Máris az EBEL-bajnok érkezik Fehérvárra

   

Szomszédvárak találkoznak a bajnokság első fordulójában Székesfehérváron. Az egyik legnehezebb ellenfél, a Vienna Capitals lesz a vendég a nyitányon.

A Fehérvár és a Vienna közelmúltja két végletet képvisel. Az előző idényben a Vienna a csúcson zárt, a Fehérvár utolsóként. A Vienna rendkívül magabiztosan, 12 győzelemmel, már-már példa nélküli söpréssel rohant végig a rájátszáson, a Fehérvár viszont az idény végére szinte teljesen széthullott, tudása alatt szerepelt. Ennek megfelelően a nyári szünet is másképp telt a két klubnál. A kék-fehérek tabula rasát csináltak, szinte teljesen átépítették a csapatukat, a Vienna viszont 3 játékos kivételével mindenkit megtartott, mindössze ketten érkeztek. Természetesen jóval nehezebb egy szinte teljesen új csapatot felépíteni a felkészülési időszakban, mint egy már kialakult kereten finomhangolásokat végezni, ebből a szempontból tehát Benoit Laporte dolga jóval nehezebb volt. Ugyanakkor a Fehérvár előnyére is fordíthatja ezt a helyzetet, hiszen számára ismerős ellenfél érkezik, viszont a bécsieknek nem lesz egyszerű dolguk kitalálni, hogy milyen vendéglátókra is készüljenek.

Mindkét klub nehéz ellenfelekkel is mérkőzött az előszezonban. A Vienna a Bajnokok Ligája csoportkörében eddig a JYP Jyvaskyla és a Nyeman Grodno ellen lépett fel, a finnektől dupla vereség, a fehéroroszok ellen egy hosszabbításos vereség és egy hosszabbításos győzelem a mérleg. A Fehérvár a Visegrád Kupában játszott, egy győzelem, egy hosszabbításos és egy büntetős vereség mellett egy sima vereség a mérleg, ezzel a DVTK Jegesmedvék mögött a második helyen végeztek a magyar csapatok táblázatán. Az eredményeket tekintve tehát hasonló a helyzet, bár a Capitals kétségkívül nagyobb kihívásokkal nézett szembe. Ráadásul a vereségek ellenére igazából csak az első grodnói meccsük sikerült rosszul, a JYP ellen javuló teljesítményt mutatottak.

Ha a hagyományokat nézzük, szoros mérkőzésre lehet számítani Fehérváron. A Vienna ugyan a legutóbbi négy fellépésen egyaránt nyert, de mindig csak egyetlen góllal. Ugyanakkor a Volán is viccelte már meg a fekete-sárgákat, a legváratlanabb pillanatokban tudott nyerni Bécsben.

“Azt gondolom, jobb csapatunk van, mint az előző idényben – mondta Benoit Laporte. – Ugyanakkor a többiek is erősítettek, nem lesz könnyebb a feladatunk. Nagyon izgalmas és szoros szezont várok.”

“Nagyon örülünk természetesen, hogy végre kezdődik – mondta a bécsiek csapathonlapjának Serge Aubin vezetőedző. – A Fehérvár nyilván mindent meg fog próbálni annak érdekében, hogy már rögtön a kezdéskor elgáncsoljon bennünket. Intenzív mérkőzésre számítok, az első bedobástól folyamatosan rendkívül ébereknek kell lennünk.”

“Az idény elején nehéz megtippelni, milyen ellenfeleink lesznek – tette hozzá Taylor Vause, a bécsiek egyik légiós csatára, aki remekül kezdte az évet a Bajnokok Ligájában szerzett eddigi 2 góljával és 2 asszisztjával. – Így vagyunk ezzel a Fehérvár esetében is. A legjobb tehát, amit tehetünk, hogy csak magunkra figyelünk. A BL-ben időnként megvillantottunk valamit a valós tudásunkból. Ezt kell tennünk pénteken is. Jól érzem magam, jól sikerült az alapozás, lendületben vagyok, és ezt tudtam továbbvinni a jégre is az előszezonban. Remélem, minden legalább ilyen jól megy a továbbiakban is.”

A bécsiek dolgát nehezíti, hogy két játékosuk, Tyler Cuma és Kelsey Tessier sérülés miatt biztosan ki kell hagyja az idénykezdetet.

Történik egy környezettudatos újítás is az Ifj. Ocskay Gábor Jégcsarnokban: a büfében mostantól félliteres visszaváltható poharakban kapják a szurkolók a sört és a félliteres fröccsöt is.

A mérkőzést az M4 Sport élőben közvetíti.

VICAVS

Fehérvár–Vienna Capitals 1-9

   

A magyar EBEL-csapat egy harmadon át tartotta a lépést a címvédővel.

Jó iramban indult a szezonnyitó mérkőzés. Gilbert révén a Voláné volt az első veszélyes lövés, de Music kapu mögötti átadását fölé vágta a kanadai csatár. Bő két perc telt el, amikor Sárpátki mehetett a büntetőpadra bottal akasztásért, amit azonnal büntettek a sárga mezesek. Samson bombája kijött Rajnáról, Sharp pedig bekotorta a kipattanót (0-1). Hazai fór következett, amit kiválóan játszottak meg Kógerék. Össztűz zúdult a vendégkapura, de Lamoureux sokáig állta a sarat. Végül Harty megpattanó lövése után Sárpátki érkezett tökéletes ütemben a kipattanóra (1-1). A fiatalokra nem lehetett panasz, nagy kedvvel vetették bele magukat a küzdelembe. Egymás után két Uotilla-büntetés jött sorban, hol Rajna védett, hol Szabó Krisztián blokkolt önfeláldozóan, végül Fraser elé került a korong, aki okosan még tovább passzolt, Holzapfelnek pedig könnyű dolga volt (1-2). A második vendéggól után lassítottak a csapatok, a Volán kis szerencsével egyenlíthetett is volna. Az új szezon első harmada teljesen rendben volt a liga egyik legerősebb csapata ellen. Ekkor még nem sejthettük, mi vár ránk a folytatásban.

Capitals-lövésekkel indult a középső harmad, majd ismét a fehérvári fiatalok villantak. Szabó Krisztián agresszívan letámadta Lamoureux-t egy hazatett korongnál, a bekkek csak üggyel-bajjal tudtak felszabadítani. Egyenlő erők küzdöttek a jégen, így némileg váratlanul jött a harmadik vendéggól. A 25. percben McKiernan szerzett korongot, majd a kapu előtt üresen maradt Rotterhez passzolt, aki közelről nem hibázott (1-3). Túlzottan kitámadott a Fehérvár, jött a bécsi kontra, és két perccel az előző gól után Pollastrone tökéletes keresztpasszából Holzapfel lőtte a negyediket (1-4). Megzavarodott a Volán, a két gyors gól után emberelőnybe kerültek a vendégek, szerencsére nem nőtt tovább a különbség. Sőt, Gilbert emberhátrányban rástartolt egy kilőtt korongra, de Lamoureux előbb ért oda és tisztázni tudott. A harmad második fele már csendesebben telt, a bécsiek magabiztosan uralták a meccset, a letámadásuk továbbra is megakadályozta Kógeréket a helyzetek kialakításában. A 37. percben újabb emberelőnyt – ötből a harmadikat – használtak ki a látogatók. Ezúttal McKiernan távoli lövése talált utat a kapuba, Rajna elől takarták a kilátást, nem háríthatott (1-5). Szívesen lemondtunk volna róla, de az utolsó másodpercekre is maradt vendéggól. Vause csapott le emberhátrányban az újabb eladott korongra, csak szabálytalanul sikerült megállítani. A jogos büntetőt magabiztosan értékesítette a Capitals 91-ese (1-6).

Az emberelőnyeit és a Volán hibáit kíméletlenül kihasználó bécsiek negyven perc alatt eldöntötték a mérkőzést. A záró játékrészre annyi kérdés maradt, hogy sikerül-e csökkenteni a hátrányt vagy tovább nő a különbség a két csapat között. Egy áthúzódó kiállítás miatt emberelőnyben kezdhetett a Fehérvár, de csak lövésekig jutottak Luttinenék. A 45. percben újabb emberhátrány következett és ezt sem sikerült kivédekezni. Holzapfel távoli lövése Rajna sisakján megpattanva került a gólvonal mögé (1-7). A Fehérvár teljesen szétesett a végére és megsemmisítő vereséget szenvedett. Az 56. percben a korábban Hartyval kakaskodó Samson talált be, ismét emberelőnyből (1-8). A végeredményt a 60. percben Hartl állította be egy emberhátrányos találattal (1-9). Az utolsó gólban visszaköszönt a teljes mérkőzés; emberelőnyben eladott korong, villámgyors bécsi kontra, és könyörtelen befejezés. A bajnok Vienna Capitals mindhárom harmadot megnyerve, öt emberelőnyös gólt ütve, erődemonstrációt tartott a Raktár utcában, és fölényes győzelemmel üzent a kihívóinak.

EBEL, 2200 néző. Játékvezetők: Nikolic, Siegel, Németh, Kaspar.
Rajna: 82,4% (Scola)
K
Lamoureux: 95,0% (Tschrepitsch)
Vidmar, Stipsicz, LoVecchio, Latendresse, Luttinen
1
McKiernan, Brocklehurst, Rotter, Vause, Nödl
Szabó D., Harty, Vincze, Kóger, Erdély
2
Klubertanz, Fraser, Samson, Holzapfel, Pollastrone
Jyrkkiö, Uotila, Szita, Music, Gilbert
3
Lakos, Peter, Hartl, Sharp, Fischer
Szirányi, Reisz, Sárpátki, Szabó K.
4
Bauer, Hackl, Nissner, Grosslercher
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 04:12 VIC PP Sharp Brocklehurst Vause
1-1 07:04 FHA PP Sárpátki Harty Reisz
1-2 11:05 VIC PP Holzapfel Fraser Pollastrone
1-3 24:36 VIC Rotter McKiernan Vause
1-4 26:34 VIC Holzapfel Pollastrone Samson
1-5 36:04 VIC PP McKiernan Brocklehurst Vause
1-6 39:50 VIC Vause
1-7 44:33 VIC PP Holzapfel Klubertanz Rotter
1-8 55:38 VIC PP Samson McKiernan Vause
1-9 59:45 VIC SH Hartl Fischer McKiernan
20 Kapura lövések száma 51
16 Kiállításpercek 10
Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum