Elkezdődött az előszezon az NHL-ben

 

A nyitómérkőzésen a Vancouver hosszabbítás után verte a Los Angelest. Brock Boeser, a Canucks húszéves tehetsége lőtte a meccset eldöntő gólt.

Egyetlen mérkőzéssel elindult az NHL előszezonja, a Staples Centerben a Kings és a Canucks csapott össze. A kanadai gárda kezdett jobban már kettővel is vezetett, de a Los Angeles zsinórban három gólt ütve fordítani tudott. A hajrát azonban a Vancouver bírta jobban, három perccel a befejezése előtt Sven Baertschi egyenlített, a ráadás vége előtt 22 másodperccel Brock Boeser pedig a győztes találatot is megszerezte, beállítva a 4-3-as végeredményt.

boeser

A roppant gólérzékeny 20 éves csatár már tavaly is lehetőséget kapott a csapatban, 9 meccsen négy gólt lőtt az NHL-ben, emellett egy gólpasszt is adott. Az idei lesz az első teljes szezonja, egyes értékelések szerint a szezon végén a Calder-trófeáért folyó versenybe is lehet beleszólása. Ha továbbra is olyan gólokat lő, mint szombat este, akkor ez mindenképpen így lesz majd.

Vasárnap két meccset rendeznek, az Islanders a Flyerst fogadja majd, de a figyelem ezután Vancouver felé irányul majd, ahol a Vegas Golden Knights története első mérkőzését játssza majd.

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum