Znojmóban sem vár könnyű este a Fehérvárra

   

A magyar EBEL-csapatnak ezen a meccsen is meg kell próbálnia visszatérni a győzelmek útjára.

A Znojmóval utoljára akkor játszott a Fehérvár, amikor fej fej mellett álltak a tabellán. Azóta sok minden változott, a csehek szorgalmasan gyűjtögetik a pontokat, és ezzel jelentős előnyre tettek szert csapatunkkal szemben. Legutóbbi egymás elleni csatájuk óta ők 50% felett teljesítenek, mi viszont csak 25%-kal. Ahogy a Volán, úgy a Znojmo is vereséget hoz magával a legutóbbi mérkőzéséről, de ők előtte kétszer nyertek, a Graz ellen otthon, a Villach ellen idegenben. Ráadásul a Znojmo hazai mérlege elég jó, a pontok kétharmadát bezsebelte az eddigi 6 fellépésen. A csapat legeredményesebbje a korábban Fehérváron is megfordult Colton Yellow Horn, aki megbízhatóan hozza a pont/meccset.

A Znojmo minden statisztikai mutatójában jobb, mint a Fehérvár, így egyértelműen esélyesnek számít. Hogy a Volán rácáfoljon a papírformára, ahhoz elsősorban a góllövésben kellene javulnia. Nagyon keveset és pontatlanul lőnek a fehérvári játékosok, az egész mezőnyben a legkevesebbszer sikerült betalálniuk az ellenfél kapujába. Ehhez sok kapott lövés, gyenge emberelőnyös játék és hátrányos védekezés párosul. Ezekben a mutatókban az utolsók között van a csapat, nem is csoda, hogy az összteljesítmény sem örömteli. Az sem tudja nagyon vigasztalni a szurkolókat, hogy a sanyarú sorsban a salzburgi drukkerekkel osztoznak, akik csapata egy ponttal és egy hellyel előzi csak a Volánt. A csapat idegenben nagyon rosszul szerepel, eddigi 6 fellépésén mindössze 2 pontra volt képes, a 0 pontos sorozat pedig 5 mérkőzés óta tart.

A pont/meccset hozó, ám 5 meccsről sérülés miatt hiányzó David Gilberten kívül senki a közelében sincs ennek az átlagnak, miközben szinte minden más csapatban legalább egy sornyi húzóember van. Nem is véletlen, hogy a hét elején a klub vezetői beszélgetésre hívták a játékosokat és a szakvezetőket, hogy közösen találják meg a gyenge szereplés okait, és azt, hogy ki mivel tudna hozzájárulni a javuláshoz. A beszélgetések tartalma természetesen nem lehet nyilvános, de azt nagyon szeretnénk látni, hogy eredményt hoztak. Ennek első jele lehetne a pontszerzés a csehek otthonában.

Znojmo–Fehérvár 2-3

   

Megszerezte második idegenbeli győzelmét is a Fehérvár. David Gilbert vezetésével hosszabbításban sikerült legyőzni a Znojmót.

Úgy tűnik, sikerült összekapnia magát a Fehérvárnak, végig partnere tudott lenni a fordulót jóval előkelőbb pozícióból váró Znojmónak. Bár a csehek szerezték meg a vezetést a 15. percben, még a szünet előtt sikerült egyenlíteni, és ugyanez a koreográfia 20 perc játékidővel elcsúsztatva megismétlődött a második harmadban is. Örömteli volt, hogy az idegenben egyébként eddig gyengélkedő Volán mindkét játékrészben aktívabb volt ellenfelénél, többet lőtt kapura. Az első 20 percben ez a különbség nem volt jelentős, a másodikban már igen, így minimum megérdemelt volt, hogy 40 perc után döntetlen volt az állás. A harmadik harmad az elsőhöz hasonló kiegyenlített játékot hozott, ezúttal is döntetlenre hozták a felek ezt a periódust, csak épp gól nem esett egyik oldalon sem. Következhetett a hosszabbítás, amelyből alig telt el két perc, amikor David Gilbert megszerezte a fehérváriak győztes gólját. A kanadai csatárnak ezen a napon ez már a második találata volt, ezen kívül adott egy gólpasszt is. Ahogy eddig is, ezúttal is kiemelkedett a társai közül. Ezúttal csatlakozott hozzá Olivier Latendresse, aki 1+1-et hozott össze, és a 0+2-vel záró Erdély Csanád is. Érdekesség, hogy Gilberték sora a rendes játékidő mind a 4 találatánál jégen volt. Mivel a csapat többi tagja lehozta döntetlenre a saját meccsét, ez elég volt a pontszerzéshez, a hosszabbításban pedig a győzelem megszerzéséhez.

ZNOAVS

EBEL, 2615 néző. Játékvezetők: Müllner, Siegel, Nemeth, Sefcik.
Schwarz: 89,7% (Halasz)
K
Carruth: 91,3% (Rajna)
Boruta, Lattner, Mrázek, Bartos, Yellow Horn
1
Jyrkkiö, Uotila, Gilbert, Latendresse, Erdély
Biro, Stehlík, Cip, Matus, Nemec
2
Vidmar, Harty, LoVecchio, Hári, Luttinen
Snajnar, Pohl, Racuk, Guman, Beroun
3
Szabó D., Stipsicz, Sárpátki, Music, Szabó K.
Spacek, Zajic, Csamango, Raska, Novak
4
Vincze, Reisz
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 14:33 ZNO Lattner Boruta Raska
1-1 19:32 FHA Latendresse Erdély Gilbert
2-1 34:10 ZNO Nemec
2-2 38:19 FHA PP Gilbert Latendresse Szabó K.
2-3 62:01 FHA Gilbert
23 Kapura lövések száma 28
12 Kiállításpercek 10
Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 2-1VÉGE
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR INFO
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum