Vay Ádám 30 védéssel kezdett a Wildban

   

Az Iowa ennek ellenére 3-2-re kikapott. Sebők Balázs gólt lőtt, gólpasszt adott, Sarauer továbbra is az egyik legponterősebb csatár az EBEL-ben.

Lejátszotta első felkészülési mérkőzését az Iowa Wild, amely Winnipegbe látogatott, ahol az NHL-es csapat farmjával, a Manitoba Moose-zal játszott. A meccs első fele nem hozott gólt, a jeget a vendégek törték meg a második harmad végén emberelőnyből. A záró húsz perc félidejében egyenlített a Moose, amire újabb előnyös találattal válaszol a Wild. Kevesebb, mint hét perc volt hátra ekkor a mérkőzésből, a hazaiak viszonylag korán, közel három perccel a vége előtt hozták le kapusukat, azt a Michael Hutchinsont, akinek egy híján százmeccses NHL-es tapasztalata van a Jetsszel. A húzás bejött, fél percen belül egyenlített a Manitoba egy kapu előtti beleérős góllal. Az egyenlítés megzavarta a vendégeket, akik egy kapu előtti kavarodás után harmadszor is kapituláltak, másfél perccel a rendes játékidő vége előtt, így 3-2-re nyert a Moose. Vay Ádám kiválóan védett, 33 lövést kapott, szemben ellenfelével, aki csak 22-t. A három gól azt jelenti, hogy védési hatékonysága közel 91%-os volt. Pihenni nincs sok idő, a következő meccset szombat este játssza egymással a két csapat, nem valószínű, hogy Vay ismét lehetőséget kap, hiszen a csapatnál jelenleg négy kapus is rendelkezésre áll: Vay mellett a Minnesota Wild táborából a héten érkezett Svedberg és Michalek, valamint Frey.

vay

Kétszer egyenlített a KalPa a Vaasan Sport elleni hazai meccsén, ám ez sem mentette meg attól, hogy a végén vereséget szenvedjen. Az utolsó hét percben három gólt kapott a csapat, 2-5 lett a vége. Sebők Balázs az első sorban kapott helyet, az első gólnál asszisztos, a másodiknál befejező ember volt, mindkét találat emberelőnyben született. Az elsőnél hihetetlen kreativitással hozta helyzetbe a fiatal francia Texier-t, a gólnál pedig szemfüles módon elsőként reagált egy lecsorgó korongra. A KalPa a 11. helyen áll a bajnokságban.

Lőtt gól nélkül nem lehet meccset nyerni, ez nem sikerülhetett a Schwenningennek sem a Nürnberg otthonában. A hazaiak a 8. percben szerezték meg a vezetést, amit a harmadik harmad legelején dupláztak meg, majd a meccs hajrájában állították be a 3-0-s végeredményt. Hét meccsen szerzett 9 pontjával Bartalis István és Pat Cortina csapata a középmezőny aljához tartozó kilencedik helyen áll a tabellán.

Fordulatos meccsen kapott ki a Villach Dornbirnban. Andrew Sarauerék lőtték az első gólt, amire azonban hárommal válaszoltak a hazaiak. A magyar válogatott csatárának gólpasszával kezdte meg a felzárkózást a VSV a meccs felénél, majd öt perc múlva az egyenlítés is sikerült. Emberelőnyös góllal vette vissza a vezetést a Dornbirn még a második szünet előtt. Hiába tett meg mindent az utolsó harmadban az egyenlítésért a Villach, újabb gólt már nem sikerült szerezni, 4-3-ra nyertek a hazaiak. A Villach ötödik helyen áll az EBEL-ben, hét meccsen szerzett nyolc pontjával Sarauer a negyedik legponterősebb játékos sokadmagával együtt.

A vezetést Chris Bodoéknak is sikerült megszerezniük a Löwen otthonában, azonban innentől egyértelműen a hazaiak vették át az irányítást, akik még az első harmadban visszavették azt. A második játékrész még az elsőnél is rosszabbra sikerült, hat alkalommal gyulladt ki a piros lámpa a vendégek kapuja mögött, amire a Füchse csak egyetlen találattal tudott válaszolni. A záró harmadra egy gól maradt, azt is a hazaiak lőtték, így alakult ki a 9-2-es végeredmény. Bodo nem szerzett pontot, a Lausitzer Füchse 11. helyen áll a tabellán.

2-2-es 60 perc után büntetőkkel nyert a Timra a Tingsryds otthonában. Galló Vilmos az első sor bal szélén kapott helyet, de a speciális egységekben is fontos szerepet kapott. Emberelőnyben a második sorban játszott és hátrányban is rendszeresen fent volt a jégen, pontot mindazonáltal nem szerzett. Négy meccsen szerzett 8 pontjával a csapat a negyedik helyen áll az Allsvenskanban.

Magyar légiósok a hokivilágban, 2017/18:

Név Csapat Liga H M G A P
Bartalis István Schwenningen DEL (GER-1.) 9. (14) 7 1 0 1
Christopher Bodo  Lausitzer Füchse DEL2 (GER-2.) 11. 4 1 2 3
Karol Csányi KRS Heilungcsiang VHL 12. (27) 4 0 1 1
Fekete Dániel VEU Feldkirch Alpesi Liga (AUT-2.) 12. 4 1 1 2
Fekti Ádám Kitzbüheler EC Alpesi Liga (AUT-2.) 9. 4 0 2 2
Galló Vilmos Timra IK Allsvenskan (SWE-2.) 4. 3 0 0 0
Hári Norbert Nidaros NOR-2. ? ? ? ? ?
Hetényi Zoltán Knoxville Ice Bears SPHL ? ? ? ? ?
Izsák Róbert Furuset NOR-2. 4. 1 0 0 0
Kalvin Sagert Gherdeina Alpesi Liga (AUT-2.) 15. 4 0 3 3
Andrew Sarauer Villach EBEL (AUT-1.) 5. (12) 7 1 7 8
Sebők Balázs KalPa Liiga (FIN-1.) 11. (15) 9 1 3 4
Sofron István Wichita Thunder ECHL ? ? ? ? ?
Vay Ádám Iowa Wild AHL ? ? ? ? ?
Kevin Wehrs Innsbruck EBEL 3. (12) 5 1 1 2

Jelmagyarázat: H=a légiós csapatának pillanatnyi helyezése a bajnokságban (a liga létszáma), M=mérkőzések, G=gólok, A=gólpasszok, P=pontok száma. Dőlt betűs név=már nem légiós. Vay esetében az G jelű oszlop a kapott gólok számát, az A a hárított lövésekét, a P pedig a a védési hatékonyságot, százalékban kifejezve.

Cimkék: , , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 2-1VÉGE
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum