Mindkét csapatnak kötelező lenne a győzelem

   

A Corona és az UTE is sokat veszíthet Brassóban, ha pont nélkül marad.

Nem kezdte jól az idényt a Brassó, 5 mérkőzést követően a megszerezhető pontok alig negyedét begyűjtve, mínusz 3-as gólkülönbséggel hátulról a harmadik helyen áll. Pedig a fél román válogatott és három honosított mellett igencsak jó légiósok játszanak Brassóban. Elsősorban a Bécsben elszenvedett vereség érinthette rosszul a szurkolókat és a vezetőket. Az osztrák fiatalok ellen akkor is illett volna nyerni, ha hazai jégen ők is kellemetlen ellenfelek. Pedig van potenciál Martin Lacroix csapatában, amelyet a bécsi vereséget követően a listavezető Ferencváros és a MAC otthonában meg is mutattak. Utóbbi mérkőzésen megjárták a mennyet és a poklot, nagyszerű első harmad után háromgólos előnynél tartottak, ilyen ritkán fordul elő Nagy Krisztiánékkal. A szünet után viszont óriási fordulat következett, a MAC egyszerűen betolta a brassóiakat a kapujukba. Hogy az erejük nem volt elegendő, vagy botor módon feladták a támadásvezetés lehetőségét, azt persze nehéz megítélni. A Corona egyhetes szünet után hétfőn a Steaua elleni román bajnokival melegített a kettős Erste Liga-fordulóra. Az első harmad döntetlenje után 7-1-re győzték le a bakákat, az utolsó 20 percben nemcsak a gólzsák nyílt ki, a játékosoknál is elszakadt a cérna, rengeteg kiállítás és fegyelmi tarkította az összecsapást.

Az UTE jóval aktívabban készült az erdélyi túrára. Több játékosa is pályára lépett a válogatottban a lengyelek ellen, illetve részt vett a korosztályos szelekciók felkészülésén. Szerdán aztán a szlovák extraligás HK Poprad ellen vívott Visegrád Kupa-negyeddöntőt az Újpest. Ezen a mérkőzésen megmutatkozott, miben jár a magyar előtt a szlovák jégkorong. Az UTE rengeteget dolgozott, sok időt töltött ellenfele kapuja előtt, ám kifejezetten sok technikai hibát követett el, kevés pontos lövése volt, és gondolkodásban lassabbnak bizonyult ellenfelénél. Így törvényszerű volt a 4-1-es vereség. A mérkőzés arra egészen biztosan jó volt, hogy felpörgesse a csapatot a túra előtt. Annál inkább, mert a jó bajnoki kezdés után becsúszott két vereség, a MAC ellen fél óra előnyt adott a csapat, a Fehérvár ellen pedig baj volt a hozzáállással. A Csíkszereda elleni kiizzadt győzelem és a többiek pontvesztései következtében az UTE továbbra is a szoros élmezőny tagja, de hogy ez így is maradjon, nem ártana minél több ponttal hazatérnie a túráról.

Brassó–Újpest 3-4

   

Hihetetlen feltámadást produkált az Újpest, a Corona a harmadik harmad közepén még győztesnek hihette magát.

A brassóiak második Erste Liga-sikerükért léptek jégre hazai pályán, ennek megfelelően kezdték a meccset, az első felvonásban sokkal többet lőttek és a vezetést is megszerezték legeredményesebb légiósuk, Braden Walls révén. A közbülső játékrész közepén ugyan egalizáltak a lilák, de később visszavették az előnyt a hazaiak, sőt a 49. percben harmadik góljukat is belőtték, ismért Walls neve került fel a táblára. Persze tudjuk jól, hogy a hokiban két gól differencia semmi, és ezt be is bizonyították a lilák megint. Az 50. percben a fiatal Szalma Zsolt szépített, az 55.-ben Kiss Dániel egyenlített, majd az 59.-ben Becze Tihamér pontot tett a fordulatos történet végére. Ezzel az UTE a közvetlen élmezőny tagja maradt, a Brassó viszont papíron kiváló játékosállománya ellenére továbbra is a sereghajtók közé tartozik.

Erősebbek voltunk, mint a brassóiak

   

Edzői nyilatkozatok a Brassó–UTE után.

Martin Lacroix, vezetőedző, Brassó: “Nagyon nem volt egyszerű ez a mérkőzés. Jók voltunk a meccs első felében, a másodikat viszont az ellenfelünk uralta. De az utolsó játékrész felénél mi látszottunk győztesnek, hiszen kétgólos előnyre tettünk szert. Aztán összeomlottunk és elvesztettük az előnyünket. Most még nem tudom, mi történhetett velünk, meg kell nézzem a felvételt, hogy lássam, hol tört meg  lendületünk. Már kezd frusztráló lenni nekem is és a játékosoknak is, hogy úgy vesztünk el sorozatban mérkőzéseket egyetlen góllal, hogy az idő nagy részében nálunk van a vezetés.”

Szilassy Zoltán, vezetőedző, UTE: “Nagyon fontos győzelmet szereztünk. Az utolsó 10 percben meg tudtuk fordítani a meccset 1-3-as állásról. Karakteresek voltunk, és erősebbek, mint a brassóiak. Ez volt a különbség a két csapat között. Látszott, hogy energikusabbak és gyorsabbak vagyunk náluk, és ezzel a dolgokat a magunk javára tudtuk fordítani. Mi is követtünk el egyéni hibákat, de csapatként együtt úrrá tudtunk lenni ezeken, nem egyénieskedtünk, hanem mindvégig egségesen, csapatként dolgoztunk. Nagyon örülök az eredménynek, mostantól pedig a soron következő, csíkszeredai összecsapásra figyelünk, mert ott is nyerni akarunk.”

Erste Liga, 736 néző. Játékvezetők: Redai.
Polc: 87,5% (Tőke)
K
Sila: 90,6% (Ágoston)
Sirokovs, Filip, Walls, MacMillan, Gliga
1
Huba, Kiss D., Benk, Cseter, Ropret
Stoflet, Nagy I., Mihály Á., Molnár, Bíró G.
2
Varga, Hegyi, Sikorcin, Sági Martin, Caladi
Bors, Jemeljanyenko, Mihály E., Saluga, Tranca
3
Nagy N., Dósa, Nemes, Szalma, Becze
Bíró O., Bíró M., Zsók, Péter, Zabludovszkij
4
Nagy R., Schmál, Roczanov, Pichler, Turbucz
Lacroix Martin, Strenk Hunor
E
Szilassy Zoltán, Baróti Zsolt
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 07:14 BRA SH Walls Gliga Jemeljanyenko
1-1 30:35 UTE Ropret Hegyi Becze
2-1 38:43 BRA Bíró G. Mihály Á.
3-1 48:21 BRA Walls Sirokovs MacMillan
3-2 49:28 UTE Szalma Nemes
3-3 54:41 UTE Kiss D. Ropret Benk
3-4 58:02 UTE Becze Sikorcin Hegyi
32 Kapura lövések száma 32
4 Kiállításpercek 6

A Brassó–UTE góljai

   

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum