George Parros a fegyelmi bizottságban

 

Ki más tudna különbséget tenni keménység és durvaság között, ha nem az egykori verőember, aki soha nem kapott eltiltást?

Az Anaheim egykori keménylegénye Stéphane Quintalt váltja az NHL fegyelmi bizottságában. Parros érdekes figura: 2005 és 2014 között játszott a ligában, 474 meccsen 36 pontot hozott össze, mellé 1092 büntetéspercet gyűjtött. Legendás bajsza mellett keménységéről volt híres. Kevesen gondolnák, hogy ezen paraméterek mellett azok közé az NHL-játékosok közé tartozik, akik Ivy League-es egyetemen végeztek. Pedig Parros a Princetonon szerzett közgazdasági diplomát, utána került az NHL-be.

Elsőre talán furcsának tűnhet, hogy miért éppen egy egykori goonra bíznak ilyen fontos feladatot, de ha jobban meggondoljuk, ki más ismerné jobban azt a láthatatlan vonalat, ami elválasztja az eltiltásra érdemes szabálytalanságokat azoktól, amelyek a hoki fizikai természetéből következnek. Márpedig ez egyre fontosabb a ligában: felértékelődik a játékosok egészsége, ugyanakkor az is vitathatlan, hogy a keménység fontos vonzerő a jégkorongban.

parros1

A fegyelmi bizottságot, hivatalos nevén a játékosok biztonságáért felelős részleget 2011-ben hozták létre Brendan Shanahan vezetésével. Az elmúlt években fokozatosan csökkent a sérülések és az eltiltások száma is, ami azt jelzi, jó úton jár a testület. A 2015/16-os szezonban 32 játékost tiltottak el, összesen 89 mérkőzésre, egy évvel később 24 játékos kapott összesen 52 meccsnyi eltiltást.

Parros a kinevezéséről és a munkájáról többek között ezt nyilatkozta a Puck Daddynek: ?A visszavonulásom pillanatától nyaggattam Stéphane Quintalt, hogy a bizottságnak dolgozhassak. Szerintem ez nagyon érdekes munka. És ki lenne alkalmasabb erre a posztra, mint én, akinél keményebb fickó nemigen volt a ligában, mégsem kaptam soha sem pénzbüntetést, sem eltiltást? Tudom, hol a határ. Az volt a dolgom, hogy megvédjem a csapattársaimat. Most 750 játékost kell majd megvédenem.?

parros2

A játékos szerint az fb munkájának iránya jó, alapvető változásokra nincs szükség: ?Mielőtt a Shanahan vezette bizottság felállt volna, nem voltak túl konzisztensek a döntések. Nem volt átlátható a rendszer. Nem volt kommunikáció arról, hogy mi történt, hogy miért függesztettek fel játékosokat. Úgyhogy amikor elkezdték a munkát, a legsürgetőbb dolog a hitelesség megteremtése volt. Legelsősorban is a játékosok felé, akiknek hinniük kellett abban, hogy az fb helyes döntéseket hoz. Amikor a bizottság elkezdte a munkáját, a legnagyobb problémát a fejre ütések jelentették. Olyan játékosokkal, mint Matt Cooke vagy Raffi Torres. Nagy vita volt erről. Úgyhogy Brendannek a lehető leghamarabb állást kellett foglalnia ezekről a megmozdulásokról. És a srácok elkezdték megérteni. Szabályt hoztunk róla. Persze az első időkben veszett ütemben repkedtek az eltiltások. De ez az oktató-nevelő munka része volt. A játékosok ma már értik, miről van szó, úgyhogy az eltiltások száma is csökken. Ez nagyszerű hír. Ez az egész bizottság munkájának a lényege, megváltoztatni a játékosok viselkedését. Egy időben a fejre irányuló támadásokra koncentráltunk. Most a fókusz a kézre ütéseken lesz. Jó úton járunk.?

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 2-1VÉGE
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR INFO
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum