Lupul nagyot hibázott az Instagramon

 

A Toronto Maple Leafs játékosa közösségi médiás kommentjével kellemetlen helyzetbe hozta magát, a klubját és a ligát is, amely vizsgálatot indít.

A játékos vasárnap tett fel Instagram-oldalára egy képet, amin éppen snowboardozik. Egy követője számon kérte, hogy hogyan bukhatott el a Maple Leafs orvosi tesztjén, amire így reagált: ?Haha, méghogy elbuktam az orvosin? Csalnak, és ezt mindenki hagyja nekik. Készen állok, csak a hívásra várok.?

A 33 éves Joffrey Lupul 2003-ban mutatkozott be az NHL-ben, eddig 701 meccsen 420 pontot ért el. Mindezt úgy, hogy sokszor sérült volt, az utóbbi 8 szezonból mindössze háromban érte el az 50 meccses határt. Legutóbb 2015/16-ban játszott, ám akkor is majdnem teljes egészében kihagyta a szezon második felét, az utolsó 31 mérkőzésen nem lépett pályára. Tavaly sérvvel műtötték, egyáltalán nem játszott. Idén sem vehetett részt az edzőtáborban, a klub közlése szerint nem felelt meg az orvosi teszteken. Így fennáll a veszélye, hogy hosszú távú sérültlistára kerül, következésképpen megint nem léphet pályára.

lupul

Ez azért is lenne fontos, mivel ez az utolsó szezonja ötéves, 26 millió dollár értékű szerződéséből. Itt jön a képbe a csalás vádja. Amikor a Shanahan, Lamoriello, Babcock hármas átvette a Maple Leafs szakmai irányítását, első lépésben buldózerpolitikát hirdettek, minden valamire való játékost elküldtek, köztük az azóta két Stanley Kupát nyerő Phil Kesseltől és a csapatkapitány Dion Phaneuftől is. Lupul maradt, bár nem sok vizet zavart, a sérültlista pedig a legjobb módja annak, hogy egy eladhatatlan, a csapat bértömegét 5,25 millió dollárral terhelő játékostól megszabaduljanak.

Lupul azóta megbánta, hogy nem tudott ellenállni a közösségi média csábításának. Hivatalosan csütörtökön délután ötig kérhetett volna egy második orvosi vizsgálatot, ehelyett öt perccel öt után a következő üzenetet helyezte el Twitter-oldalán: ?A héten válaszoltam negatív kommentekre az Instagramon. Helytelen válaszok voltak, amelyet töröltem is, de vállalom értük a felelősséget. Elképesztően nehéz volt az elmúlt másfél évet kihagyni. Nem kérek kontrollvizsgálatot, de remélem, egy napon még visszatérhetek a jégre. Elnézést kérek a médiától, a szurkolóktól, a Leafstől és csapattársaimtól is ezért a felesleges zavarkeltésért.?

A dolog azonban elkésett, ugyanis NHL-es forrásokra támaszkodva többen arról számoltak be, hogy a játékos szándékaitól függetlenül a liga vizsgálatot indít, és újabb orvosi véleményt kér a játékos egészségi állapotának meghatározására. Ismerve az ilyen ügyek működési logikáját, igazi meglepetés lenne, ha az újabb vizsgálat más eredményre jutna, mint az első, de a dolog ettől függetlenül roppant kellemetlen mindenki számára.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum