UTE–DVTK Jegesmedvék 3-0

   

A mérkőzés második felére a bajnoki címvédő fölé nőtt a fővárosi csapat a szezon eddigi legjobb mérkőzésén.

A két csapat hatvan percen át szórakoztató, gyors játékot mutatott a Megyeri úti rangadón. Az első harmad hozta a legmagasabb színvonalú játékot, ekkor még két egyforma teljesítmény csapott össze a jégen. A miskolciak a második harmadra szétestek, elsősorban a kapu előtti védekezésük minősége romlott. Hozzá kell tenni, hogy még 0-0-nál kihagytak három óriási lehetőséget, amelyek közül az egyik egy bődületes kapuvas volt. Ez megbosszulta magát, előbb Benk András, majd utána Justin Cseter is mattolta az egyébként jól védő Adorján Attilát, majd az 1999-es születésű Szalma Zsolt szólóját követően Becze Tihamér lőtte az üres kapuba a kapusról kipattanó korongot. Ez volt Szalma első felnőtt pontja, amely egy emlékezetes győzelem alkalmával született, mert olyan tanácstalan DVTK-t, amely a harmadik harmadban hokizott az erőtől duzzadó lila-fehérek ellen, rég láthattunk.

Hozzá kell tenni, hogy vannak gondok Miskolcon, hiszen az elbocsátott légiós Lukacevic – aki ezúttal éppen az UTE-ben játszott, próbaszerződéssel –, mellett a műtét után lábadozó Hajós Roland sem áll még a stáb rendelkezésére, ráadásul a MAC elleni MK-meccsen Miskolczi Márk válla is megsérült. Hiányuk erősen érződött ezen a meccsen.

Ki kell emelni Ágoston Olivér teljesítményét, az UTE kapusa hibátlanul védett, élete második shutoutját produkálta a felnőttek között, legutóbb két éve, Debrecenben volt képes hasonló bravúrra.

UTEMIS

Azt a sarat tapostuk, amibe a Fradi elleni kupameccsen beleléptünk

   

Szilassy és Tisell vezetőedző az UTE–DVTK fordulatairól nyilatkozott.

Szilassy Zoltán (vezetőedző, UTE): Gratulálok a csapatomnak, nagyon szép munkát végzett. Bár nem kezdtük jól a mérkőzést, sajnos elég tompák voltunk az elején és talán egy kicsit azt a sarat tapostuk, amibe a Fradi elleni kupameccsen beleléptünk. De ahogy elkezdtünk lábbal dolgozni, rögtön sikerült fordítani. Erővel, hozzáállással és akarattal sikerült ezt a meccset megnyerni. A harmadik harmadot pedig profi módon hozták a srácok.

Mikael Tisell (vezetőedző, DVTK Jegesmedvék): Nagyon kemény meccs volt. Nem kezdtünk rosszul, de fordulópontnak bizonyult, amikor a középső harmadban mi kapuvasat ütöttünk, az ellenfél viszont a kontrából betalált – ez meghatározta a folytatást. Bár sikerült helyzeteket kialakítanunk, a legnagyobb sanszokból sem tudtunk gólt szerezni.

Forrás: Utehoki Facebook, nso.hu

Erste Liga, 502 néző. Játékvezetők: Babic, Babic, Soltész, Muzsik.
Ágoston: 100% (Márkus)
K
Adorján: 87,5% (Kiss B.)
Huba, Nagy N., Roczanov, Dósa, Turbucz
1
Leppanen, Rusk, Galanisz, Magosi, Kulmala
Kiss R., Kiss D., Nemes, Szalma, Becze
2
Rantanen, Láda, Vas, Tóth A., Sakaris
Varga, Hegyi, Sikorcin, Sági Martin, Lukacevic
3
Gőz, Vojtkó, Pavuk, Ritó, Karda
Schmál, Pichler, Benk, Cseter, Ropret
4
Szopos, Bernáth, Albert, Köllő, Tóth G.
Szilassy Zoltán, Baróti Zsolt
E
Tisell Mikael
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 22:59 UTE Benk Nagy N. Ropret
2-0 33:24 UTE Cseter Benk Hegyi
3-0 35:36 UTE Becze Szalma Nemes
24 Kapura lövések száma 28
8 Kiállításpercek 6

Az UTE–DVTK összefoglalója

   

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR INFO
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum