A Titánok a címvédő ellen is bizonyíthatnak

   

Az UTE ellen fontos győzelmet aratott az egyre karakteresebb fehérvári csapat, a DVTK azonban az utóbbi meccseken ellenállhatatlan.

A Titánok a hét végén az Erste Liga élmezőnyével mérik össze erejüket. Pénteken az UTE látogatott Fehérvárra, vasárnap a bajnoki címvédő DVTK érkezik. A hazai csapat kimondottan jó formában várja a találkozót, a Csíkszereda elleni idegenbeli sikert követően a lila-fehéreket is elkapta, így öt mérkőzésen szerzett hat ponttal az ötödik helyen áll. A DVTK a hibátlan erdélyi túrát követően kissé megtorpant, a Kupában kikapott a MAC-tól, majd Újpesten is vereséget szenvedett, de azóta ismét rátalált a győzelem útjára, a bécsi farmcsapatot és a Csíkszeredát egyaránt magabiztosan győzte le Miskolcon, előbbit 7-1-re, utóbbi 4-1-re.

A fehérváriak számára fontos lesz, hogy az első perctől készen álljanak a vendégek rohamainak megállítására, ugyanis a miskolciak általában bombaerősen kezdenek, a bécsiek és a csíkszeredaiak ellen is lényegében az első harmadban eldöntötték a meccset, mindkétszer háromgólos előnnyel mentek az első szünetre. A legutóbbi mérkőzésen visszatért sérüléséből Miskolczi Márk, aki egyből beilleszkedett Magosi Bálint és Galanisz Nikandrosz mellé az első sorba, így nagy kérdés, hogy Mikael Tissel vezetőedző együtt hagyja-e őket, vagy az eltiltásából visszatérő Peter Sakarisnak szavaz bizalmat.

A DVTK harmadmagával vezeti az Erste Ligát, mivel a MAC nem játszik vasárnap, ezért egy győzelemmel sokat tehet azért, hogy lépéselőnybe kerüljön riválisaival szemben. A Titánoknak ugyanez a céljuk a középmezőny csapataival szemben, előnyük két pont a Brassó, három a DAB előtt, előbbieknél két, utóbbiaknál egy meccsel játszottak többet.

Fehérvári Titánok–DVTK 3-4

   

A miskolciak Galanisz mesterhármasa ellenére csak büntetőkkel győztek és egy pontot otthagytak Székesfehérváron Kornakker kiváló teljesítményének köszönhetően.

Nem hazudtolta meg magát a Miskolc, a kezdő korongbedobás után azonnal nekirontottak a Titánoknak. Jó volt a piros-fehérek letámadása, sokszor már a korongkihozatalnál zavarba hozták a hazai bekkeket. Gyorsan jött az első kiállítás, de Láday büntetését nem tudták gólra váltani Magosiék. Kihúzta az első öt percet a Fehérvár, majd némileg váratlanul megszerezte a vezetést: Ainsworth passzából Schoenmakers vette be Adorján kapuját (1-0). A gól önbizalmat adott a hazaiaknak, kiegyenlítettebbé vált a mérkőzés. A 13. percben mégis egyenlítettek a vendégek. Galanisz üresen kapott korongot a kapu előtt és másodszorra már a gólvonal mögé juttatta (1-1). Látszott, hogy a Miskolc jobb játékosokból álló, erősebb csapat, de a Titánok sokat dolgozva és fegyelmezetten játszva eltüntették a tudáskülönbséget. A játékrészt két hazai emberelőny zárta, ráadásul volt ebben egy 20 másodpercnyi kettős fór is, de újabb gól nem esett, 1-1-gyel mehettek a szünetre a csapatok.

A középső harmadot is nagy elánnal kezdte a bajnok és már az elején emberelőnybe került. Kornakker vezérletével Ainsworth kiállítását is kihúzta a Fehérvár, pedig jó fél percig ütő sem volt a kapusnál, mégis hárította Leppanen lövését és Pavuk közeli próbálkozását. Titánok-emberfór következett, amiből újra előnyt szerzett a házigazda. A 24. percben Schoenmakers lövése Adorjánról Antilla elé pattant, aki a vas alá vágta a játékszert (2-1). Azonnal próbált góllal felelni a Miskolc, fölényük kiállításokban kamatozott. Gyorsan felálltak, a tavaly még a fehérvári EBEL-csapatban játszó Vas János közel járt az egyenlítéshez, de Kornakker legyőzése továbbra is megoldhatatlan feladatot jelentett a miskolci támadóknak. A harmad derekán sem csökkent a vendégfölény, újra létszámhátrányban védekezhetett a Fehérvár, de hiába a 49 másodpercnyi kettős emberelőny, hiába záporoztak a lövések a hazai kapura, nem tudtak kiegyenlíteni a látogatók. Ami nem sikerült fórban, sikerült öt az öt ellen. A 37. percben ismét Galanisz maradt üresen a kapu előtt és bevágta Pavuk visszapasszát, beállítva ezzel a harmad végeredményét (2-2).

Gyors Titánok-góllal kezdődött a záró játékrész. A 42. percben Hamvai szerzett korongot és kilőtte a felső sarkot (3-2). Harmadszor is a hazaiak vezettek a mérkőzésen. Azonnal még feljebb kapcsolt a bajnok, de ismét csak helyzeteket és emberelőnyt hozott a miskolci fölény. A kapura lövések komoly különbséget mutattak, de Kornakker a mezőny legjobbjaként őrizte az eredményt. Láda büntetésekor kijöttek a szorításból Szitáék, de öt az öt ellen ismét a Miskolc dominált. Az 57. percig bírták a hazaiak , ekkor Galanisz megszerezte a harmadik gólját, mesterhármas (3-3). A jó színvonalú és fordulatos mérkőzés rendes játékidejében újabb találat nem született. Ez a harmad is egy-egy gólt hozott, jöhetett a hosszabbítás.

A ráadásban Vas Jánosé volt az első helyzet, szépen húzott el a szélen, de a kapu mellé bombázott. A másik oldalon Részegh száguldott be a harmadba, lövését Adorján fogta. Újabb miskolci emberelőny következett, négy a három ellen támadhattak Magosiék, de az extázisban védő Kornakker újabb bravúrokat bemutatva juttatta el büntetőkig csapatát.

Az első körben Galanisz vezetést szerzett a Jegesmedvéknek, amit a harmadikban Szita kiegyenlített. Végül csak a hetedik kör döntött, Vas János góljával a Miskolc nyerte a mérkőzést (3-4). A vendégeknek keményen meg kellett küzdenie ezért a győzelemért, de a Titánok is minden elismerést megérdemelnek. Érett játékkal szereztek pontot a bajnok ellen.

Erste Liga, 410 néző. Játékvezetők: Babic, Babic, Abonyi, Kedves.
Kornakker: 91,3% (Szeles)
K
Adorján: 85,7% (Kiss B.)
Sándor, Vehmanen, Szita, Ainsworth, Schoenmakers
1
Leppanen, Rusk, Galanisz, Magosi, Miskolczi
Reiter, Szabó B., Antilla, Kiss P., Részegh
2
Rantanen, Láda, Sakaris, Tóth A., Vas
Imre, Láday, Vizi, Hamvai, Balogh
3
Gőz, Vojtkó, Pavuk, Ritó, Kulmala
Prácser, Antal, Erdei, Mazzag, Péter A.
4
Karda, Bernáth, Albert, Köllő, Tóth G.
Kóger István, Hegyi Ádám Zoltán
E
Mikael Tisell, Eemeli Olli
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 05:04 FHA Schoenmakers Ainsworth Imre
1-1 12:11 MIS Galanisz Magosi
2-1 23:52 FHA PP Antilla Schoenmakers Reiter
2-2 36:53 MIS Pavuk Galanisz Miskolczi
3-2 41:47 FHA Hamvai
3-3 56:19 MIS Galanisz
3-4 65:00 MIS GWS Vas
21 Kapura lövések száma 46
14 Kiállításpercek 20

A Titánok–DVTK összefoglalója

 

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum