Előkerült egy szerződésminta a CHL-ből

 

Főhet a kanadai juniorligákban érintett csapatok tulajdonosainak feje, hiszen a formanyomtatványban munkavállalókként beszélnek a játékosokról.

A napirenden lévő perben az egyik oldalon közel hatszáz egykori játékos, a másikon a kanadai juniorliga (CHL) alá tartozó három liga (QMJHL, OHL, WHL), illetve az ezekben szereplő kanadai csapatok tulajdonosai állnak. A tét nem kicsi. A játékosok azt állítják, hogy csapataik megsértik a kanadai munkaügyi törvényeket, amikor nem fizetik meg az országos bérminimumot. A klubok azzal érvelnek, hogy a játékosok nem alkalmazottak, hanem amatőr sportolók, akiknek fejlődési lehetőséget és később egyetemi ösztöndíjakat biztosítanak. A különbség nem kicsi, hiszen a játékosok átlagosan 50 dollárt kapnak heti 35-40 óra munkáért, miközben az órabérminimum 10-11 dollár az érintett tartományokban.

Először a játékosok kezdtek beszélni tapasztalataikról, amelyek alapján a legkevésbé sem az egyes sportolók egyéni fejlesztése, hanem a csapatok sikere volt a legfontosabb szempont a menedzsmentek számára. Kanadában elképesztően népszerű a világ legjobb korosztályos bajnoksága, és a jobb eredmény több nézőt jelent. A játékosok szerint a csapatok ugyanolyan pénztermelő gyárakként működnek, mint bármelyik profi klub a világon.

chl1

Az ügy előre haladtával sorra kerültek elő a bizonyítékok, amelyek alátámasztani látszanak a játékosok beszámolóit. A csapatok azzal védekeznek, hogy ha minimálbért fizetnének, azzal csődhelyzetbe vagy annak szélére kerülnének. Erre februárban kiderült, hogy óriási pénzeket rejteget a liga a játékosok és nem mellesleg az állam elől.

Most egy újabb, a klubok számára kedvezőtlen dokumentum került elő. Egy dátumozatlan szerződésmintáról van szó, amelyet 2014 előtt használtak a CHL-es klubok. A szerződés egyértelműen alkalmazottként fogalmazza meg a játékosok státusát, akik fizetést kapnak a klubjuktól. A kétoldalas szerződésben külön fejezet szól a foglalkoztatási feltételekről és a játékosok kötelezettségeiről. Egy másik helyen a szerződésminta külön rendelkezik arról, hogy ha a liga vagy a klub eltiltja a játékost, annak idejére a fizetését sem kell megfizetnie az egyesületnek.

A per 2014-ben kezdődött, akkortól már nem ezt a szerződésmintát használják a ligában, az pedig már korábban kiderült, hogy a per elindulásakor a liga egy belső használatra szánt feljegyzésben azonnal figyelmeztette a csapatokat, hogy a jövőben tartózkodjanak a játékosaikat alkalmazottaknak nevezni bármiféle dokumentumban.

A liga nem kommentálta a megjelent híreket. Annyit közöltek a TSN-nel, hogy továbbra is kitartanak amellett, hogy játékosaik amatőr sportolók.

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum