Máris visszavághat a DAB a MAC-nak

   

Majoross Gergely csapata azonban erődemonstrációt tartott szerdán, és bombaformában várja az Acélbikákat.

A dunaújvárosiak hazai jégen szenvedtek vereséget a szezonnyitón, egy héten belül tehát másodszorra találkozik a két csapat. Az első meccsen üres kapura elért találattal nyertek 5-3-ra nyertek a fővárosiak. Mindezt úgy, hogy már 1-4 is volt az állás, innen jöttek vissza Azariék, akiknek adminisztrációs hiba folytán az első három sor mindegyikéből nélkülözniük kellett egy-egy játékost, köztük két légióst. Azóta Nageler, Izacky és Silló Arnold papírjai is megérkeztek, meg is nyomták az UTE elleni első harmadot, ekkor nagy bajban voltak a lilák. A második harmadban aztán kissé bepánikoltak az újvárosiak, ami nem tett jót a játékuknak, a kapkodás ráadásul sokkal több energiát emésztett fel, így a végére bedarálta őket ellenfelük.

Hogy ezen változtatni tudjanak, arra annál is nagyobb szükség lesz, mert pénteken a MAC otthonában lépnek pályára, ahol az első perctől hasonló nyomásra számíthatnak. A fővárosi gárda két könnyebbnek ígérkező, ehhez képest nehezebben abszolvált győzelemmel kezdte a bajnokságot a DAB és a Titánok ellen, majd szerdán azt a DVTK-t fogadta, amellyel szemben sorozatban két bajnoki döntőt bukott, a legutóbbi Magyar Kupa-kiírást ellenben megnyerte. A hatalmas csatának ígérkező kupamérkőzés végül a legnagyobb különbséget hozta játékban és eredményben, amit eddig a két csapat között láttunk, Nagy Krisztiánék sorozatban lőtt bombagólokkal győztek 5-1-re. A fiatal magyar csatárokra épülő Nagy K., Terbócs és Jokila alkotta sor elemében van, két meccs után 10 pontnál járnak, rájuk különösen érdemes lesz vigyázni, de természetesen az egész csapat jelenti a legnagyobb kihívást az ellenfelek számára. Pénteken, amennyiben máris lehetőséget kap, először öltheti magára a MAC mezét a Miskolccal két bajnoki címet szerző válogatott hátvéd, Jesse Dudas.

Vladimír Matejov (másodedző, DAB): Az Újpest ellen egy harmadot játszottunk jól, utána kettő nem sikerült úgy, ahogy szerettük volna. Úgy érzem, hogy a fiúk is szeretnék kijavítani azt a teljesítményt – egy MAC elleni meccs pedig jó alkalom lesz erre. Tudjuk, hogy összeszedetten, keményen és saját magunkra koncentrálva kell játszanunk – persze ezt a gyakorlatban megvalósítani kicsit nehezebb lesz. Abból azonban mindenképpen meríthetünk, ahogy legutóbb játszottunk a MAC ellen. Ha ugyanazt a játékot és akarást sikerül újra jégre vinni, akkor jó mérkőzést fogunk játszani!”

MAC–DAB 2-3

   

A szezon eddigi legnagyobb meglepetését láthatták a Tüskecsarnok vendégei.

Gyenge játékot és 0-0-s eredményt hozó első két harmadot követően komoly meglepetés érte a MAC-szurkolókat. A záró húsz percben öt gól esett, a DAB elvitte a három pontot. Orbán Attila emberelőnyös találatára Klempa pillanatok alatt válaszolt ugyan, de Novotny nem sokkal később újra vezetést szerzett, majd a 49. percben Odnoga Mátyás meglőtte szezonbeli második gólját, ami ezúttal a győztes találat volt. Somogyi Balázs emberhátrányos gólja 26 másodperccel a vége előtt már csak a szépítésre volt elég, 3-2-re az újvárosiak nyertek.

Parádés győzelem ez David Musial csapata számára, amely két vereséggel rajtolt. Sikerült a visszavágás a nyitókörben odahaza elszenvedett 5-3-as kudarcért.

MACDAB

Fotó: Dömötör Csaba (MAC)

Hiába tudtuk ráborítani a pályát az ellenfelünkre

 

Majoross Gergelyéknek nem volt elég a sok helyzet a DAB ellen.

Majoross Gergely (vezetőedző, MAC Budapest): Hiába tudtuk ráborítani a pályát az ellenfelünkre, nem tudtunk eredményesek lenni az első negyven percben, mert egyszerűen nem voltunk elég pontosak. Helyenként pedig nem támadtuk elég keményen a kaput és rendre tovább passzoltunk korongokat amikor lőnünk kellett volna, nem voltunk elég erőszakosak és önfeláldozóak az ellenfél kapuja előtt azért, hogy eredményesek legyünk. Az első ilyen jellegű gólunk húsz másodperccel a mérkőzés vége előtt esett, úgyhogy ez a fajta eredménytelenség a harmadik harmadra egyfajta frusztrációba csapott át és ott meg erőltettünk olyan dolgokat, amik nem is nagyon voltak ott és ennek következményeképpen adtuk néhány esélyt az ellenfelünknek, amiből hármat könyörtelenül ki is használtak. Ahogy a győzelem után, most a vereség után is csak annyit tudok mondani, hogy látnunk kell, mi az amiben jó irányban megyünk és mi az, amiben nem, nyilván minél előbb változtatni abban, amiben nem. Az egész alapszakasz tulajdonképpen arról szól, hogy egyre jobbak legyünk. Bőven van mit tanulnunk ebből a mérkőzésből.

David Musial (vezetőedző, Dunaújvárosi Acélbikák): Nagyon boldog vagyok, hogy megnyertük a meccset. A MAC ellen a védekezésre építkeztünk, ami nagyon jól ment ezen az estén. Szerencsére ellentámadásokból eredményesek tudtunk lenni és az egyik legjobb csapatot tudtuk legyőzni.

Erste Liga, 500 néző. Játékvezetők: Rencz, Rencz, Váczi, Nagy.
#2465: 87,0% (Bálizs)
K
Duschek: 95,1% (Barna)
Pozsgai, Garát, Terbócs, Nagy K., #693
1
Orbán, Szkripec, Blahij, Vrana, Azari
Macaulay, #3879, #4913, #776, Klempa
2
Léránt, Hruby, Nageler, Izacky, Novotny
Vokla, #4914, Dansereau, Brown, Orban
3
Erdélyi, Lencsés, Silló, Odnoga, Németh
#4048, #688, #3579, #2474, #4629
4
Tanka, Nagy M., Borbás, Török
Majoross Gergely, Kontsas Jukka
E
Musial David, Matejov Vladimir
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 40:56 DAB PP Orbán Izacky Novotny
1-1 41:14 MÚB Klempa #93 #91
1-2 44:49 DAB Novotny
1-3 48:28 DAB Odnoga
2-3 59:34 MÚB SH #91 Nagy K. #3
41 Kapura lövések száma 23
16 Kiállításpercek 12

A MAC–DAB góljai

   

Odnoga Mátyás mestermunkáját érdemes megnézni.

1:20 környékén indul a DAB győztes gólja.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR INFO
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum