Csányi gólpasszal debütált a VHL-ben

 

Sarauer pedig pontot szerzett második villachi meccsén is.

Vasárnap lejátszotta első VHL-meccsén a nyáron alapított KRS Heilungcsiang, mégpedig a másik kínai újonc, a Ceng Tou ellen. Karol Csányi csapata nagyon rosszul kezdte a mérkőzést, a 25. percben 4-0-s hátrányban volt. A harmadik harmadnak 5-1-es hátrányból vágtak neki, nagyon közel kerültek a bravúrhoz, ugyanis a 72 másodperccel a vége előtt már csak 1 gól volt a különbség, amikor Csányi passzát Joonas Hurri belőtte. Az egyenlítés viszont nem jött össze, a Heilungcsiang 5-4-es vereséggel debütált.

Az EBEL-ben Andrew Sarauer csapata, a Villach a Graz ellen lépett jégre. A VSV 4-3-as sikeréből Sarauer gólpasszal vette ki a részét, csapata második góljánál asszisztot jegyzett, így az első találkozó 1+1 pontja után a második villachi meccsén is pontot szerzett a Fehérvár korábbi csatára.

Bartalis Istvánnal felálló Schwenningen a BL-résztvevő Adler Mannheimet fogadta. A Wild Wings hiába szerezte meg az első harmadban a vezetést, a vendégek a második húsz percben fordítottak, a vezetésüket pedig megőrizték a végéig. A Schwenningen 4-2-es vereséget szenvedett, a magyar csatár a 2. sorban kapott helyett, nem szerzett pontot.

Hosszabbításban győzött a Jesse Dudas nélkül jégre lépő HC Nové Zámky. Az érsekújváriak az újonc Detva otthonában nyertek 3-2-re, ezzel két mérkőzés után is veretlenek maradtak.

Magyar légiósok a hokivilágban, 2017/18:

Név Csapat Liga H M G A P
Bartalis István Schwenningen DEL (GER-1.) 9. (14) 2 0 0 0
Christopher Bodo  Lausitzer Füchse DEL2 (GER-2.) ? ? ? ? ?
Karol Csányi KRS Heilungcsiang VHL 19. (27) 1 0 1 1
Jesse Dudas HC Nové Zámky Extraliga (SVK-1.) 3. (11) 0 0 0 0
Fekete Dániel VEU Feldkirch Alpesi Liga (AUT-2.) ? ? ? ? ?
Fekti Ádám Kitzbüheler EC Alpesi Liga (AUT-2.) ? ? ? ? ?
Galló Vilmos Timra IK Allsvenskan (SWE-2.) ? ? ? ? ?
Hári János ? ?
Hári Norbert Nidaros NOR-2. ? ? ? ? ?
Hetényi Zoltán Knoxville Ice Bears SPHL ? ? ? ? ?
Izsák Róbert Furuset NOR-2. ? ? ? ? ?
Kalvin Sagert Gherdeina Alpesi Liga (AUT-2.) ? ? ? ? ?
Andrew Sarauer Villach EBEL (AUT-1.) 2. (12) 2 1 2 3
Sebők Balázs KalPa Liiga (FIN-1.) 7. (15) 1 0 0 0
Sofron István Wichita Thunder ECHL ? ? ? ? ?
Vay Ádám Iowa Wild AHL ? ? ? ? ?
Kevin Wehrs Innsbruck EBEL 5. (12) 1 1 0 1

Jelmagyarázat: H=a légiós csapatának pillanatnyi helyezése a bajnokságban (a liga létszáma), M=mérkőzések, G=gólok, A=gólpasszok, P=pontok száma. Dőlt betűs név=már nem légiós. Vay esetében az G jelű oszlop a kapott gólok számát, az A a hárított lövésekét, a P pedig a a védési hatékonyságot, százalékban kifejezve.

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum