Az első teljes forduló a Visegrád Kupában

 

Eddig két-két szlovákiai és magyar csapat mutatkozott be, kedden a teljes mezőny pályára lép, az UTE és a DVTK itthon játszik.

A nagyüzem beindulásakor nem árt feleleveníteni a lebonyolítási rendet. A mezőnyt két csoportra osztották, a szlovákiai csapatok alkotják az egyik, a magyarországiak a másik négyest. A két csoportba sorolt klubok mindenkivel játszanak a másik csoportból, és senkivel nem játszanak a saját csoportjukból. A pontozás az NHL-hez hasonló, a győzelem 2 pontot ér, ha a rendes játékidő döntetlennel ér véget, a vesztes is kap 1 pontot. A csoportmérkőzéseket követően a negyeddöntőben a csoportok legjobbjai a másik csoport leggyengébbjeivel játszanak, a második helyezettek a másik csoport harmadikjaival. Azonos országbeli csapatok tehát csak az elődöntőben és a döntőben találkozhatnak egymással.

Jelenleg a csoportok állása a következő:

Szlovákiai csoport:
1. HK Poprad 2 pont (4-3)
2. HC Nové Zámky 2 pont (2-1)
? HK Nitra ?
? MsHK Zilina ?

Magyarországi csoport:
1. Fehérvár AV19 0 pont (3-4)
2. MAC Budapest 0 pont (1-2)
? DVTK Jegesmedvék ?
? UTE ?

Ami a keddi programot illeti, bemutatkozik Judd Blackwater és Timotej Sille csapata, a HK Nitra, amely a MAC Budapestet fogadja. Az Extraliga legutóbbi ezüstérmese eddig négy felkészülési mérkőzésen van túl, és finoman szólva sem túl fényesek az eredményei. Laza 0-7-tel kezdtek a kazah Karaganda ellen augusztus 3-án, igaz, erre a meccsre két edzés között került sor, kifejezetten úgy, hogy a tréningek ritmusát ne törje meg. Ezt a svájci Genéve-Servette elleni hosszabbításos vereség követte. A Nitra a 19. perc elején 3-0-ra vezetett, de a svájciak az 59. percre egyenlítettek és túlórára mentették a meccset, majd a már náluk levő lélektani fölényt érvényesítették is. Kísértetiesen hasonló koreográfia ismétlődött meg másnap, amikor a szintén NL-es Langnau ellen megint sikerült az első 20 percben elhúzni, ezúttal 2 góllal, ám az 59. percben egyenlített a svájci csapat. A hosszabbítás ezúttal a Nitrának kedvezett, a vége 3-2 lett. A torna harmadik napja katasztrofálisan sikerült, a Lausanne 9-2-re gázolta el a szlovákokat.

Nem problémamentes a nyitraiak felkészülése. Hétfőn délután a klub bejelentette, hogy felfüggeszti Marek Tvrdont. A 24 éves csatár, akit a Detroit 2011-ben draftolt, de csak az AHL-ig jutott, ismételten megszegte az étkezési előírásokat, ezért nem játszhat, bár a keret tagja maradt. Sorsáról a klub a napokban dönt. “Saját nevelésű játékosunk, segítő kezet akartunk nyújtani neki ? mondta az esetről Andrej Kmec vezetőedző. ? Azonban ezek a fegyelmezetlenségek nem tolerálhatóak.”

Tvrdonon kívül is vannak hiányzók. Matt Cope kézsérülés, Jamie Milam hátsérülés miatt nem állhat a csapat rendelkezésére, Kovácik betegséggel küzd. “A többiek tudnak játszani ? mondta Kmec. ? De így is van elég hiányzónk. Nem ideális a helyzet, de ezzel kell együtt élnünk.” Bár még mindig a felkészülés közben van a csapat, de közeledik a szezonkezdet, így a cél, hogy javuló formát mutassanak, egyetlen ellenfelet és mérkőzést sem akarnak fél vállról venni. “Minden mérkőzésen 100%-ot akarunk nyújtani. Normális mérkőzésnek tekintjük ezeket, nem játszhatunk félgőzzel vagy 80%-on. Minden egyes tesztmeccsen százszázalékosan kell megvalósítani a feladatokat, amelyeket elvárunk a játékosoktól. A mérkőzések a felkészülés legfontosabb elemei, amelyeken lemérhetjük, hol tartunk. Az elmúlt héten nem játszottunk mérkőzéseket, a játékosok teljes terhelést kaptak a jégen és szárazon is. Volt egy kis időnk új dolgokat tanulni, és a régebbieket csiszolni, meglátjuk, hogyan mennek ezek mérkőzés közben.”

HK Nitra (30):
Kapusok (3): Eric Hartzell, Juraj Halo, Frederik Foltán
Hátvédek (11): Jameson Milam, Peter Ordzovenský, Matúš Rais, Branislav Mezei,  Mitch Versteeg, Jozef Kováčik, Karol Korím, Miroslav Pupák, Filip Kuzma, Michal Pupák, Adam Šimurda
Csatárok (16): Anthony Luciani, Judd Blackwater, Matt Cope, David Friedmann, Matej Paulovič, Michal Krištof, Daniel Štumpf, Henrich Ručkay, Juraj Šiška, Tibor Kutálek, Marek Tvrdoň, Timotej Šille, Radoslav Macík, Mário Múčka, Richard Ondrušek, Andrej Kollár ml.

A másik szlovák bemutatkozó a Zilina, amely Újpestre látogat. A zsolnaiak találkoztak már Erste ligás csapattal, nem egészen két hete a Csíkszeredát győzték le biztosan. Azóta a trencséni Rona Kupán játszottak, a cseh élvonalbeli Trinectől fordulatos meccsen 4-3-ra kaptak ki, ezt követően a francia Ligue Magnusban szereplő Strasbourgot ütötték ki 8-2-re, majd a cseh másodosztályú Vsetint 8-3-ra. Nagyon beindultak tehát a zöld-sárgák, az újpestieknek minden tudásukat össze kell szedniük, ha szeretnék megállítani őket.

A MOL Liga háromszoros bajnoka, a DVTK a Popradot fogadja a Népkertben. A poprádiak az előszezon éltanulói eddig, hiszen már kilenc tesztmeccsen vannak túl, ezeken négy-négy győzelem és vereség, továbbá egy hosszabbításos siker a mérleg. A Csíkszereda legyőzése után előrehozott Visegrád Kupa-meccsen a Fehérvárt is verték, azt követően pedig házigazdaként a Tátra Kupán is játszottak három meccset, amelyek közül kettőt is elvesztettek, végeredményben a negyedik helyen zártak.

A miskolciak eddigi két meccse nem sikerült túl fényesen. A Michalovce legyőzése büntetőkkel sikerült, a Vienna Capitals farmcsapatától elszenvedett vereség viszont akkor is kínos, ha hiányzókkal és kevert sorokkal fogadta őket a társaság. A DVTK a Visegrád Kupa egyik motorja, ha valakinek, neki illik nagyon komolyan venni a sorozatot, és kőkeményen beleállni a mérkőzésbe. “Nagyon fontos számunkra a Visegrád Kupa, de a felkészülésünk még nem ért véget ? mondta a meccset megelőző sajtótájékoztatón Mikael Tisell, a DVTK edzője. ? Valószínűleg a többi csapat is ugyanebben a helyzetben van. Most nyolc nap alatt négy mérkőzés vár ránk, erős csapatok ellen, így ez jó erőpróba lesz számunkra, hogy hol is tartunk jelenleg. A csoportmeccsek során az a legfontosabb, hogy a negyeddöntőket milyen helyzetből várhatjuk majd a rájátszás során, ezért is szeretnénk jól szerepelni. Izgatottan várom a sorozatot.”

A nap negyedik mérkőzésén a többiekhez képest fél órával később kezd a Fehérvár AV19 és az Érsekújvár. A felvidéki városban megrendezendő meccsen két olyan csapat játszik egymással, amely már túl van egy-egy Visegrád Kupa-mérkőzésen. Az Újvár eddig jól teljesít az előszezonban, az A-csapat négyből négy meccset nyert, 15 gólt lőtt, mindössze hármat kapott. Ráadásul nem volt olyan találkozójuk eddig, ahol egynél többször talált volna a kapuba az ellenfelük. A győztes meccsek között ott van a MAC Budapest elleni, idegenbeli Visegrád Kupa-siker is. Ha a Fehérvár győzni akar, akkor mindenképpen meg kell találnia a receptet a Zámky védelmének feltöréséhez, miközben nem engedheti meg a szlovákiai csapat támadóinak, hogy túl sok helyzetet kialakítsanak.

NZAAVS 160816

A Visegrád Kupa sorsolása

Csoportmérkőzések

2017. augusztus 15.

19:00 HK Poprad?Fehérvár AV19 4-3

2017. augusztus 18.

19:00 MAC Budapest?HC Nové Zámky 1-2

2017. augusztus 22.

18:00 HK Nitra?MAC Budapest
18:00 DVTK Jegesmedvék?HK Poprad
18:00 UTE?MsHK Zilina
18:30 HC Nové Zámky?Fehérvár AV19

2017. augusztus 25.

17:00 MsHK Zilina?MAC Budapest
18:00 DVTK Jegesmedvék?HC Nové Zámky
19:00 Fehérvár AV19?HK Nitra
19:00 HK Poprad?UTE

2017. augusztus 27.

17:00 HC Nové Zámky?UTE
18:00 HK Nitra?DVTK Jegesmedvék
18:00 MAC Budapest?HK Poprad
19:00 Fehérvár AV19?MsHK Zilina

2017. augusztus 29.

17:00 MsHK Zilina?DVTK Jegesmedvék
18:00 UTE?HK Nitra

Negyeddöntők:
2017. október 4. és 11.

Elődöntők:
2017. november 15. és 29.

Döntő:
2018. január 10. és 17.

Cimkék: , , , , , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum