Fekete Dániel meglőtte idei első gólját

 

A Feldkirch két meccs után hibátlan. A Villach a Medvescakot nullázta le.

Fekete Dánielék ellenfele a svájci harmadosztályú EC Wil csapata volt. A szakvezetés a mérkőzésen tesztelte új szerzeményét, a 21 éves osztrák csatárt Marcel Wittinget. A próba kiválóan sikerült, az ifjú titán két gólt szerzett, amire szükség is volt, hiszen az első harmadban a svájciak szereztek vezetést. Witting mellett Fekete és Dylan Stanley is betalált, a meccsnek azonban nem volt vége, a harmadik periódusban a svájciak egyenlítettek. Szétlövésre került sor, a vorarlbergiek képtelenek voltak hibázni, miközben a záró húsz percre beállt 20 éves kapus, Patrick Kühne az ellenfél minden próbálkozását megfogta, ezzel nyert 5-4-re a Feldkirch.

feldkirch

Hazai pályán még veretlen a Villach az előszezonban. Pedig a vasárnapi ellenfél a Medvescak Zagreb volt. A 15. perc legelején emberelőnyből szereztek vezetést a hazaiak, majd a középső játékrészben a húszéves Christof Kromp duplájával már három góllal vezettek. Az utolsó húsz percben sikeresen őrizték előnyüket, a zágrábiak nem tudtak közelebb férkőzni hozzájuk, így végül 3-0-ra nyert az osztrák csapat. Andrew Sarauer nem szerzett pontot. A Villach felkészülési naptárában hat meccs szerepel, ebből ötöt lejátszottak. Hazai pályán a Lyon, a Riessersee és Medvescak is meghajolt, idegenben két szoros vereségre voltak képesek, a Besztercebányától 3-2-re, a Gaptól 4-3-ra kaptak ki. A szeptember 8-ai rajton is a horvát csapatot fogadják, addig még egy meccset játszanak, 1-jén a német másodosztályú Riessersee-hez látogatnak.

Jesse Dudas csapata a miskolci 4-0-s zakó után 1-0-ra győzött az UTE ellen a Visegrád Kupában. Válogatott hátvédünk nem szerzett pontot, a csapat négy mérkőzésen három győzelmet aratott a magyar csapatokkal szemben.

A magyar légiósok felkészülési mérkőzéseinek időpontjai:

Bartalis István (Schwenningen Wild Wings):

augusztus 11.: Thurgau (SUI-2.)?Schwenningen 4-2
augusztus 13.: Schwenningen?Freiburg (GER-2.) 6-1
augusztus 18.: Schwenningen?Ravensburg (GER-2.) 6-1
augusztus 19.: Torpedo (KHL) ?Schwenningen 3-0
augusztus 24.: Schwenningen?Biel (SUI-1.) 4-5
augusztus 26.: Schwenningen?Innsbruck (EBEL)
szeptember 2.: Genéve-Servette (SUI-1.)?Schwenningen

Szezonkezdet: szeptember 8.

Christopher Bodo (Lausitzer Füchse):

augusztus 11.: Lausitzer Füchse?Eisbaren Berlin (DEL) 2-5
augusztus 18.: HC Klatovy (cseh 3)?Lausitzer Füchse 4-5
augusztus 26.: Lausitzer Füchse?Naprzód Janów (PHL)

A további felkészülési mérkőzések még nem ismertek.

Szezonkezdet: szeptember 15.

Karol Csányi (KRS Heilungcsiang):

augusztus 5.: Himik Voszkreszenszk (VHL)?KRS Heilungcsiang 6-0
augusztus 8.: Zvezda Csehov (VHL)?KRS Heilungcsiang 4-2
augusztus 10.: Himik Voszkreszenszk (VHL)?KRS Heilungcsiang 3-2 b.
augusztus 17.: Dinamo Szentpétervár (VHL)?KRS Heilungcsiang 4-1
augusztus 18.: Dinamo Szentpétervár (VHL)?KRS Heilungcsiang 5-2
augusztus 25.: Zvezda Csehov (VHL)?KRS Heilungcsiang 5-4
augusztus 26.: Barsz Kazany (VHL)?KRS Heilungcsiang
augusztus 28.: Rubin Tyumeny (VHL)?KRS Heilungcsiang

Szezonkezdet: szeptember 10.

Jesse Dudas (HC Nové Zámky):

augusztus 10.: HC Nové Zámky?Ferencváros (Erste Liga) 5-0
augusztus 11.: HC Nové Zámky?Detva (SVK-2.) 6-1
augusztus 15.: Ferencváros (Erste Liga)?HC Nové Zámky 4-1
augusztus 15.: HC Nové Zámky?Havírov (CZE-2.) 2-1
augusztus 18.: MAC Budapest (Erste Liga)?HC Nové Zámky (Visegrád Kupa) 1-2
augusztus 22.: HC Nové Zámky?Fehérvár AV19 (EBEL) (Visegrád Kupa) 4-3 h.
augusztus 25.: DVTK Jegesmedvék (Erste Liga)?HC Nové Zámky (Visegrád Kupa) 4-0
augusztus 27.: HC Nové Zámky?UTE (Erste Liga) (Visegrád Kupa) 1-0
augusztus 29.: Havírov (CZE-2.)?HC Nové Zámky

Szezonkezdet: szeptember 8.

Fekete Dániel (VEU Feldkirch):

Feldkirch?EHC Dübendorf 3-2
augusztus 27.: Feldkirch?EC Wil (SUI-3.) 5-4 (b. u.)
augusztus 29.: Feldkirch?EHC Arosa (SUI-3.)
szeptember 1.: Feldkirch?GCK Lions (SUI-2.)
szeptember 3.: Feldkirch?EHC Olten (SUI-2.)

Szezonkezdet: szeptember 9.

Fekti Ádám (Kitzbüheler EC):

augusztus 26.: Kitzbühel?EC Deggendorf
augusztus 29.: Kitzbühel?Innsbruck

Szezonkezdet: szeptember 16.

Galló Vilmos (Timra IK):

augusztus 11.: Timra?Modo (SWE-2.) 3-2
augusztus 17.: Östersunds (SWE-2.)?Timra 2-3
augusztus 30.: Timra?Modo (SWE-2.)
szeptember 1.: Timra?Mora (SWE-1.)
szeptember 3: Björklöven (SWE-2.)?Timra
szeptember 8.: Timra?Leksand (SWE-2.)
szeptember 14.: Björklöven (SWE-2.)?Timra

Szezonkezdet: szeptember 19.

Hári János (Düsseldorfer EG):

augusztus 13.: Essen (GER-3.)?Düsseldorf 4-5
augusztus 18.: Kloten (SUI-1.)?Düsseldorf 1-3
augusztus 19.: Zug (SUI-1.)?Düsseldorf 5-0
augusztus 23.: Straubing (GER-1.)?Düsseldorf 2-1
augusztus 24.: Düsseldorf?Fribourg-Gottéron (SUI-1.) 2-4
szeptember 1.: La Chaux-De-Fonds (SUI-2.)?Düsseldorf
szeptember 3.: Langnau (SUI-1.)?Düsseldorf

Szezonkezdet: szeptember 8.

Hári Norbert (Nidaros):

A felkészülési mérkőzések még nem ismertek.

Szezonkezdet: szeptember 30.

Kalvin Sagert (Gherdeina):

augusztus 31.: Fassa (Alpesi Liga)?Gherdeina
szeptember 6.: Cortina (Alpesi Liga)?Gherdeina
szeptember 6.: Gherdeina?Fassa (Alpesi Liga)

Szezonkezdet: szeptember 13.

Andrew Sarauer (Villacher SV):

augusztus 10.: Villach?Lyon (FRA-1.) 4-2
augusztus 12.: Banská Bystrica (SVK-1.)?Villach 3-2
augusztus 19.: Villach?Gap (FRA-1.) 3-4
augusztus 25.: Villach?Riessersee (GER-2.) 6-3
augusztus 27.: Villach?Medvescak (EBEL) 3-0
szeptember 1.: Riessersee (GER-2.)?Villach

Szezonkezdet: szeptember 8.

Sebők Balázs (KalPa):

augusztus 9.: Jukurit (FIN-1.)?KalPa 1-2 b.
augusztus 11.: KalPa?Karpat (FIN-1.) 1-2 b.
augusztus 18.: SaiPa (FIN-1.)?KalPa 4-3
augusztus 19: KalPa?JYP (FIN-1.) 0-3

augusztus 24.: KalPa?Malmö (Bajnokok Ligája) 6-4
augusztus 26.: KalPa?Brno (Bajnokok Ligája)
augusztus 31.: Brno?Kalpa (Bajnokok Ligája)
szeptember 2.: Malmö?KalPa (Bajnokok Ligája)

Szezonkezdet: szeptember 8.

Sofron István (Wichita Thunder):

A felkészülési mérkőzések még nem ismertek.

Szezonkezdet: október 13.

Vay Ádám (Iowa Wild):

szeptember 29.: Iowa?Manitoba (AHL)
szeptember 30.: Iowa?Manitoba (AHL)

Szezonkezdet: október 7.

Magyar légiósok a hokivilágban, 2017/18:

Név Csapat Liga
Bartalis István Schwenningen DEL (GER-1.)
Christopher Bodo  Lausitzer Füchse DEL2 (GER-2.)
Karol Csányi KRS Heilungcsiang VHL
Jesse Dudas HC Nové Zámky Extraliga (SVK-1.)
Fekete Dániel VEU Feldkirch Alpesi Liga (AUT-2.)
Fekti Ádám Kitzbüheler EC Alpesi Liga (AUT-2.)
Galló Vilmos Timra IK Allsvenskan (SWE-2.)
Hári János Düsseldorfer EG DEL (GER-1.)
Hári Norbert Nidaros NOR-2.
Kalvin Sagert Gherdeina Alpesi Liga (AUT-2.)
Andrew Sarauer Villach EBEL (AUT-1.)
Sebők Balázs KalPa Liiga (FIN-1.)
Sofron István Wichita Thunder ECHL
Vay Ádám Iowa Wild AHL

Jelmagyarázat: H=a légiós csapatának pillanatnyi helyezése a bajnokságban (a liga létszáma), M=mérkőzések, G=gólok, A=gólpasszok, P=pontok száma. Dőlt betűs név=már nem légiós. Vay esetében az G jelű oszlop a kapott gólok számát, az A a hárított lövésekét, a P pedig a a védési hatékonyságot, százalékban kifejezve.

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR INFO
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum