Háriék pontot raboltak Langnauban

   

A Düsseldorf csak büntetőkkel kapott ki a svájci élvonalban játszó csapattól. Szenzációs győzelmet arattak Feketéék, Bodóék kikaptak a Medvescaktól.

Hári Jánosék lejátszották utolsó felkészülési mérkőzésüket a svájci SCL Tigers ellen. A Düsseldorf idén igen kemény edzőpartnereket választott, hiszen ez volt a negyedik NLA-s csapat a programjában. Eddig nem termett sok babér a DEL-csapatnak, hiszen csak a Klotent tudta legyőzni, és bár most is vezetett 2-0-ra és 3-1-re is, a végén meg kellett elégednie egy virtuális ponttal. Mindez főként annak volt köszönhető, hogy a svájciak speciális egysége jobban működött, három gólt is szereztek előnyben, míg a németek csak egyet. Az eredményre így is büszkék lehetnek Háriék, hiszen ellenfelük végül csak büntetőkkel bizonyult jobbnak náluk, 5-4 lett a végeredmény.

harij_deg

Régi ismerős látogatott Feldkirchbe, nem is akárki, a svéd hoki egyik ikonja, Bengt-Ake Gustavsson. Az 59 éves szakember 629 NHL-meccsen 555 pontot ért el, a svéd első osztályban 214 meccsen 189 pont a mérlege. Címeit nehéz lenne tételesen felsorolni, utalásszerűen: világbajnokságról minden típusú érme van, tagja az IIHF Hall of Fame-nek, Elitserien MVP, de a European Hockey League All Star csapatába is bekerült 39 évesen. 35 évesen levezetni érkezett Feldkirchbe, ahol végül öt szezont játszott, 233 meccsen 310 pontot termelt, ennek megfelelően ötszörös osztrák bajnokként távozott az akkor nemzetközileg is jegyzett csapattól, amellyel négy alkalommal nyerte meg az Alpesi Ligát.

A hatodik szezonba is belevágott, de négy meccs után inkább a csapat edzője lett. Onnan egy év után Svájcba, majd Svédországba került, hat éven keresztül vezette a svéd válogatottat, olimpiai és világbajnoki aranyérmet is nyert. Jelenleg a svájci másodosztályú EHC Olten vezetőedzője, ebben a minőségben érkezett egykori sikerei helyszínére, ahol méltóképpen fogadták. Úgy tűnik, a játékosokat is feltüzelte a lehetőség, hogy a legenda jelenlegi csapatával szemben bizonyíthatnak, hiszen szoros meccsen 5-3-ra győztek. Fekete Dániel neve nem szerepel a góllövők között.

Az Ifj. Ocskay Gábor-emléktorna utolsó napjára Chris Bodo csapatának, a Lausitzer Füchsének a legnehezebb ellenfél jutott. Ők azonban nem szeppentek meg a tavaly még a KHL-ben vitézkedő Medvescak Zagrebtől, hanem a hatodik percben megszerezték a vezetést. Az öröm nem tartott sokáig, a horvát csapat két percen belül emberhátrányból egyenlített, nem sokkal később pedig előnyből a vezetést is megszerezte. A 34. percben a finn válogatott Jarno Koskiranta bátyja, a valamivel kevésbé sikeres Tervo állította be a 3-1-es végeredményt.

Az emléktorna esti mérkőzésén a Fehérvár magabiztosan győzte le az Érsekújvár csapatát, a végeredmény 5-1 lett, részletes beszámolónkat itt olvashatják. Mint megírtuk, ezen a tornán a magyar válogatott hátvédje, Jesse Dudas nem vett részt az újváriaktól.

A magyar légiósok felkészülési mérkőzéseinek időpontjai:

Bartalis István (Schwenningen Wild Wings):

augusztus 11.: Thurgau (SUI-2.)?Schwenningen 4-2
augusztus 13.: Schwenningen?Freiburg (GER-2.) 6-1
augusztus 18.: Schwenningen?Ravensburg (GER-2.) 6-1
augusztus 19.: Torpedo (KHL) ?Schwenningen 3-0
augusztus 24.: Schwenningen?Biel (SUI-1.) 4-5
augusztus 26.: Schwenningen?Innsbruck (EBEL) 4-2
szeptember 2.: Geneve-Servette (SUI-1.)?Schwenningen 5-1

Szezonkezdet: szeptember 8.

Christopher Bodo (Lausitzer Füchse):

augusztus 11.: Lausitzer Füchse?Eisbaren Berlin (DEL) 2-5
augusztus 18.: HC Klatovy (cseh 3)?Lausitzer Füchse 4-5
augusztus 26.: Lausitzer Füchse?Naprzód Janów (PHL)
szeptember 1.: Fehérvár?Lausitzer Füchse 3-2
szeptember 2.: Nové Zámky?Lausitzer Füchse 5-2
szeptember 3.: Medvescak Zagreb?Lausitzer Füchse 3-1

Szezonkezdet: szeptember 15.

Karol Csányi (KRS Heilungcsiang):

augusztus 5.: Himik Voszkreszenszk (VHL)?KRS Heilungcsiang 6-0
augusztus 8.: Zvezda Csehov (VHL)?KRS Heilungcsiang 4-2
augusztus 10.: Himik Voszkreszenszk (VHL)?KRS Heilungcsiang 3-2 b.
augusztus 17.: Dinamo Szentpétervár (VHL)?KRS Heilungcsiang 4-1
augusztus 18.: Dinamo Szentpétervár (VHL)?KRS Heilungcsiang 5-2
augusztus 25.: Zvezda Csehov (VHL)?KRS Heilungcsiang 5-4
augusztus 26.: Barsz Kazany (VHL)?KRS Heilungcsiang
augusztus 28.: Rubin Tyumeny (VHL)?KRS Heilungcsiang 5-0
augusztus 29.: Barsz Kazany (VHL)?KRS Heilungcsiang 3-4
Szezonkezdet: szeptember 10.

Jesse Dudas (HC Nové Zámky):

augusztus 10.: HC Nové Zámky?Ferencváros (Erste Liga) 5-0
augusztus 11.: HC Nové Zámky?Detva (SVK-2.) 6-1
augusztus 15.: Ferencváros (Erste Liga)?HC Nové Zámky 4-1
augusztus 15.: HC Nové Zámky?Havírov (CZE-2.) 2-1
augusztus 18.: MAC Budapest (Erste Liga)?HC Nové Zámky (Visegrád Kupa) 1-2
augusztus 22.: HC Nové Zámky?Fehérvár AV19 (EBEL) (Visegrád Kupa) 4-3 h.
augusztus 25.: DVTK Jegesmedvék (Erste Liga)?HC Nové Zámky (Visegrád Kupa) 4-0
augusztus 27.: HC Nové Zámky?UTE (Erste Liga) (Visegrád Kupa) 1-0
augusztus 29.: Havírov (CZE-2.)?HC Nové Zámky 4-5
szeptember 1.: Medvescak Zagreb (EBEL)?HC Nové Zámky 2-0
szeptember 2.: Nové Zámky?Lausitzer Füchse 5-2
szeptember 3.: Fehérvár AV19?Nové Zámky 5-1

Szezonkezdet: szeptember 8.

Fekete Dániel (VEU Feldkirch):

Feldkirch?EHC Dübendorf 3-2
augusztus 27.: Feldkirch?EC Wil (SUI-3.) 5-4 (b. u.)
augusztus 29.: Feldkirch?EHC Arosa (SUI-3.) 5-3
szeptember 1.: Feldkirch?GCK Lions (SUI-2.) 2-3
szeptember 3.: Feldkirch?EHC Olten (SUI-2.) 5-3

Szezonkezdet: szeptember 9.

Fekti Ádám (Kitzbüheler EC):

augusztus 26.: Kitzbühel?EC Deggendorf 2-5
augusztus 29.: Kitzbühel?Innsbruck 3-9

Szezonkezdet: szeptember 16.

Galló Vilmos (Timra IK):

augusztus 11.: Timra?Modo (SWE-2.) 3-2
augusztus 17.: Östersunds (SWE-2.)?Timra 2-3
augusztus 30.: Timra?Modo (SWE-2.) 2-4
szeptember 1.: Timra?Mora (SWE-1.) 5-1
szeptember 3: Björklöven (SWE-2.)?Timra 1-5
szeptember 8.: Timra?Leksand (SWE-2.)
szeptember 14.: Björklöven (SWE-2.)?Timra

Szezonkezdet: szeptember 19.

Hári János (Düsseldorfer EG):

augusztus 13.: Essen (GER-3.)?Düsseldorf 4-5
augusztus 18.: Kloten (SUI-1.)?Düsseldorf 1-3
augusztus 19.: Zug (SUI-1.)?Düsseldorf 5-0
augusztus 23.: Straubing (GER-1.)?Düsseldorf 2-1
augusztus 24.: Düsseldorf?Fribourg-Gottéron (SUI-1.) 2-4
szeptember 1.: La Chaux-De-Fonds (SUI-2.)?Düsseldorf 4-1
szeptember 3.: Langnau (SUI-1.)?Düsseldorf 5-4

Szezonkezdet: szeptember 8.

Hári Norbert (Nidaros):

A felkészülési mérkőzések még nem ismertek.

Szezonkezdet: szeptember 30.

Hetényi Zoltán (Knoxville Ice Bears):

október 13.: Knoxville Ice Bears?Macon Mayhem

Szezonkezdet: október 20.

Kalvin Sagert (Gherdeina):

augusztus 31.: Fassa (Alpesi Liga)?Gherdeina 0-5
szeptember 6.: Cortina (Alpesi Liga)?Gherdeina
szeptember 6.: Gherdeina?Fassa (Alpesi Liga)

Szezonkezdet: szeptember 13.

Andrew Sarauer (Villacher SV):

augusztus 10.: Villach?Lyon (FRA-1.) 4-2
augusztus 12.: Banská Bystrica (SVK-1.)?Villach 3-2
augusztus 19.: Villach?Gap (FRA-1.) 3-4
augusztus 25.: Villach?Riessersee (GER-2.) 6-3
augusztus 27.: Villach?Medvescak (EBEL) 3-0
szeptember 1.: Riessersee (GER-2.)?Villach 3-2

Szezonkezdet: szeptember 8.

Sebők Balázs (KalPa):

augusztus 9.: Jukurit (FIN-1.)?KalPa 1-2 b.
augusztus 11.: KalPa?Karpat (FIN-1.) 1-2 b.
augusztus 18.: SaiPa (FIN-1.)?KalPa 4-3
augusztus 19: KalPa?JYP (FIN-1.) 0-3

augusztus 24.: KalPa?Malmö (Bajnokok Ligája) 6-4
augusztus 26.: KalPa?Brno (Bajnokok Ligája) 2-4
augusztus 31.: Brno?Kalpa (Bajnokok Ligája) 3-2 (h.u.)
szeptember 2.: Malmö?KalPa (Bajnokok Ligája) 6-2

Szezonkezdet: szeptember 8.

Sofron István (Wichita Thunder):

A felkészülési mérkőzések még nem ismertek.

Szezonkezdet: október 13.

Vay Ádám (Iowa Wild):

szeptember 29.: Iowa?Manitoba (AHL)
szeptember 30.: Iowa?Manitoba (AHL)

Szezonkezdet: október 7.

Kevin Wehrs (Innsbruck):

szeptember 1: Straubing (DEL)?Innsbruck 5-3

Szezonkezdet: szeptember 8.

Magyar légiósok a hokivilágban, 2017/18:

Név Csapat Liga
Bartalis István Schwenningen DEL (GER-1.)
Christopher Bodo  Lausitzer Füchse DEL2 (GER-2.)
Karol Csányi KRS Heilungcsiang VHL
Jesse Dudas HC Nové Zámky Extraliga (SVK-1.)
Fekete Dániel VEU Feldkirch Alpesi Liga (AUT-2.)
Fekti Ádám Kitzbüheler EC Alpesi Liga (AUT-2.)
Galló Vilmos Timra IK Allsvenskan (SWE-2.)
Hári János Düsseldorfer EG DEL (GER-1.)
Hári Norbert Nidaros NOR-2.
Hetényi Zoltán Knoxville Ice Bears SPHL
Kalvin Sagert Gherdeina Alpesi Liga (AUT-2.)
Andrew Sarauer Villach EBEL (AUT-1.)
Sebők Balázs KalPa Liiga (FIN-1.)
Sofron István Wichita Thunder ECHL
Vay Ádám Iowa Wild AHL
Kevin Wehrs Innsbruck EBEL

Jelmagyarázat: H=a légiós csapatának pillanatnyi helyezése a bajnokságban (a liga létszáma), M=mérkőzések, G=gólok, A=gólpasszok, P=pontok száma. Dőlt betűs név=már nem légiós. Vay esetében az G jelű oszlop a kapott gólok számát, az A a hárított lövésekét, a P pedig a a védési hatékonyságot, százalékban kifejezve.

Cimkék: , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum