Spiller Goalie Vetődve mentett Vay társa

   

A Minnesota is elkezdte az NHL felvezető szezonját.

A Winnipeg ellen a nyári szerzemény, a KHL-ből igazolt Svedberg kezdett, majd felesben jött Michalek. A hosszabbítás izgalmas volt, a Jets egy jó korongjáratás után majdnem betalált. Azonban csak majdnem.

Michalek előbb szépen fogott egy lövést, a korong átpattant a túloldalra. A mozgás közben a Wild kapusa ütemet vétett ? a felvételről nem derül ki, hogy egyből lövésre számított, és ezért nem ment vissza alapállásba, vagy egyszerűen megcsúszott. Igen ám, de ekkor nem lövés, hanem egy “gonosz” keresztpassz következett. Michaleknek, mivel nem volt jó helyzetben, nem maradt más választása, csak a “vészkapcsoló” benyomása, azaz a vetődés.

Amúgy a Wild a nap folyamán szerződést kötött egy újonccal, Baribeau-val, aki Vay mellett ott volt a fiatalok tornáján másfél hete. Így jelenleg hét szerződésben álló hálóőre van a Minnesotának: Dubnyk, Stalock, Svedberg, Michalek, Frey, Vay és Baribeau. Így aztán nem lenne meglepő, ha valakit ebből a hetesből (pontosabban Dubnyk helye biztos) valakit elcserélne zárós határidőn belül a vezetőség.

És akkor nézzük a nap védését!

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum