Átveheti a vezetést a MAC

   

Ehhez semmi mást nem kell tenniük a fővárosiaknak, mint hazai pályán legyőzni a Vienna Capitals farmcsapatát.

A MAC és a DVTK pénteki meccse után a borsodi csapat lépéselőnyre tett szert, és átvette a vezetést az Erste Ligában. Majoross Gergely tanítványai kétpontos hátrányban állnak a harmadik helyen, rosszabb gólkülönbségük választja el őket a Ferencvárostól. Az élboly izgalmas hétvégét játszik, a pénteki rangadót hétfőn újabb követi, Magosiék a Ferencvároshoz látogatnak. A MAC vasárnap a bécsieket fogadja, akik pénteken a fehérváriakkal játszottak szoros mérkőzést. A Capitals már 5-3-ra is vezetett, ám a Titánok begyújtották a rakétákat, és sorozatban lőtt három góljuknak köszönhetően mind a három pontot elhozták az osztrák fővárosból. Így a farmcsapat továbbra is első hárompontos győzelmére hajt, de Budapesten alighanem egy szoros meccsnek is örülnének, hiszen a MAC otthonában finoman szólva sem ők a favoritok. A két csapat egyébként az előszezonban összecsapott már, akkor a budapestiek nagy verést osztottak ki a bécsiek fiataloknak. A MAC ezzel együtt sem becsülheti le ellenfelét, főként, mert Majoross Gergely vezetőedző éppen a mentalitásban látja a további fejlődés kulcsát.

MACVIC2

Majoross Gergely (vezetőedző, MAC): “Nem lehetünk boldogok az elmúlt meccseken mutatott támadójátékunkkal. Rossz felfogásban játszunk, amikor nálunk van a korong, nem vagyunk elég célratörőek, néha próbáljuk megúszni a kemény részeket. Az elmúlt meccsek sokat segítettek abban, hogy megismerjük a keretünk gyengeségeit, hogy lássuk, mik azok a sarokpontok, amelyek meg fogják határozni a mérkőzéseink végkimenetelét. Ezekre nagy hangsúlyt kell fektetnünk a jövőben, és holnap is ez lesz a legfontosabb.” (Forrás: a csapat Facebook-oldala)

MAC Budapest–Vienna Capitals II 7-0

   

Az EBEL-bajnok együttes farmcsapata egy harmadon át tartotta a lépést a legutóbbi magyar ezüstérmessel.

Az egyetlen vasárnapi Erste Liga-mérkőzés első harmada a bécsiek kapusáról, Matthias Tschrepitschről szólt, aki mind a 15 MAC-lövést védte. A második játékrészben viszont beindult a magyar csapat: Fejes, Macaulay, Terbócs, Brown és Dansereau is betalált az osztrákoknak. A záró húsz perc a kiállításokról szólt, míg az első két harmadban mindösszesen 3 kisbüntetést osztottak ki a játékvezetők, addig a harmadikban 2-2 alkalommal játszhattak emberelőnyben a csapatok, ráadásul a vendégek részéről Johannes Leitner egy 10 perces fegyelmit is összeszedett. Két gólt azért hozott az utolsó felvonás, Dansereau és Brown egyaránt dupláztak. A MAC magabiztosan győzött 7-0-ra, így a DVTK Jegesmedvéktől átvette a vezetést a tabellán, bár a miskolciak egy mérkőzéssel kevesebbet játszottak.

Erste Liga, 500 néző. Játékvezetők: Salánki, Salánki, Nagy, Kis-király.
#2465: 100% (Bálizs)
K
Tschrepitsch: 86,5% (Lichtenecker)
Fejes, Pozsgai, Orban, Nagy, Dansereau
1
Piff, Kuqali, Maxa F., Szabad Kevin, Artner
Macaulay, #3879, Klempa, #776, #4913
2
Leitner, Kruckovyc, Schlögl, Schönwetter, Nissner
#4914, Vokla, #693, Brown, Terbócs
3
Pelz, Wolf, Bolterle, Karitnig, Maxa A.
Garát, #3579, Majoross, #2474
4
Majoross Gergely, Kontsas Jukka
E
Dolezal Christian, Schweda Peter
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 25:55 MÚB Fejes Terbócs Brown
2-0 28:53 MÚB Macaulay Garát Nagy
3-0 33:10 MÚB Terbócs Brown Garát
4-0 37:00 MÚB Brown Fejes Pozsgai
5-0 39:31 MÚB Dansereau Orban Nagy
6-0 45:33 MÚB Dansereau Vokla
7-0 54:31 MÚB PP Brown
52 Kapura lövések száma 12
8 Kiállításpercek 16

A MAC–Vienna Capitals II összefoglalója

 

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum