Győzelemmel zárná túráját a Brassó

   

Az erdélyi kék-sárgák folytatnák a jó szereplés hagyományát a Tüskecsarnokban.

Nagyon beindult a MAC. A Dunaújvárostól hazai jégen elszenvedett meglepő vereséget követően biztosan győztek előbb az UTE, majd a Ferencváros ellen. A két, jelenleg az élmezőnyhöz tartozó budapesti csapaton összességében 11-2-es gólkülönbséggel kerekedtek felül. Az amúgy alapból sem rossz játékoskeret Jesse Dudas leigazolásával tovább erősödött, Elképesztő masszivitás és tűzerő segíti a csapatot minden mérkőzésen. Az UTE 40, a Ferencváros 60 percen át nem tudott mit kezdeni Majoross Gergely csapatával. A Brassónak nagyon komoly javulásra lesz szüksége az elmúlt két mérkőzéséhez képest, ha pontot szeretne szerezni ellene.

Ha viszont a két csapat előéletét nézzük, akkor elmondhatjuk, hogy igazi MAC-specialista érkezik hétfőn este Budapestre. Az előző idény alapszakaszában egyedül a Brassónak sikerült az a bravúr, hogy pozitív volt a mérlege a MAC ellen. Kétszer nyertek büntetőkkel, egyszer rendes játékidőben, és egy rendes játékidős vereségük volt, így 7 pontot szereztek meg a lehetséges 12-ből. Mivel a mostani túrájukon két mérkőzés után mindössze egyetlen pontnál tartanak – Bécsben hosszabbításos 4-3-as, Pesterzsébeten 5-4-es vereséget szenvedtek –, most is mindenképpen szükségük lenne egy ugyanilyen bravúrra. Ehhez persze kellene, hogy a Logan–Walls–Gliga első támadótrión kívül mások is összeszedjék magukat. Ebben nem kevés potenciál van, például Zsók, Mihály Ede vagy Saluga az eddigi három mérkőzésen egyaránt mindössze egyetlen gólpasszig jutott.

MACBRA

Fotó: Mudra László (MAC)

MAC–Brassó 4-3

   

Mínusz háromról fordított a roppant gyámoltalanul kezdő MAC Budapest az Erste Liga hétfő esti tévés meccsén.

Az első harmadban a MAC nyújtott pocsék teljesítményt, a másodikban a Corona lekopírozta ellenfele mutatványát, a harmadikban kijött a reális különbség a két csapat vélhető valóságos ereje között. Az igazsághoz tartozik, hogy a nyitó felvonásban nagyobb is lehetett volna a differencia a Brassó javára, sokszor maradtak egyedül a kék-sárgák a hazai kaput védő Arany Gergely orra előtt. Hangozzék bár meglepően, de a hálóőrön múlott főként, hogy csak háromig jutottak a vendégek. Nem csoda, hogy a 17. percben időkéréssel próbálta koncentráltabbá tenni fiait Majoross Gergely. Gliga, Saluga és Mihály Árpád góljaira a második menet első felében még nem érkezett válasz, de később csak beindult a pörgés, és ebben elsősorban a MAC fiatal magyarjai vitték a prímet, Tóth Richárd lőtte a szépítőt, Nagy Krisztián a felzárkózót. Az egyenlítő Kovács Bronson érdeme volt, ő alakította ki a zűrzavart Patrik Polc előtt, melynek végén a brassói Nagy István kotorta saját kapujába a pakkot. A győztes találatot Keresztury Erik vitte be az utolsó harmad közepén, erre nem érkezett válasz, az obligát kapuslehozatal alkalmából sem. A Brassó 1 ponttal zárta 3 meccses túráját, a MAC viszont sorozatban harmadszor nyert, és ismét utolérte a Ferencvárost, a két budapesti csapat vezeti az Erste Liga-tabellát.

Erste Liga, 200 néző. Játékvezetők: Kincses, Kincses, Soltész, Muzsik.
#2465: 89,3% (#5024)
K
Polc: 88,2% (Tőke)
#4914, Vokla, Orban, Nagy K., Terbócs
1
Sirokovs, Filip, Walls, MacMillan, Gliga
Garát, Dudas, Klempa, Dansereau, #776
2
Stoflet, Nagy I., Mihály Á., Bíró G., Bíró M.
Macaulay, #3879, #693, Brown, #4913
3
Bors, Jemeljanyenko, Mihály E., Tranca, Zabludovszkij
Fejes, Pozsgai, #3579, Majoross, #2474
4
Bíró O., Nagy Cs., Saluga, Péter, Zsók
Majoross Gergely, Kontsas Jukka
E
Lacroix Martin, Strenk Hunor
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 00:14 BRA Gliga MacMillan
0-2 08:04 BRA Saluga Péter Jemeljanyenko
0-3 16:22 BRA Mihály Á. Bíró G. Jemeljanyenko
1-3 31:06 MÚB #18 #52 Nagy K.
2-3 36:28 MÚB Nagy K. Pozsgai Brown
3-3 38:06 MÚB PP #62 Dansereau #91
4-3 48:47 MÚB #52 Brown Macaulay
34 Kapura lövések száma 28
6 Kiállításpercek 10
Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum