DVTK Jegesmedvék?Ferencváros 5-0

   

A Ferencváros sima vereséggel távozott Miskolcról.

Az idei szezon eddigi meglepetéscsapata, a bajnoki évet remekül kezdő Ferencváros látogatott el a Népkertbe szerdán este, ezúttal Magyar Kupa-mérkőzésre. A csapatok nem aprózták el a kezdést, az első másfél percben mindkét kapusnak akadt két-két védeni valója. A következő percekben, a harmad első felében a védelmek domináltak, nagyon sok volt a blokkolt lövés, átadás, így viszonylag kevés helyzet alakult ki. A 12. percben Pavuk ugorhatott ki szólóban, de Hietamaki akasztotta. Jöhetett a büntető, amit a sértett magabiztosan értékesített (1-0). Az idő előre haladtával a Jegesmedvék enyhe fölényt alakítottak ki, ugyanakkor nem vehették félvállról a Fradi-kontrákat sem. Az utolsó pár perc egyértelműen a házigazdáké volt: előbb ugyan veszni hagytak egy emberelőnyt, ám 21 másodperccel a vége előtt Rusk távoli lövése révén növelték előnyüket (2-0).

A második harmad eleje kevés változást hozott. A játék sebessége nem lett gyorsabb, a felek inkább csak gyűrték egymást. A 24. perc elhozta a vendégek első emberelőnyét, amelyben túl sok veszély nem volt. A harmad közepén magához ragadta a kezdeményezést a Fradi, ekkor nyomás alá tudta helyezni a Jegesmedvéket, és Adorjánnak több nagy védést is be kellett mutatnia, de a szerencse sem pártolt el tőle. Ezt követően kiegyenlítettebb lett a játék, majd egy újabb miskolci előny következett, de ez is kimaradt. Egy perccel később Sakaris egyedül vezethette rá Pleszkánra a korongot, de mellédurrantott. Az utolsó bő két percre emberelőnyben fordulhatott rá a Fradi, ám mégis rosszul jöttek ki belőle: egy kontra végén Láda lövésébe belekapott Pleszkán, ám a korong végül átszédelgett a gólvonalon (3-0).

A harmadik játékrész első percei kevés izgalommal szolgáltak, ám a 44. percben, csaknem két teljes minutára kettős fórba kerültek a vendégek. A zöld-fehér gépezet azonban továbbra is csak csikorgott, így hiába tüzeltek, ahogy csak tudtak, képtelenek voltak bevenni a miskolci kaput. A vége felé közeledve egyre több lett a hiba mindkét oldalon, és ez nem tett jót a játék színvonalának. Az 56. percben Vas egy védővel a nyakán lőtte ki a hosszú felső sarkot (4-0). Az i-re a pontot az utolsó percben Sakaris tette fel (5-0).

Mikael Tisell (vezetőedző, DVTK Jegesmedvék): ”Ez egy szép győzelem volt, az eredménnyel elégedett vagyok. Úgy érzem azonban, hogy tudunk mi ennél még élesebben, még koncentráltabban is játszani. A speciális játékhelyzetek közül az emberhátrány kivédekezése remekül megy, és ma még gólt is tudtunk ebből lőni. Ugyanakkor az előnyös játékunk nagyon akadozik, ezen még sokat kell dolgoznunk. Ma este a kulcs momentum a kétperces kettős hátrány kivédekezése volt, ekkor Adorján nagyon fontos védéseket mutatott be, amire akkor nagy szükségünk volt. Boldog vagyok a mai teljesítményünk miatt.”

Greg Lindqvist (vezetőedző, FTC): “Ez nem egy 5-0-s mérkőzés volt. Megvoltak ugyanazok a helyzeteink, mint a Miskolcnak, de amíg ők belőtték, vagy bepattant, addig mi a plexit rongáltuk a kapu mögött. Játékban nem voltunk rosszak, különösen a második harmadban tettük a dolgunkat rendesen, ám gól nélkül nem lehet nyerni. A kettős előnyt ki kellett volna használnunk, és akkor lett volna még idő a visszakapaszkodásra. Azt is el kell ismerni, hogy Adorján fantasztikusan védett, nagy szerepe volt abban, hogy nem tudtunk gólt lőni.”

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 2-1VÉGE
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR INFO
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum