Menetből érkezik Nagytapolcsányba a DAB

 

A Visegrád Kupa mellett további három mérkőzést játszanak az Erste Liga csapatai pénteken.

A Csíkszereda nyilvános edzésen fogadja a nyáron a MOL Ligától visszalépő Dunarea Galati csapatát. Bár ez nem hivatalos edzőmérkőzés, ez lesz az első alkalom, hogy a csapat hazai jégen is megmutatja magát más ellenféllel szemben. Moldovánék egészen biztosan előrébb tartanak a felkészülésben, mint a galaciak, hiszen már túl vannak egy kilencnapos, négymeccses túrán is, amelyen voltak bíztató jelek, elsősorban a két győztes mérkőzésen.

Nagytapolcsányban folytatja a Dunaújváros. A DAB hagyományos edzőpartnere ebben a felkészülési időszakban Erste ligás csapatokra specializálta magát, hiszen negyedik felkészülési mérkőzésén negyedik alkalommal is innen érkező csapat ellen játszik. A DAB menetből érkezik a meccsre, csütörtök este Szakolcán a Skalica ellen elért 3-3 után egy nappal mérkőzik Podstavekékkal. A Dunaújvárosban már bemutatkozott a próbajtékon levő cseh Skoda, a Topolcanyhoz a Nitrától érkezhet erősítés König személyében.

DAB-OLJ_201708xx

Fotó:  Dunaújvárosi Acélbikák facebook

Amiensben megkezdődik a Napoleon Kupa, amelyen a Corona Brassó képviseli a magyar bázisú nemzetközi bajnokságot. A brassóiak már csütörtökön elutaztak Franciaországba, előtte sajtótájékoztatót tartottak. “Két fontos meccs előtt állunk, még ha az eredmény nem is számít – mondta Emilian Cernica szakosztályelnök. – Az előszezonban nagyon nehéz ellenfeleket találnunk, mert a romániai csapatok mintha félnének tőlünk, legutóbb a Progym ellen tervezett meccs esett kútba. Franciaországban azon lesz a hangsúly, hogy működnek majd a soraink. Nem lesz teljes a csapatunk, a kiszemelt két légiós nem írt alá hozzánk, mert más bajnokságokból még reménykednek ajánlatokban. Nem szorít bennünket az idő, nyugodtan elkezdhetjük a szezont a mostani keretünkkel. Eldöntöttük, csak olyan játékosokat hozunk, akik valóban nagyon értékesek, sokat tudnak majd segíteni nekünk. Mindenki egészséges, kivéve a kézsérüléssel bajlódó Jemeljanyenkót. Rajta kívül két fiatal, Vasile és Gajdó sem utazik.”

Martin Lacroix vezetőedző szerint: “Jó energiával utazunk a tornára, ahol két nagyon erős ellenféllel találkozunk. A legfontosabb, hogy magas szintű hokit játsszunk. Tudjuk, hogy nem lesznek ezek könny meccsek, de ezt a négy napot egyfajta csapatépítésként is felfogjuk, hogy a játékosok jobban megismerjék egymást és a csapatot.”

“Nagyon örültünk ennek a lehetőségnek – tette hozzá Strenk Hunor másodedző. – A vezetéssel együtt döntöttünk arról, hogy ez a legjobb megoldás a számunkra. Általában a romániai, de a magyar csapatok is főleg szlovákokkal tudnak találkozni az előszezonban, és csak ritkán adódik olyan alkalom, mint most mielőttünk, hogy egészen más ligákban játszók ellen gyakorolhassunk. Az eredmény nem elsődleges fontosságú, de lesz négy napunk, hogy a csapatot homogenizáljuk, megtaláljuk a legjobb sorösszetételeket, és a játékosok begyakorolhassák a játékkapcsolatokat.

Felkészülési mérkőzések:

2017. augusztus 10., csütörtök
17:00 MsHK Zilina (SVK-1)–SC Csíkszereda (Zsolna) 4-0
18:00 DVTK Jegesmedvék–Dukla Michalovce (SVK-2) (Miskolc) 4-3 b.
19:00 HC Nové Zámky (SVK-1)–FTC (Érsekújvár) 5-0

2017. augusztus 11., péntek
18:00 Fehérvár AV19–HC Banska Bystrica (SVK-1) 7-0
18:00 HC Topolcany (SVK-2)–FTC (Nagytapolcsány) 7-1
18:00 HK Poprad (SVK-1)–SC Csíkszereda (Poprád) 8-2

2017. augusztus 12., szombat
19.00: MAC–Vienna Capitals (Tüskecsarnok) 1-2

2017. augusztus 15., kedd
17.00: DAB–Olimpija Ljubljana (Alpesi Liga) (Dunaújváros) 3-2
18.00: FTC–HC Nové Zámky (SVK-1) (Pesterzsébet) 4-1
18:00 Fehérvári Titánok–SC Csíkszereda (Székesfehérvár) 4-5

2017. augusztus 16., szerda
17.00: HC Topolcany (SVK-2)–SC Csíkszereda (Nagytapolcsány) 2-4

2017. augusztus 17., csütörtök
15:00: DAB–Junoszty Minszk (BLR-1) (Tátra Kupa, Poprád) 3-7
17:00 HK 36 Skalica (SVK-2)–UTE (Szakolca) 2-3
18:00 DVTK Jegesmedvék–Vienna Capitals II. (Miskolc) 2-4

2017. augusztus 18., péntek
18:00: HC Topolcany (SVK-2)–UTE (Nagytapolcsány) 4-0
18:00 Fehérvári Titánok–Vienna Capitals II. (Székesfehérvár) 6-0

2017. augusztus 19., szombat
15:00: DAB–HC Kosice (SVK-1) (Tátra Kupa, Poprád) 1-6

2017. augusztus 20., vasárnap
DAB–Bayreuth (Tátra Kupa, Poprád, helyosztó) 2-6

2017. augusztus 24., csütörtök
17:00 HK Skalica–DAB (Szakolca) 3-3
18:00: Fehérvári Titánok–FTC (Székesfehérvár) 4-3

2017. augusztus 25., péntek
17:00 SC Csíkszereda–Dunarea Galati (ROM-1) (Csíkszereda)
18:00 HC Topolcany–DAB (Nagytapolcsány)
20.00: Les Gothiques d’Amiens–Corona Brassó (Napoleon Kupa, Amiens)

2017. augusztus 26., szombat
17:00 SC Csíkszereda–Dunarea Galati (ROM-1) (Csíkszereda)
19:30 Vienna Capitals II.–EC KAC II. (Alpesi Liga) (Bécs)
20.00: Les Dragons de Rouen–Corona Brassó (Napoleon Kupa, Amiens)

2017. augusztus 27., vasárnap
19:00 EC KAC II. (Alpesi Liga)–Vienna Capitals II. (Klagenfurt)

2017. augusztus 30., szerda
16:20 SC Csíkszereda–Steaua Bucuresti (ROM-1) (Csíkszereda)

2017. augusztus 31. csütörtök
18:00 HC Orli Znojmo (EBEL)–MAC Budapest (Znojmo)

Szeptember 1., péntek
Medvescak Zagreb–HC Nové Zámky (Ifj. Ocskay Gábor-emléktorna)
18.00: FTC–Fehérvári Titánok (Pesterzsébet)
19:15: Fehérvár AV19–Lausitzer Füchse (Ifj. Ocskay Gábor-emléktorna)

Szeptember 2., szombat
HC Nové Zámky–Lausitzer Füchse (Ifj. Ocskay Gábor-emléktorna)
19:15: Fehérvár AV19–Medvescak Zagreb (Ifj. Ocskay Gábor-emléktorna)

Szeptember 3., vasárnap
MAC Budapest–Vienna Capitals II. (Tüskecsarnok)
Lausitzer Füchse–Medvescak Zagreb (Ifj. Ocskay Gábor-emléktorna)
17:00 DVTK Jegesmedvék–HC 07 Detva (SVK-2) (Miskolc)
18:30: Fehérvár AV19–HC Nové Zámky (Ifj. Ocskay Gábor-emléktorna)

Cimkék: , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
december 1., csütörtök
EL 18:30 DABSCC 7-9VÉGE
EL 18:30 FHABRA 1-4VÉGE
december 2., péntek
EL 18:00 UTEBRA 1-2VÉGE
EL 18:30 DEBSCC 2-3VÉGE
EL 18:30 FTCFHA 7-1VÉGE
EL 18:30 MISGYE 1-5VÉGE
ICEHL 19:15 AVSPIO 3-0VÉGE
december 3., szombat
SHL 15:15 BIFFRÖ 
    • SPORT 2
AL 19:00 SPCLHL 2-3VÉGE
AL 20:00 SZGETO INFO
AL 21:00 IKOFTC 4-2VÉGE
december 4., vasárnap
EL 14:05 UTEGYE 4-3VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:00 DABBRA 1-3VÉGE
ICEHL 17:30 AVSASI 3-0VÉGE
EL 18:00 MISSCC 3-2VÉGE
EL 18:30 DEBFHA 4-1VÉGE
AL 20:00 WRMDBF 1-2VÉGE
december 6., kedd
EL 18:30 FTCGYE 
BL 19:00 LULJUK 
    • SPORT 2
december 7., szerda
U20 16:30 HUNJPN 
BL 17:30 MHKZUG 
    • SPORT 2
MK 18:40 BJADAB 
december 8., csütörtök
U20 17:00 HUNJPN 
MK 18:30 FTCUTE 
SHL 19:00 RBKVLH 
    • SPORT 2
Partnerünk
Archívum