Gyerehokizni A Fehérvár 34-et lőtt a Gepárdnak

 

Több mérkőzés is a hosszabbításban dőlt el az U20-as és az U18-as bajnokság hétközi fordulójában, de előfordultak nagyarányú különbségek is. A hétvégén folytatódik az osztrák és a hazai bajnokság is.

EBYSL

Izgalmas meccset játszott egymással hétközben az UTE és a Győr. A 11. percben az ETO szerzett vezetést, a lilák azonban nem sokkal később egyenlítettek és a második harmad első percében emberelőnyben fordítottak is. Sőt, ebben a játékrészben még tovább növelték az előnyüket. A harmadik harmadban azonban új erőre kaptak a győriek a 44. percben szépítettek, a 45.-ben pedig fórban egyenlítettek. Ezzel hosszabbításra mentették a meccset, és végül Török Patrik 61. percben esett találatával 4-3-ra meg is nyerték. Vasárnap három olyan mérkőzést is játszanak, ami egyben magyar bajnoki is: A Győr a Fehérvárt, a Debrecen a Vasast, a MAC az UTE-t fogadja. Mindamellett a KMH-hoz a Znojmo látogat.

Eredmények:

2017. szeptember 7., csütörtök:
*UTE?Győr 3-4 h.

Program:

2017. szeptember 10., vasárnap:
11:25 Hokiklub Budapest?Orli Znojmo
*12:00 Győr?Fehérvár AV19
*12:15 Debrecen?Vasas
*14:40 MAC Budapest?UTE

U20-as bajnokság

A fentebb említett UTE?Győr találkozó az U20-as bajnokságba is beleszámított. Emellett szerdán a Debrecen magabiztosan győzte le a Pesterzsébetet 4-0-ra, míg a fehérváriak a DVTK-nak nem adtak esélyt a pontszerzésre: az ifj. Ocskay Gábor JA 6-1-re nyert idegenben.

Eredmények:

2017. szeptember 6., szerda:
Pesterzsébet?Debrecen 0-4
DVTK Jegesmedvék?Fehérvár AV19 1-6

2017. szeptember 7., csütörtök:
*UTE?Győr 3-4 h.

Program:

2017. szeptember 10., vasárnap:
*12:00 Győr?Fehérvár AV19
*12:15 Debrecen?Vasas
*14:40 MAC Budapest?UTE

*EBYSL- és U20-as bajnoki is

EBJL

A Vasas és az UTE tervezett hétközi mérkőzését későbbi időpontra halasztották az osztrák ifjúsági ligában. A hétvégén a MAC a Znojmóhoz látogat, míg a többi találkozó egyben U18-as bajnoki is: a Vasas a Fehérvárt, a DVTK a KMH-t, az UTE a Győrt fogadja.

Program:

2017. szeptember 9., szombat:
*12:40 Vasas?Fehérvár AV19
*13:20 DVTK Jegesmedvék?KMH
18:00 Znojmo?MAC Budapest
*18:45 UTE?Győr

U18-as bajnokság

Az U18-as bajnokság 11-ről 13 csapatosra nőtt a 2017/18-as szezonra. A mezőnyhöz csatlakozott az Egerszegi Titánok és az óbudai Gepárd is. Bár hétközben a MAC Budapest is nagyarányú 13-1-es győzelmet aratott a Szeged és a DAB közös csapata ellen az ifjúsági bajnokságban, ebben a versenyt nem tudta felvenni az Ifj. Ocskay Gábor JA-val, amely 34-0-ra múlta felül a Gepárdot.

A többi hétközi mérkőzés sokkal izgalmasabban alakult. A DVTK és a Debrecen például nagy csatát vívott a három pontért, amelyet végül megosztottak a felek. Bár a miskolciak a meccs felénél 4-2-re vezettek, a vendégek a harmadik harmadban egyenlítettek, majd a hosszabbítás utolsó percében Varga Tamás találatával megszerezték az 5-4-es győzelmet.

A KMH és a Pesterzsébet összecsapása ugyancsak hosszabbításba torkollott. A hazaiak hiába vezettek 2-0-ra a meccsen, a Farkasok az 59. percben egyenlítettek, majd Hódi Krisztián találatával a 62. percben 3-2-re megnyerték a meccset. A Győr és a Zalaegerszeg mérkőzésén előbbi szerzett vezetést, de a 34. percben utóbbi fordított. Igaz, ennek mindössze 12 másodpercig örülhetett, a hazaiak ugyanis gyorsan egyenlítettek. A harmadik harmad elején aztán el is döntötték a három pont sorsát: a Győr végül 4-2- re nyert.

Eredmények:

2017. szeptember 7., csütörtök:
DVTK Jegesmedvék?Debrecen 4-5 h.
Győr?Egerszegi Titánok 4-2
Ifj. Ocskay Gábor JA?Gepárd 34-0
KMH?Pesterzsébet 2-3 h.
MAC Budapest?Szeged-DAB 13-1

Program:

2017. szeptember 9., szombat:
*12:40 Vasas?Fehérvár AV19
*13:20 DVTK Jegesmedvék?KMH
*18:45 UTE?Győr

*EBJL és U18-as bajnoki is

Cimkék: , , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum