Ez a három meccs rengeteget mutatott nekünk

   

Az U17-es magyar válogatott három meccset játszott Norvégiával múlt héten, és bár egyszer sem örülhettünk, hasznos napokon vagyunk túl.

A magyar válogatott edzője, Ondrejcik Rastislav, a norvég vezetőedző, Tommy Larsen és a magyar válogatott alkapitánya, Szűcs Ádám értékelt.

Ondrejcik Rastislav (szövetségi kapitány, Magyarország U17): “A célunk az volt, hogy megnézzük, mire vagyunk képesek egy erős csapat ellen. Fontos volt, hogy az U17-es csapatunkkal az U17-es norvégok ellen játsszunk, így reális visszajelzést kaptunk. Ebből fogunk kiindulni ebben a szezonban, úgy gondolom, ez a három meccs rengeteget mutatott nekünk. A szezon végi U18-as világbajnokságra készülünk, reméljük innen is bejátssza magát a keretbe pár fiatal. Vannak jelek, látunk játékosokat, akiknek ez sikerülhet. Most elsősorban nem olyan embereket keresünk, akik szépen korcsolyáznak, hanem olyanokat, akik kiteszik szívüket-lelküket, és hatvan percen keresztül hajtanak. Ilyenkor ideális, ha az ügyesség mellé társul egy karakter, amelyre szüksége van a csapatnak. A bottechnikát és koritechnikát is fejleszteni kell még, de úgy éreztem, hogy pár játékosnál a fő gond inkább az önbizalom hiánya volt. Sokszor adtuk oda feleslegesen a nehezen megszerzett korongokat, látszódott, hogy kicsit meg voltak illetődve páran. Ez abból is adódhat, hogy tapasztalathiányuk van erős csapatok ellen. A norvég csapat jó, erős egység volt, de főleg az első két meccsen tudtuk tartani a lépést. Viszont az utolsó meccs tetszett nekem a legjobban, mert jobban láttam a srácokon azokat a dolgokat, amiket az öltözőben megbeszéltünk. Agresszívabbak voltak, nyomást gyakoroltak az ellenfélre, láttam a fejlődést az első két találkozóhoz képest. A norvégok ki tudták használni a helyzeteiket, nekünk ez nem ment, de szombaton voltunk a legaktívabbak. Ez még csak a szezon eleje, folyamatosan térképezzük fel a játékosokat, vannak, akik most itt nem játszottak, de még meg fogjuk őket is nézni. A világbajnoki keretbe csak a legjobbak fognak bekerülni.”

Tommy Larsen (szövetségi kapitány, Norvégia U17): “Először is, remekül éreztük magunkat Budapesten. Mikor a feleségem megtudta, hogy ide jövök a csapattal, már mondta, hogy milyen szerencsés vagyok, mert csodás ez a város. Sajnos nem láttunk túl sokat belőle, de jó élményekkel megyünk haza. Az első meccsünk nem sikerült annyira jól, sok hibát vétettünk, nem voltak pontosak a passzok. A második meccs már jobban tetszett, a harmadik még jobban. A fejlődés nagyon jól látható volt a csapatomon, meccsről meccsre pontosabban hozták, amit vártunk tőlük. Sok srácnak ez a három meccs volt az idei szezon nyitánya, a legtöbbjük a klubcsapatukkal még nem játszott felkészülési mérkőzéseket. A játékosok nem ismerték egymást annyira, így kiváltképpen úgy érzem, rövid idő alatt jó eredményt értünk el. A célunk előzetesen az volt, hogy a sok új játékossal bővült keretet szervezett egységgé formáljuk össze. Ez az első alkalom, hogy U17-es csapatunk van, fontos volt, hogy megismerjük egymást. A magyarok kicsit megleptek, jobbak voltak, mint amire számítottam, sok képzett játékosuk van, és jó kapusaik. Megpróbáltak keményen nekünk jönni, és minél többször leütközni minket. Néha szerintem túlzásba estek, és pár buta kiállítást is kaptak emiatt.”

Szűcs Ádám (támadó, Magyarország): “Az alapcél az volt, hogy minél többet fejlődjünk, és megnézzük, hol áll a mostani csapatunk egy elitligáshoz képest. Szerintem ez jól sikerült, mert annyival nem voltak erősebbek. Ugyanúgy hajtottunk mi is, mindenki igyekezett jól játszani. Most láthattuk, hogy miben kell fejlődni még, mert vannak területek, ahol kicsit el vagyunk maradva. Talán a hit és az akarat hiányzott, hogy elhiggyük, meglehetnek ezek a meccsek. Emellett kis apróságok vannak, kicsit jobban kell helyezkedni, pontosabb passzokat adni. Én a helyzetkihasználásomon szeretnék elsősorban javítani, illetve többször kell kiharcolnom egyáltalán olyan helyzeteket, ahol alkalmam van gólt lőni. A csapatban az összhang rendben van, biztattuk egymást, dicsértük, ha valaki valamit jól csinált. Már ez alatt a három meccs alatt is jó egységet sikerült formálnunk. A legjobb meccsünk a második volt, az lett a legszorosabb a három közül. Nagyon akartuk, hogy bemenjen az az egy gól, mentünk előre, sajnos most nem jött össze. Azon a meccsen beszéltünk a jégen folyamatosan, jók voltak a letámadások, ütköztünk, akartunk, az volt a legpörgősebb 60 perc. A taktika mindig ugyanaz volt, hajtsunk, támadjunk le, beszéljünk a jégen, irányítsuk, segítsük egymást. Igyekeztünk ezeket betartani.”

HUNNOR U17 csapatkep

Fotó: Szombathelyi Beáta

U17-es válogatott (Budapest, Tüskecsarnok):

2017. augusztus 24., csütörtök, 17:10: Magyarország–Norvégia 2-4
2017. augusztus 25., péntek, 17:40: Magyarország–Norvégia 0-1
2017. augusztus 26., szombat, 15:40: Magyarország–Norvégia 1-5

Az U17-es válogatott Norvégia elleni kerete:

Név Szül. év Klub
Kapusok
Halász Béni 2001 Linz (AUT)
Horváth Bendegúz 2001 Zalai Titánok
Horváth Dominik 2001 Fehérvár
Hátvédek
Dóczi Zsombor 2001 MAC
Falus Ádám 2001 Zürich Lions (SUI)
Farkas Botond 2001 Vasas
Gáspár Levente 2001 UTE
Hajzler István 2001 UTE
Horváth András 2001 UTE
Jarács Roland 2001 MAC
Csatárok
Birke Attila 2001 UTE
Béres Boldizsár 2001 UTE
Fajcsák Tamás 2001 Flemingsberg (SWE)
Filep Zsombor 2001 DHK
Kedves Tamás 2001 MAC
Komáromy Botond 2001 Fehérvár
Kónya Krisztián 2001 Linz
Kozma Ferenc 2001 DHK
Lövei Dávid 2001 DVTK
Mesterházy Bálint 2001 Okanagan (AUT)
Molnár Attila 2001 UTE
Rétfalvi Kristóf 2001 Fehérvár
Szűcs Ádám 2001 Augsburg (GER)

Az U17-es válogatott szakmai stábja:

Edző: Ondrejcik Rastislav, Sille Tamás
Kapusedző: Farkas Tamás
Vendégedző: Arany Máté
Fizikoterapeuta: Berkes Brigitta, Sarkadi Csaba
Felszerelésmenedzser: Tornyi Gábor
Csapatvezető: Mercz Orsolya

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
február 23., vasárnap
U21 12:30 MACVAS 5-3VÉGE
EL 17:00 DABUTE 1-5VÉGE
EBEL 17:30 AVSVSV 3-4 BVÉGE
    • DIGI SPORT 3
EXL 18:00 MISMAC 2-0VÉGE
EL 18:30 DEBSCC 0-3VÉGE
U21 18:45 UTEMIS 3-5VÉGE
február 24., hétfő
EL 17:30 BRAGYE 3-2VÉGE
EL 18:00 DEBSCC 1-0VÉGE
    • M4 SPORT
EL 18:00 FTCTIT 1-2 HVÉGE
U18 19:00 MISUTE 5-4 BVÉGE
február 25., kedd
U21 15:30 DABMIS 3-6VÉGE
EL 17:30 BRAGYE 2-3 HVÉGE
EL 18:00 FTCTIT 8-1VÉGE
EXL 18:00 DTVMAC 2-5VÉGE
EXL 18:30 NZÁMIS 3-4VÉGE
február 26., szerda
NŐI 15:30 KMHMAC 6-3VÉGE
U18 16:40 VASPHC INFO
EL 18:00 UTEDAB 4-0ÉLŐ
U21 18:10 AVSMAC INFO
U21 18:40 KMHFTC INFO
U21 18:40 VASDHK INFO
U21 19:00 MISETO INFO
február 27., csütörtök
KHL 15:00 TRKMMG 
    • SPORT 2
EL 17:30 SCCDEB 
EL 18:00 UTEDAB 
EBEL 19:15 AVSZNO 
február 28., péntek
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCDEB 
EXL 18:00 MISDUM 
EL 18:30 TITFTC 
EXL 19:00 MACNZÁ 
február 29., szombat
EBEL 17:30 EHLAVS 
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 TITFTC 
Partnerünk