Kevin Wehrs Innsbruckban folytatja

   

A magyar válogatott hátvédjét Rob Pallin igazolta magához.

Innsbruckban komoly aggodalmat okozott, amikor a Kitzbühel elleni szerdai edzőmérkőzésen megsérült a csapat egyik alapembere, a cseh Lubomir Stach. A kiváló hátvéd tavaly 51 alapszakaszmeccsen 37 pontot ért el, ami egyéni csúcs a karrierjében, de idén nyolchetes kényszerpihenővel kezdi a szezont. A pótlását azonban 48 óra alatt sikerült megoldani. Kevin Wehrs a villachi szezonja után nem kapott új szerződést, szeptember első napjáig nem volt csapata. Innsbruckban nem lesz számára ismeretlen a felállás, hiszen az a Rob Pallin a vezetőedző, aki két éve még Fehérváron dolgozott együtt a játékossal. A szurkolóknak nem kell sokáig várni a bemutatkozásra, Wehrs már pénteken este pályára lép a csapat utolsó felkészülési mérkőzésén, amelyen a DEL-ben szereplő Straubing Tigers ellen játszanak.

Magyar légiósok a hokivilágban, 2017/18:

Név Csapat Liga
Bartalis István Schwenningen DEL (GER-1.)
Christopher Bodo  Lausitzer Füchse DEL2 (GER-2.)
Karol Csányi KRS Heilungcsiang VHL
Jesse Dudas HC Nové Zámky Extraliga (SVK-1.)
Fekete Dániel VEU Feldkirch Alpesi Liga (AUT-2.)
Fekti Ádám Kitzbüheler EC Alpesi Liga (AUT-2.)
Galló Vilmos Timra IK Allsvenskan (SWE-2.)
Hári János Düsseldorfer EG DEL (GER-1.)
Hári Norbert Nidaros NOR-2.
Hetényi Zoltán Knoxville Ice Bears SPHL
Kalvin Sagert Gherdeina Alpesi Liga (AUT-2.)
Andrew Sarauer Villach EBEL (AUT-1.)
Sebők Balázs KalPa Liiga (FIN-1.)
Sofron István Wichita Thunder ECHL
Vay Ádám Iowa Wild AHL
Kevin Wehrs Innsbruck EBEL

Jelmagyarázat: H=a légiós csapatának pillanatnyi helyezése a bajnokságban (a liga létszáma), M=mérkőzések, G=gólok, A=gólpasszok, P=pontok száma. Dőlt betűs név=már nem légiós. Vay esetében az G jelű oszlop a kapott gólok számát, az A a hárított lövésekét, a P pedig a a védési hatékonyságot, százalékban kifejezve.

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
augusztus 21., szerda
U20 19:15 HUNLIF 4-6VÉGE
augusztus 22., csütörtök
U18 15:30 ITASVK 0-5VÉGE
U20 16:00 HUNVAX 1-4VÉGE
NŐI 18:00 HUNGER 1-5VÉGE
FEL 19:00 KOSMIS 4-2VÉGE
U18 19:00 HUNPOL 7-3VÉGE
augusztus 23., péntek
FEL 15:00 MISCRA 3-2VÉGE
U18 15:30 SVKPOL 3-1VÉGE
U20 15:45 HUNFRA 4-2VÉGE
FEL 16:30 AVSVSV 1-2VÉGE
FEL 17:00 STOUTE 1-10VÉGE
FEL 17:30 TRNVAS 2-1VÉGE
FEL 18:00 NITFTC 3-2VÉGE
FEL 18:00 TOPDEB 2-5VÉGE
NŐI 18:00 SUIGER 3-2VÉGE
U18 19:00 HUNITA 4-0VÉGE
augusztus 24., szombat
U18 12:00 POLITA 3-4 HVÉGE
U18 15:30 HUNSVK 3-9VÉGE
U20 16:15 HUNAUT 3-1VÉGE
FEL 16:30 AVSGRN 3-4 HVÉGE
NŐI 17:20 HUNSUI 2-0VÉGE
FEL 20:00 SHSMAC 5-4VÉGE
augusztus 25., vasárnap
U20 14:15 HUNRIG INFO
FEL 16:30 AVSJES INFO
FEL 19:00 CRDMAC 
FEL 19:00 MISDUM TÖRÖLVE
augusztus 27., kedd
FEL 18:00 PRBUTE 
FEL 18:30 FTCNZÁ 
Partnerünk