Gallóék kikaptak, Fektiék nyertek

 

A Timra és a Kitzbühel is otthon játszott, de csak az egyik csapat örülhetett.

Pedig a Timra jól kezdett, bő hét perc játék után már 2-0 állt az eredményjelzőn. A Leksand azonban nem hagyta magát, egy percen belül szépített, a második játékrész első percében pedig az egyenlítést is megszerezte. A harmad végén ismét magához ragadta a kezdeményezést a hazai csapat, de a vendégek újfent gyorsan egyenlítettek. A záró húsz perc nem hozott gólt, a Galló Vilmossal felálló első sor ezúttal nem tudott gólokban megnyilvánulóan kibontakozni. Jöhetett a hosszabbítás, amelyben a Leksand volt pontosabb, az első lövésükből betaláltak, és 4-3-ra megnyerték a mérkőzést. Galló ezúttal nem szerzett pontot, a Timra továbbra is vezeti az Allsvenskant, de előnye immár csak egy pont, nem beszélve arról, hogy a mezőny további része sincs tőlük messze ebben a roppant kiegyenlített bajnokságban.

Az Alpesi Ligában a Kitzbühel a Zell am See-t fogadta. Nagyon jól kezdtek a hazaiak, sorozatban három gólt lőttek az első 23 percben. A Zell am See ekkor kezdett el kapaszkodni, nem is eredménytelenül tette ezt, hiszen a második szünetre már csak egyetlen gól maradt a hazai csapat előnyéből. A döntés az utolsó húsz percre maradt, de ebben a periódusban már csak a Kitzbühel szerzett gólt, kettőt is, így a végén 5-2-re nyert. Fekti Ádám nem szerzett pontot, nem úgy az ellenfélnél Jussi Tapio, aki gólpasszt adott. Az egykori újpesti kedvenc a tavalyi szezonban alig játszott, idén viszont már 11 meccsen ugyanennyi pontja van a szomszédok másodosztályában. A Kitzbühel egy helyet előrelépett és 10. a tabellán.

Magyar légiósok a hokivilágban, 2017/18:

Név Csapat Liga H M G A P
Bartalis István Schwenningen DEL (GER-1.) 9. (14) 8 1 0 1
Christopher Bodo  Lausitzer Füchse DEL2 (GER-2.) 9. 8 3 4 7
Karol Csányi KRS Heilungcsiang VHL ? 4 0 1 1
Fekete Dániel VEU Feldkirch Alpesi Liga (AUT-2.) 8. 8 2 3 5
Fekti Ádám Kitzbüheler EC Alpesi Liga (AUT-2.) 10. 9 1 1 2
Galló Vilmos Timra IK Allsvenskan (SWE-2.) 1. 10 4 0 4
Hári Norbert Nidaros NOR-2. 5. 4 1 5 6
Hetényi Zoltán Knoxville Ice Bears SPHL ? ? ? ? ?
Izsák Róbert Furuset NOR-2. 4. 7 4 2 6
Kalvin Sagert Gherdeina Alpesi Liga (AUT-2.) 15. 10 1 4 5
Andrew Sarauer Villach EBEL (AUT-1.) 6. (12) 13 2 10 12
Sebők Balázs KalPa Liiga (FIN-1.) 14. (15) 15 2 5 7
Sofron István Wichita Thunder ECHL 1. 1 0 0 0
Vay Ádám Iowa Wild AHL ? ? ? ? ?
Kevin Wehrs Innsbruck EBEL 4. (12) 10 3 1 4

Jelmagyarázat: H=a légiós csapatának pillanatnyi helyezése a bajnokságban (a liga létszáma), M=mérkőzések, G=gólok, A=gólpasszok, P=pontok száma. Dőlt betűs név=már nem légiós. Vay esetében az G jelű oszlop a kapott gólok számát, az A a hárított lövésekét, a P pedig a a védési hatékonyságot, százalékban kifejezve.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum