Az erő és az akarat dönthet az UTE–MAC rangadón

   

Nagy kérdés, hogy az egy hét alatt lejátszott négy meccs után melyik csapatban maradt több ezekből.

Alaposan belecsaptak a lecsóba a csapatok az Erste Ligában, a szezonnyitó igazán mozgalmasra sikerült. AZ UTE például hétfőn a DAB-bal játszott, szerdán ezt egy derbi követte Pesterzsébeten a Magyar Kupában, majd jött a háromszoros címvédő DVTK pénteken, vasárnap pedig már az elmúlt két év döntőse, a MAC ellen kell bizonyítaniuk, hogy idén is komolyan gondolják a fokozatos előre lépést. A bajnokságban eddig jól teljesítenek, három meccsből három győzelem a mérlegük, csak az MK-ban kaptak ki a Fraditól.

Nem sokkal könnyebb a MAC helyzete sem. Ők két idegenbeli meccsel kezdtek múlt hét pénteken és vasárnap a DAB és a Fehérvár ellen, majd szerdán a DVTK-t lépték le a Magyar Kupában, pénteken pedig a dunaújvárosiak vendégszeretét viszonozták. A bajnokságban három meccsből két győzelem a mérlegük, a DAB visszavágott a szezonnyitón elszenvedett vereségért. Ennek megfelelően az UTE mögött a harmadik helyen állnak a tabellán.

UTEMIS

A forduló rangadója több szempontból is nagyon érdekesnek ígérkezik. Egyrészt az UTE a DVTK legyőzése után újabb értékes trófeát gyűjthet be. Másrészt az Acélbikák elleni vereség után Majoross Gergely vezetőedző azt emelte ki, hogy keményebbnek kell lenniük az ellenfél kapuja előtti területen. Nos, a fizikai hokit kimondottan kedvelő UTE csapatánál ennek tesztelésére jobb ellenfelet aligha találhattak volna a ligában. Annál is inkább, mert a túloldalon Szilassy Zoltán az erőt, az akaratot és a hozzáállást emelte ki a bajnok elleni siker zálogaként. Ezek alapján szikrázóan kemény összecsapásra lehet számítani.

UTE–MAC 1-5

   

30 perc és 3 gól előnyt adott az UTE a MAC-nak, így hiába volt az utolsó harmad minden erőfeszítése, törvényszerű volt a vendégek győzelme.

Mind a két csapat erősödött a pénteki játéknaphoz képest. Újpesten visszatért a kapuba Ales Sila, így a DVTK csatárait lenullázó Ágoston Olivér lett a tartalék, a MAC-ban pedig játékra jelentkezett a frissen igazolt Jesse Dudas, akivel a védelem masszívabb, a tűzerő pedig jelentősen nagyobb lett.

Nem volt túl hosszú az ismerkedési szakasz, a csapatok rögtön a lényegre tértek. Ez első nagy helyzet a MAC előtt alakult ki, az álmosabban kezdő újpestiektől Ropret passzolt el egy korongot a saját védőharmadában, a korong Jokila ütőjére került, Sila védte a tiszta helyzetet. Nem sokkal később Huba kapott két perces kisbüntetést kampózásért. Az emberelőnnyel nem sáfárkodott jól a MAC, az UTE jól ölte az időt, még egy kiugrásra is maradt erejük a liláknak. Mezőnyjáték folyt a kiegészülés után, enyhe MC fölénnyel. Majd a 8. percben Becze kapott kiállítást a középső zónában, testre ütésért. Bár ebben az előnyben már veszélyesebb volt a MAC, mint az előzőben, ezt is meglehetős magabiztossággal védekezték ki a hazaiak. Viszont a vendégek lendületbe jöttek, 5 az 5 ellen beszorították a lilákat. A vezető góljukhoz azonban ismét egy hazai hiba kellett, megint jött egy kicsit laza passz a saját védőharmadban, a lecsorgó korongot Somogyi azonnal kapura tette, azt Sila bravúrral védte, de a korong előre jött ki róla, Brown pedig ihletett kapáslövéssel varrta fel a keresztvas alá. A hazaiak is megpróbáltak ritmust váltani, ennek egy igen erős egy perc lett az eredménye, három lövéssel. Beszorult a MAC, újabb tumultus alakult ki Bálizs kapuja előtt, ebből meglett az első lila emberelőn is. Az első cserében erős volt az UTE, de nem jutott igazi gólveszélyig. Majd a MAC által kivágott korongot kissé lazán akarták megjátszani a saját kék vonalon, a korong lecsúszott az ütőről, a letámadó vendégjátékost pedig el kellett húzni, oda lett az előny. 4 a 4 ellen sokkal jobb volt a MAC, a korong szinte ki sem került a hazai védekező zónából. Hegi visszatérésekor Brown léphetett ki egyedül, de Sila védte a szólót. Az utolsó percekben enyhe lila fölény alakult ki, de nem jutottak semmire a hazaiak, a játék képe alapján reális egygólos vendégvezetéssel mehettek pihenni a csapatok.

Nem sikerült jól az első csere a szünet után az újpestieknek. Előbb tilosra ütötték korongot, majd a bedobás után a MAC szinte szó szerint betolta a saját kapujába a hazaiakat, a Nagy Gergő által kihagyott helyzet után a palánkról visszapattanó korongot Terbócs lőtte a fekvő Sila fölött a hálóba. Nem kellett sokkal több, mint fél perc ehhez. Kicsit agresszívebb lett az UTE, a lilák is megpróbáltak a MAC-hoz hasonlóan már magasan letámadni és ettől kiegyenlítődött a meccs. Ám a nagy rohanásban a legnagyobb helyzet ismét a vendégek előtt adódott, amikor egy újabb elpasszolt korongot követően Somogyi lőhetett tiszta helyzetből, Sila bravúrral védett. Aztán újabb újpesti kiállítás köövetkezett, majd a hátrányban levő csapatból Sági rosszul emelte ki a korongot, majdnem két teljes percig kettős előnyben játszhatott a MAC. aki köszönte a lehetőséget és MacAulay kék vonal közeli lövésével háromgólosra növelte az előnyét. A 10. ppercben a MAC oldaláról követtek el buta szabálytalanságot, Orban verte ki az ütőt Varga kezéből a az UTE védekező harmadában. Nem volt túl sok elképzelés az UTE előnyös játékában, így Hegyi egyéni akcióra szánta magát, és milyen jól tette. Középről kapura lőtt, a korong Bálizs fejvédőjéről a kapus elé pattant le, Hegyi lecsapott saját korongjára és a kapus mögött az üres hálóba passzolta. Három perccel a vége előtt egymás hibáiból élhettek volna a csapatok. Előbb az UTE cserélte el magát, így 4 az 1 ellen mehetett kapura a MAC, ráadásul Sila is elfeküdt, mégsem lett gól. Majd a MAC első igazán komoly védelmi hibájából Becze mehetett el, kicselezte Bálizst is, aztán az üres kapu mellé húzta a korongot. Óriási helyzet volt mind a kettő.

UTEMAC

TSH fotó

Megfontoltabb játékra inthették az edzők a játékosokat a szünetben, mert a harmadik harmad első percében inkább a pozíciók keresése volt a jellemző. Aztán a második perc végén az UTE hirtelen nagy helyzetbe került, 2 az 1 ellen törhettek Bálizs kapujára, de a kapus a helyén volt, ahogy egy perccel később Benk lövésénél is, amikor a kapuvas segítségével hárított. Az újpestieknek menniük kellett az eredmény után és ez meg is látszott a játék képén. Óriási energiákat mozgattak meg a felzárkózás érdekében. A 6. percben a két 13-as, Benk és Nagy K. akaszkodott össze 4 a 4 ellen előbb Sikorcin hagyott ki egy szólót, majd Ropretnek varázsolták oda a korongot a kapu elé, de Bálizs tisztázott. A 10. percben Kiss Rolandot állították ki kampózásért, ezzel levegőhöz jutott a MAC, ám egy megszerzett koronggal Roczanov megindult, Jokila csak szabálytalanul tudta akadályozni, 4 a 4 elleni játékot követően visszakapta az előnyt az UTE. A feszültség is növekedett a játékosokban, ahogy letelt Jokila büntetése, tumultus alakult ki Bálizs kapuja előtt, amely páros bunyóval folytatódott. Az előbb már egymást megkóstoló Benk és Nagy K. mellett Macaulay és Cseter is kiült két-két percre. Amikor játék volt, akkor az főleg a MAC kapuja előtt folyt, Sikorcin került ziccerbe, amit Bálizs hárított, majd az ismétlésnél ugyancsak a lilák 18-asa volt a kapu torkában, egy újabb Bálizs-védés és egy kisebb csetepaté vetett véget az akciónak. A folytatás újabb két újpesi helyzetet hozott, de semmi nem ment be. Nem így a MAC-nak, amely amikor kiszabadult a szorításból, végigvitte a korongot és Kovács Bronson pontosan fejezte be az akciót. Majd 3 és fél perccel a vége előtt egy palánk melletti civakodásból ismét a vendégek jöttek ki jobban, emberelőnybe kerültek, amelyből Dudas lőtt a kék vonalról gólt. Az utolsó percekben még Nagy Krisztián és Benk akaszkodott össze az este folyamán harmadszor is, úgy tűnik, egy darabig most nem lesznek barátok. Az előzmény a MAC-játékos szabálytalansága volt, az utolsó 8 másodpercet előnyben játszhatta az UTE, de ebből csak egy majdnem gól született.

A MAC sokkal okosabban játszott a 60 perc során, kevesebbet hibázott, így győzelme teljes mértékben megérdemelt.

Tanulságos meccs volt

 

Az UTE vezetőedzője szerint ki kell elemezniük a MAC ellen elkövetett hibáikat.

Szilassy Zoltán (vezetőedző, UTE): “Tanulságos meccs volt. Az első 30 percet jóformán odaadtuk az ellenfelünknek. Csak mentünk az események után, sokat hibáztunk, ostoba kiállításokat szedtünk össze, és ezekért gólokkal fizettünk. Utána feljavultunk, és a játékunkban nemcsak a szépítés, de akár az egyenlítés is benne volt, de kihagytunk üres kapus helyzeteket is. A végén futnunk kellett az eredmény után, a MAC pedig szépen kihasználta, hogy kitámadtunk és kinyíltunk. Aranyszabály, hogy az nyer a nap végén, aki többet tesz érte, többet dolgozik. Ez ma a MAC volt. Nekünk pedig meg kell néznünk, hogy mi volt az oka a meccs első felében nyújtott tompa játékunknak.”

Majoross Gergely (vezetőedző, MAC Budapest): “Az első 40 percben nyújtott teljesítményünk tetszett. A harmadik harmadban a 4 a 4 elleni játékban megzavarodtunk, elvesztettük a fonalat, és az UTE fölénk kerekedett, viszont ekkor egy kiemelkedő kapusteljesítmény tartott bennünket. A végére újra összeszedettebb lett a játékunk, és két újabb gólt sikerült lőnünk. Úgy érzem, a mérkőzés nagyobb részében a mi akaratunk érvényesült, így megérdemelt a győzelmünk.”

Erste Liga, 581 néző. Játékvezetők: Rencz, Rencz, Soltész, Muzsik.
Sila: 83,9% (Ágoston)
K
Bálizs: 97,4% (Arany)
Huba, Nagy N., Roczanov, Pichler, Schmál
1
Cunningham, Vokla, Terbócs, Nagy Krisztián, Orban
Kiss R., Kiss D., Nemes, Szalma, Becze
2
Dudas, Garát, Dansereau, Nagy G., Klempa
Varga, Hegyi, Sikorcin, Sági Martin, Lukacevic
3
MacAulay, Kovács B., Somogyi, Brown, Jokila
Turbucz, Benk, Cseter, Ropret
4
Fejes, Pozsgai, Majoross, Keresztury, Molnár
Szilassy Zoltán, Baróti Zsolt
E
Majoross Gergely, Jukka Kontsas
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 11:07 MAC Brown Somogyi
0-2 20:37 MAC Dansereau Nagy G. Garát
0-3 26:47 MAC PP2 MacAulay
1-3 31:26 UTE PP Hegyi Huba Ropret
1-4 55:52 MAC Kovács B. Jokila Brown
1-5 57:07 MAC PP Dudas Jokila
38 Kapura lövések száma 31
45 Kiállításpercek 29

Az UTE–MAC góljai

 

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
február 15., csütörtök
OG 04:10 FINGER 5-2VÉGE
    • EUROSPORT 2, M4SPORT.HU
OGN 04:10 USACAN 1-2VÉGE
OG 08:40 NORSWE 0-4VÉGE
    • EUROSPORT 2, M4SPORT.HU
OGN 08:40 RUSFIN 1-5VÉGE
OG 13:10 CZEKOR 2-1VÉGE
    • EUROSPORT 2, M4SPORT.HU
OG 13:10 SUICAN 1-5VÉGE
    • M4SPORT.HU
NŐI 19:00 FRAHUN 3-1VÉGE
U19 19:00 HUNFRA 3-1VÉGE
U18 19:30 FRAHUN 4-2VÉGE
U15 20:15 ITAHUN 5-4VÉGE
február 16., péntek
OG 04:10 USASVK 2-1VÉGE
OG 08:40 RUSSLO 8-2VÉGE
    • EUROSPORT 2, M4 SPORT
U15 09:30 SLOHUN 4-3VÉGE
OG 13:10 FINNOR 5-1VÉGE
    • EUROSPORT 2, M4SPORT.HU
OG 13:10 SWEGER 1-0VÉGE
    • EUROSPORT 1 (14:45)
U18 16:00 HUNITA 3-4VÉGE
EIHC 16:30 KAZHUN 5-2VÉGE
U14 17:00 HUNATK 4-1VÉGE
NU19 19:00 HUNLAT 2-7VÉGE
NŐI 19:00 FRAHUN 2-1 HVÉGE
U18 19:00 POLHUN 5-4VÉGE
U19 19:00 HUNNOR 1-4VÉGE
február 17., szombat
OG 04:10 CANCZE 2-3 BVÉGE
    • EUROSPORT 2, M4SPORT.HU
OGN 04:10 RUSSUI 6-2VÉGE
    • EUROSPORT 2 (6:30)
OG 08:40 KORSUI 0-8VÉGE
    • EUROSPORT 1
OGN 08:40 FINSWE 7-2VÉGE
    • EUROSPORT 2
U18 12:15 SLOHUN 2-0VÉGE
U19 12:30 HUNAUT 5-1VÉGE
OG 13:10 RUSUSA 4-0VÉGE
    • EUROSPORT 2, M4SPORT.HU
OG 13:10 SLOSVK 3-2 BVÉGE
U18 16:00 HUNBLR 3-4VÉGE
EIHC 16:30 ITAHUN 1-4VÉGE
U14 17:00 ATDHUN 2-3 BVÉGE
NŐI 17:30 FRAHUN 2-1 HVÉGE
NU19 19:00 HUNESP 0-5VÉGE
február 18., vasárnap
OG 04:10 GERNOR 2-1 BVÉGE
    • EUROSPORT 2
OGN 04:10 SUIKOR 2-0VÉGE
    • EUROSPORT 2 (6:30)
OG 08:40 CZESUI 4-1VÉGE
    • EUROSPORT 2, M4SPORT.HU
OGN 08:40 SWEJPN 1-2 HVÉGE
U14 09:00 HUNSDT 
U18 12:00 HUNUKR 3-2VÉGE
OG 13:10 CANKOR 4-0VÉGE
    • M4SPORT.HU
OG 13:10 SWEFIN 3-1VÉGE
    • EUROSPORT 2, M4SPORT.HU
NU19 16:00 HUNPOL 
EIHC 19:15 POLHUN 2-1ÉLŐ
    • M4 SPORT
február 19., hétfő
OGN 05:10 elődöntő
    • EUROSPORT 2
OGN 13:10 elődöntő
    • EUROSPORT 2, M4SPORT.HU
február 20., kedd
OG 04:10 USASVK 
    • EUROSPORT 2
OGN 04:10 7.helyért
    • EUROSPORT 2 (6:30)
OG 08:40 SLONOR 
    • EUROSPORT 2, M4 SPORT
OGN 08:40 5.helyért
OG 13:10 FINKOR 
    • ?
OG 13:10 SUIGER 
    • ?
EL 18:00 DABSCC 
U18 18:30 VASMIS 
U18 18:35 UTEKMH 
február 21., szerda
U18   OHRAVS 
U20   DHKPEF 
OG 04:10 CZE7/10 
    • EUROSPORT 2
OG 08:40 RUS6/11 
    • EUROSPORT 2
OGN 08:40 3.helyért
    • EUROSPORT 2 (15:30), M4SPORT.HU
OG 13:10 CAN5/12 
    • ?
OG 13:10 SWE8/9 
    • ?
U20 17:00 MISETO 
EL 18:00 DABSCC 
EL 18:00 UTEBRA 
február 22., csütörtök
U20   OHCUTE 
U20   SLLVAS 
OGN 05:10 döntő
    • EUROSPORT 2, M4 SPORT
U20 14:40 AVSMAC 
U18 16:00 ETOMIS 
EL 18:00 UTEBRA 
EL 18:30 MISTIT 
EL 19:00 MACFTC 
U20 19:00 ETOKMH 
február 23., péntek
OG 08:40 elődöntő
    • EUROSPORT 2, M4 SPORT
OG 13:10 elődöntő
    • EUROSPORT 2, M4 SPORT
EL 18:30 MISTIT 
EL 19:00 MACFTC 
Partnerünk