Brian Boyle leukémiás

 

A New Jersey csatára bizakodó. Ott akar lenni két múlva az NHL nyitányán.

Brian Boyle a holtszezonban csapatot váltott, a Torontót elhagyva szabadügynökként kétéves szerződést kötött a New Jersey-vel, de az edzőtáborban eddig nem lépett jégre, mert folyamatos fáradtságra panaszkodott. Az orvosi vizsgálatokon kiderült, hogy a 32 éves játékosnál krónikus mieloid leukémiát (CML) diagnosztizáltak. Boyle a megrázó hír ellenére pozitívan nyilatkozott, optimistán látja a jövőt.

“Nagyon szerencsésnek, boldognak és áldottnak érzem magam. Láttam meggyógyulni rákos embereket, akikről azt mondták, hogy gyógyíthatatlanok vagy nem kezelhetők. Ugyanezt gondolom most is, nagyon jó támadási tervünk van a betegség ellen, csak előre tudok nézni, és alig várom, hogy újra a jégen legyek. Nem szeretek kihagyni mérkőzéseket, ott szeretnék lenni már az elsőn, október 7-én a Colorado ellen.”

boyle

A krónikus CML gyógyszerekkel jól kezelhető betegség, esetében magas a túlélési arány. Hosszú távon végzett klinikai vizsgálat szerint az első vonalbeli célzott kezeléssel a betegek 86%-a maradt életben. Ráadásul Bolye szeme előtt ott lebeg Jason Blake példája, aki a Toronto Maple Leafs játékosaként hasonló helyzetben volt tíz évvel ezelőtt. 2007. október 8-án Blake bejelentette, hogy CML-ben szenved, ennek ellenére az alapszakasz mind a 82 mérkőzésén jégre lépett, sőt további négy szezont lehúzott az NHL-ben, mielőtt bejelentette visszavonulását.

Boyle, aki a liga egyik legjobban védekező csatára, éppen tíz éve, a 2007/08-as szezonban mutatkozott be a legjobbak között. A Kings, a Rangers, a Lightning és a Leafs tagjaként 624 meccsen 93 gólt lőtt, összesen 169 pontot termelt. 2014-ben a New York, 2015-ben a Tampa tagjaként játszott a Stanley Kupa döntőjében.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum