 3. percben Luttinen kapott tökéletes indítást a kék vonalnál, kapura tört, Ouzas védett. Harty megpattanó lövése következett – jól kezdett a hazai alakulat. Az első büntetésről szívesen lemondtunk volna, Lattendresse ment ki két percre. Ahogy visszajött a kiállított, Spannring és Jyrkkiö akadtak össze, de ennél fontosabb, hogy emberhátrányban jól zárt a fehérvári retesz, nem volt komolyabb helyzetük az osztrákoknak. Négy a négy elleni játék következett, majd egy újabb vendégszabálytalanság után 50 másodpercig négy a háromban, majd bő egy percig öt a négy ellen támadhatott a Volán. LoVecchióék közel jártak a vezető gólhoz, volt pánik Ouzas kapuja előtt, de a Linz megúszta a nehéz perceket. Kár érte, mert Piché és Szabó Krisztián kakaskodása után csak utóbbit állították ki a játékvezetők, ezt az emberelőnyt pedig kihasználták a vendégek. A 11. percben Hofer megpattanó lövését nem tudta hárítani Carruth (0-1). Újabb fehérvári emberelőny következett, de nem sikerült kiegyenlíteni. Öt az ötben büntettet a Linz, a 14. percben ismét Hofer volt a gólszerző (0-2). A második osztrák gól megfogta a Volánt, Erdély takarásból leadott lövésén kívül más lehetősége már nem volt a Laporte-csapatnak.

A középső játékrészt Vincze előző harmad végi kiállítása miatt emberelőnyben kezdték Leblerék. Egyenlő létszámban is lendületben maradt a Linz, a hazai védőharmadban folyt a játék. A 25. perc után változott a kép, Szabó Dániel veszélyesen megpattanó lövése volt a jel, hogy feljebb kapcsolt a Volán. Újabb fór következett, egymás után jöttek a nagyobbnál nagyobb helyzetek, de nem sikerült megszerezni a roppant fontos szépítő gólt. Pedig sokat tettek érte Latendresse-ék, de szerencséjük sem volt a fehérváriaknak. A harmad közepére enyhült az iram, szusszantak picit a csapatok. A 33. percben újabb emberelőny következett, már a hatodik a meccsen. Schofield azonban lefülelt egy passzt, nem túl nagy meggyőződéssel elindult a fehérvári kapu felé, lövése után a gólvonal mögé csorgott a korong (0-3). Ebben sajnos Carruth is benne volt. A fór további része Manavianról szólt. A bekk bombája után a gólvonalon csorgott végig a korong, majd ismét ő következett, ezúttal a vasat találta telibe. Ment előre a Fehérvár, de semmi sem sikerült a linzi kapu előtt. Manavian újabb vasat lőtt, majd Erdély büntetőjét is védte Ouzas. Ezt a harmadot is elvitte a Linz, három gól volt a hátrány a harmadik húsz perc előtt.

Ott folytatódott a záró harmad, ahol az előző abbamaradt: Sárpátki került ziccerbe, melléhúzta. A 43. percben betaláltak a hazaiak: LoVecchio pofozta a kapuba a felpattanó korongot, de a játékvezetők magas bot miatt érvénytelenítették a gólt. Jogosnak tűnt az ítélet. Ez sem szegte kedvét a Fehérvárnak, továbbra is sokat korcsolyázva és magas energiaszinten játszottak Erdélyék. Újabb páros kiállítás következett, még inkább felpörgött a mérkőzés. Szabó Krisztián startolt egy kipattanóra, de nem sikerült betuszkolnia a pakkot, csak a támadó került a kapuba. Az 53. percben végleg eldőlt a mérkőzés. Emberelőnybe kerültek a vendégek, Dorion tökéletesen passzolt a kapu előtt üresen álló Leblerhez, neki már könnyű dolga volt (0-4). A hátralevő játékidő csendesebben telt. Luttinen és Fechtig még párszor összekapaszkodott, majd négy perccel a vége előtt Manavian emberelőnyben szépített (1-4).

Játékban sokat lépett előre a Fehérvár, a korábbi görcsösség eltűnt, szép támadásokat vezettek Musicék, birtokolták a korongot, kialakítottak több meccsre elegendő helyzetet, de amíg a gólok nem jönnek, ennél többre nem számíthat a magyar EBEL-csapat.

EBEL, 3181 néző. Játékvezetők: Kubus, Piragic, Soós, Vyleta.
Carruth: 83,3% (Rajna)
K
Ouzas: 96,3% (Janny)
Jyrkkiö, Uotila, Gilbert, Latendresse, Erdély
1
Dorion, Lukas R., Hofer, Locke, Lebler
Vidmar, Harty, LoVecchio, Hári, Luttinen
2
D'Aversa, Kirchschlager, DaSilva, Schofield, Broda
Szabó D., Stipsicz, Sárpátki, Music, Szabó K.
3
Piché, Fechtig, Moderer, Gaffal, Spannring
Manavian, Vincze, Reisz
4
Freunschlag, Kragl, Franz, Lukas P., Ober
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 10:19 EHL PP Hofer Broda D'Aversa
0-2 13:53 EHL Hofer Piché Locke
0-3 32:42 EHL SH Schofield Kirchschlager
0-4 52:54 EHL PP Lebler Dorion DaSilva
1-4 56:33 FHA PP Manavian Latendresse Gilbert
27 Kapura lövések száma 24
12 Kiállításpercek 18

A Fehérvár–Linz összefoglalója

 

A gólok mellett Benoit Laporte meccs utáni első értékelését is megnézhetik a fehérváriak által készített összefoglalóban.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR INFO
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum