Magyarország?Norvégia 5-6

   

A magyar juniorválogatott egy büntetőkkel kivívott győzelemmel és négy vereséggel zárta a szupererős farjestadi tornát.

Igen lendületesen kezdte U20-as csapatunk utolsó svédországi mérkőzését.  Az 5. percben Nagy Ákos vezetést szerzett, és bár a norvégok kisvártatva egyenlítettek, újabb magyar rohamok és gólok következtek. Előbb Majoross Barnabás, majd Császár Hunor volt eredményes, kár, hogy egy perccel később ismét közelebb került ellenfelünk. A nyitó harmadban 16-9-re hoztuk a kapura lövéseket, ám az eredményben ez csak egygólos különbséget hozott. Hogy a statisztika nem minden, azt a második menetben alaposan bebizonyították a norvégok, hiszen anélkül ütöttek nekünk hármat, hogy egyébként domináltak volna. Az egyenlítő találatot ráadásul emberhátrányban szerezték. 3-5 ide vagy oda, természetesen nem adtuk fel, az utolsó felvonásban mentünk az egálért, és el is értük azt, előbb Vértes Nátán szépített, majd a duplázó Majoross alakította ikszesre az állást. Ezzel azonban még nem volt vége, a norvégok belevittek a meccsbe egy újabb fordulatot, miközben nekünk az 54. percben bekapott hatodik gólra már nem volt válaszunk, 5-6 maradt a végeredmény.

Az idei szezonban esedékes junior-világbajnokságokon a tornán részt vett válogatottak közül Norvégia eggyel alattunk, a divízió 1/B-ben szerepel majd, Ausztria pedig ellenfelünk lesz decemberben Franciaországban, a D1/A-ban.

Az U20 Super Challenge Kupa magyar érdekeltségű mérkőzései:

2017. augusztus 23., 19:15: Magyarország?Genéve-Servette (SUI) 3-4
2017. augusztus 24., 19:30: Magyarország?Ausztria 3-6
2017. augusztus 25., 19:15: Magyarország?EHC Biel (SUI) 3-2 b.
2017. augusztus 26., 12:00: Magyarország?Farjestad BK (SWE) 1-3
2017. augusztus 27., 11:00: Magyarország?Norvégia 5-6

A junior-válogatott kerete:

Név Szül. év Klub
Kapusok
Győri Boldizsár 1998 MAC
Nagy Kristóf 1999 MAC
Tóth Károly Balázs 1999 Black Wings Linz (AUT)
Hátvédek
Bukor Rajmund 1998 Vasas
Fejes Nándor 1999 MAC
Horváth Milán 2001 Fehérvár
Kiss Roland 1999 UTE
Sándor Flórián 1999 Fehérvár
Szabó Bence 1998 Fehérvár
Szabó Dávid 1998 Fehérvár
Tornyai Gábor 1998 Vasas
Vas Márk 1999 Fehérvár
Csatárok
Búzás Arnold 1999 Fehérvár
Császár Hunor 1999 Fehérvár
Dézsi Bence 2000 Fehérvár
Horváth Bálint 1999 Rögle BK (SWE)
Kiss Patrik 1998 Fehérvár
Madácsi Benedek 1999 Fehérvár
Majoross Barnabás 1998 MAC
Mihály Ákos 1999 Fehérvár
Molnár Dávid 1998 MAC
Nagy Ákos 1999 Fehérvár
Péter Andor 1999 Fehérvár
Révész Marcell 2000 Zürich Lions (SUI)
Szigeti Ákos 1999 MAC
Szita Donát 1998 Fehérvár
Vértes Nátán 2000 Fehérvár

Az U20-as válogatott stábja:

Szövetségi edző: Jarmo Tolvanen
Edző: Fodor Szabolcs
Edző: Mayer Péter
Edző:
 Kiss Dávid
Kapusedző: Várady Csaba
Fizioterapeuta: Bagonya Imre
Felszerelésmenedzser: Magyar Péter
Csapatvezető: Szilágyi Levente

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum