Eeli Tolvanen remekel a KHL-ben

 

A 18 éves finn két mesterhármasnál jár az orosz bázisú ligában.

Mint arról nyáron írtunk, a 18 éves Eeli Tolvanen az idei NHL-draft 30. helyén kelt el,  tervek szerint a Boston College-ban folytatta volna pályafutását, ám inkább hazatért a KHL-es Jokerit Helsinkihez. Ez jó döntésnek bizonyult, ugyanis a tehetséges csatár már az első meccsén mesterhármast lőtt és kiosztott egy gólpasszt, ezzel ő lett minden idők legfiatalabb KHL-es triplázója. A SZKA elleni vereséget követően 2 asszisztot jegyzett a Lokomotivval szemben, majd a következő 7 mérkőzésen 2 gólig és 1 gólpasszig jutott, aztán hétfőn újra szárnyalt. Tolvanen csapata kétgólos hátrányánál előbb szépített, majd John Norman egyenlítése után a harmadik harmadban újabb két gólt szerzett, amivel második KHL-es mesterhármasának örülhetett. Ezzel 11 mérkőzés után 7 góllal és 5 gólpasszal csapata házi gól- és pontkirálya.

A tehetséges csatár egy korábbi interjúban elmondta, az első gólja után érezte, neki ebben a ligában kell játszania. Odafigyel, hogy ne olvasson sok sajtót, csak a jégkoronggal foglalkozzon, ebben a szülei sokat segítenek neki. Nem volt váratlan számára, hogy a második sorban kapott helyet, már az előszezonban is megtalálta az összhangot Olli Palolával és Brian O'Neill-lel. Az elmúlt években nem fordított elég figyelmet a tanulásra, többek között emiatt nem egy észak-amerikai egyetemet választott, hanem a KHL-t.

Ha Tolvanen így folytatja a szezon hátralévő részében, gyorsan a tengerentúlon találhatja magát, továbbá esélye nyílhat a pjongcsangi olimpián való szereplésre. A finnek előszeretettel szavaznak bizalmat a fiataloknak, a 2014-es szocsi játékokon Aleksander Barkov 18 évesen játszhatott, az idei vb-n Jesse Puljujarvi 19 évesen debütált, míg a 2016-os világbajnokságon Sebastian Aho 18 évesen lépett jégre.

eeli-tolvanen
Cimkék: , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum