A HKB megnyerte mindkét németországi meccsét

 

A magyar EWHL-csapat 5 pontot gyűjtött a Supercup keretein belül.

Szombaton az Ingolstadt, vasárnap pedig a Memmingen vendégeként lépett pályára a Hokiklub Budapest női csapata az EWHL SuperCup-ban és mindkét mérkőzését megnyerte ? áll a klub beszámolójában. ? Az Ingolstadt elleni szombati mérkőzésen a hazaiak szerezték meg a vezetést, ám a 19. percben Averi Nooren egyenlített Somogyi Vivien passzából. A 33. percben Huszák Alexandra góljával már a magyar csapat vezetett, majd 10 percre rá Huszák Alexandra újabb góljával már 3-1-re vezetett a Hokiklub Budapest. A 48. percben a hazaiak felzárkóztak egy gólra, sőt másfél perccel a vége előtt büntetőből egyenlítettek. Úgy tűnt, hosszabbításra kerül sor, ám 59:59-nél Ungár Rebeka passzát Averi Nooren gólra váltotta, így a HKB 4-3-ra győzött.

Vasárnap a Memmingen vendégeként léptek pályára a budapesti lányok. A mérkőzés 3. percében Rónai Alexandra révén megszereztük a vezetést, de 6 perccel később a németek egyenlítettek. A második harmadban végig kemény csata zajlott a csapatok között, ami több kiállítást is eredményezett, de a Hokiklub Budapest játékosai végig fegyelmezetten védekeztek, így nem kaptak gólt a játékrészben, miközben a 36. percben Averi Nooren emberhátrányból lőtt góljával újra vezetett csapatunk. A harmadik harmadban a Memmingen 5 perc alatt 3 gólt szerezve fordított, majd másfél perccel később Dabasi Réka egyenlített. Hosszabbításra került sor, ahol Averi Nooren megszerezte a Hokiklub Budapest 4-3-as győzelmét jelentő találatot.

Memmingen_HKB 2

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
május 22., hétfő
VB 15:20 CANNOR 2-3 BVÉGE
VB 15:20 DENSWE 1-4VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:20 AUTHUN 4-3 BVÉGE
    • SPORT 1
VB 19:20 KAZSLO 4-3VÉGE
május 23., kedd
VB 11:20 GERFRA 5-0VÉGE
    • SPORT 2
VB 11:20 SVKNOR 4-1VÉGE
VB 15:20 CANCZE 3-1VÉGE
VB 15:20 SWEUSA 3-4 HVÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 FINDEN 7-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 SUILAT 3-4 HVÉGE
május 25., csütörtök
VB 15:20 SUIGER 1-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 15:20 USACZE 3-0VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:20 CANFIN 4-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 SWELAT 1-3VÉGE
május 27., szombat
VB 13:20 CANLAT 4-2VÉGE
    • SPORT 2
VB 17:20 USAGER 3-4 HVÉGE
    • SPORT 2
május 28., vasárnap
VB 14:20 USALAT 3-4 HVÉGE
VB 19:20 CANGER 5-2VÉGE
    • SPORT 2
Partnerünk
Archívum