Gyerehokizni Rangadóval rajtolt az U14-es bajnokság

 

Az elmúlt hétvégén megkezdődött a kölyökbajnokság I. csoportjának alapszakasza, az U16-os bajnokságban a Győr és a Pesterzsébet mérkőzése tömegbunyóval zárult.

EBYSL

Remek hétvégét zárt a MAC az osztrák juniorligában. Szombaton a Salzburg ellen nyert magabiztosan, miután a 33. percben már 3-0-ra vezetett idegenben, a vége pedig 4-2 lett. Vasárnap az Innsbruckhoz látogatott és onnan sem távozott üres kézzel: az osztrákokat 3-0-ra múlta felül. Az UTE-nak sem okozott gondot a Mladi Jesenice legyőzése, a lilák 4-0-lal hozták el a három pontot a szlovénoktól. Páterka Bálint három góllal vette ki a részét a győzelemből, Márkus Levente kapujára 33 lövés érkezett, ezt mind hárította.

A Győr már sokkal nehezebben győzött: a Graz a mérkőzésen kétszer is vezetett, a győriek azonban az 54. percben fordítottak, s tartották a 3-2-es eredményt. A Vasas még nagyobbat mentett, miután a Villach a meccs felénél kétgólos előnyre tett szert, az angyalföldiek szépítő gólja pedig az 57. percben esett, egy perccel később pedig jött az egyenlítés is. Ezzel hosszabbításra mentették a meccset, s 44 másodperccel a plusz öt perc lejárta előtt Székely-Mádai Gergő révén megszerezték a 3-2- es győzelmet érő találatot.

A magyar csapatok közül egyedül a Debrecen szomorkodhatott, amely 2-1-re kikapott idegenben a Slavija Ljubljanától.

Szerdán a Vasas a Győrt, csütörtökön a KMH az UTE-t fogadja ? mindkettő egyben U20-as bajnoki is.

Eredmények:

2017. október 7., szombat:

Red Bull Salzburg?MAC Budapest 2-4

2017. október 8., vasárnap:

Mladi Jesenice?UTE 0-4
Innsbruck?MAC Budapest 0-3
Slavija Ljubljana?Debrecen 2-1
Graz?Győr 2-3
Vasas?Villach 3-2 h.

Program:

2017. október 11., szerda:

*18:40 Vasas?Győr
2017. október 12., csütörtök:
*19:15 Hokiklub Budapest?UTE

 

U20-as bajnokság

A fentebb említett két meccs mellett szerdán a Debrecen a DVTK-val, a Pesterzsébet a Fehérvárral méri össze az erejét.

Program:

2017. október 11., szerda:

15:00 Debrecen?DVTK Jegesmedvék
15:30 Pesterzsébet?Fehérvár AV19

*EBYSL és U20-as bajnoki is.

 

EBJL

Tizennégy gól esett a MAC és a KMH mérkőzésén az osztrák ifjúsági ligában. Előbbi úgy nyert 11-3-ra, hogy az utolsó harmadban már nem talált be. Az UTE nem tudta megszorongatni a Fehérvárt, amely 4-1-re nyert idegenben. A meccs felénél a Győr már 2-0-ra vezetett a DVTK otthonában, amikor a miskolciak “megérkeztek” a mérkőzésre. A második harmadban szépítettek, majd a szünet után szinte azonnal egyenlítettek. Sőt, a 48. percben átvették a vezetést. A Győrnek erre volt válasza, de az 58. percben ismét a hazaiak örülhettek. A végjátékban 24 másodperc választotta el őket attól, hogy megnyerjék a találkozót, de az csak a hosszabbításban sikerült 5-4-re.

Ez a három meccs egyben U18-as bajnoki is volt, míg a Vasas a Znojmóhoz látogatott a hétvégén. Az angyalföldiek végig futottak az eredmény után, de háromszor is sikerült egyenlíteniük, a csehek 51. percben szerzett találatára azonban már nem volt válaszuk, így 4- 3-ra kikaptak.

A MAC nem unatkozik hét közben, hiszen szerdán az UTE-hoz, csütörtökön a Vasashoz látogat ? mindkét meccs U18-as bajnoki is.

Eredmények:

2017. október 7., szombat:

*DVTK Jegesmedvék?Győr 5-4 h.
*MAC Budapest?Hokiklub Budapest 11-3
*UTE?Fehérvár AV19 1-4

2017. október 8., vasárnap:

Orli Znojmo?Vasas 4-3

Program:

2017. október 11., szerda:

*19:00 MAC Budapest?UTE

2017. október 12., csütörtök:

*17:40 Vasas?MAC Budapest

 

U18-as bajnokság

A fent említett két meccsen kívül csütörtökön az Egerszegi Titánok a Szeged-DAB-ot fogadja Zalaegerszegen a hazai ifjúsági bajnokságban.

Program:

2017. október 12., csütörtök:

18:00 Egerszegi Titánok?Szeged-DAB

*EBJL és U18-as bajnoki is

 

U16-os bajnokság

A serdülőbajnokság A csoportjában az UTE csak a harmadik harmadot tudta megnyerni az Ifj. Ocskay Gábor JA-val szemben, az azonban csak az eredmény kozmetikázására volt elég. A fehérváriak 6-3-ra nyertek. A Debrecen is csupán az utolsó játékrészt nyerte meg a DVTK-val szemben, csakhogy 1-1 után hozta 4-1-re azt, így 5-2-re győzött. Aranyos Attila Csaba három gólt és egy gólpasszt jegyzett a meccsen.

Bár a Győr simán nyert 4-0-ra a Pesterzsébet ellen, a meccs végén elszabadultak az indulatok. A Farkasok oldaláról hárman, a győriektől egy játékos részesült durva játék miatt végleges fegyelmi büntetésben, míg előbbi csapatból ketten, utóbbiból öten fegyelmi büntetést kaptak.

A csoport

Eredmények:

2017. október 8., vasárnap:

DVTK Jegesmedvék?Debrecen 2-5
Ifj. Ocskay Gábor JA?UTE 6-3
Pesterzsébet?Győr 0-4

Az U18-as bajnokságban a Szeged és a Dunaújváros egymás oldalán harcol, az U16-os bajnokságban azonban a hétvégén éppen egymás ellen léptek jégre. A szegediek sok örömüket nem lelhették a meccsben annak ellenére, hogy lőttek két gólt. Az újvárosiak ugyanis huszonegyet lőttek nekik, azaz 21-2-es diadallal tartották otthon a három pontot.

Remekül kezdte a meccset a KMH a Ferencváros ellen, miután a 7. percben kétszer is betalált. A zöld-fehérek még az első harmadban szépítettek, a folytatásban pedig több babér nem termett a vendégeknek, a Fradi végül 4-2-re nyert. Hasonlóan járt az Egerszegi Titánok, amely még 1-0-ra vezetett a Vasas ellen az első harmad után. A következő találatuk azonban csak az 55. percben esett, addig azonban az angyalföldiek zsinórban hatszor is betaláltak, s 6-2-re nyertek.

B csoport

Eredmények:

2017. október 8., vasárnap:

Ferencváros?KMH 4-2
Dunaújvárosi Acélbikák?Szeged 21-2
Vasas?Egerszegi Titánok 6-2

A C csoportban a Ferencváros B 17-0-ra múlta felül a Kazincbarcikát, az UTE 16-3-ra a Kaposvárt. A Gepárd a harmadik harmadig tartotta a lépést a MAC B-vel, amely aztán az utolsó húsz percet 3-0-ra, a meccset 6-3-ra nyerte meg.

C csoport

Eredmények:

2017. október 8., vasárnap:

Gepárd?MAC Budapest B 2-6
Kazincbarcikai Ördögök?Ferencváros B 0-17
UTE?Kaposvár 16-3

A C csoport küzdelmei pénteken, az A és B csoporté vasárnap folytatódnak.

 

U14-es bajnokság
A hétvégén elrajtolt az U14-es bajnokság alapszakasza is. Az I. csoportban mindjárt rangadóval, hiszen az UTE a MAC-ot fogadta. A mérkőzés első gólja a 31. percben esett, amivel a MAC szerzett vezetést. De mire a felek elmentek a szünetre, már 3-1 állt az eredményjelzőn a lilák javára. A harmadik harmad döntetlennel zárult, a meccset az UTE nyerte 4-2-re.

Az Ifj. Ocskay Gábor JA shutouttal zárta az első meccsét, a Pesterzsébetet 11-0-ra múlta felül. A DVTK ugyancsak magabiztosan nyert 6-1-re a Győr ellen, a KMH és a Debrecen meccsén csak a második harmadban esett gól, azt is, és a meccset is utóbbi csapat nyerte 3-1-re. A
Gepárd az utolsó harmadot hozta 1-0-ra, a Vasas azonban akkor már négy gólnál járt, így 4-1-re nyert.

A Vasas A és a Pesterzsébet is Erdélyben lép jégre csütörtöktől vasárnapig. A túra első napján az angyalföldiek a Gyergyószentmiklóssal, a Farkasok a Csíkszeredával mérkőznek.

I. csoport

Eredmények:

2017. október 7., szombat:

UTE?MAC Budapest A 4-2
Győr?DVTK Jegesmedvék 1-6
Ifj. Ocskay Gábor JA?Pesterzsébet 11-0
KMH?Debrecen 1-3
Gepárd A?Vasas A 1-4

Program:

2017. október 12., csütörtök:

14:00 Pesterzsébet?Csíkszereda
15:00 Vasas A?Gyergyószentmiklós

A II. Nyugati és Keleti csoportban, valamint a III. csoportban október 14-én kezdődik az alapszakasz.

Cimkék: , , , , , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum