Kővágó Kristóf csapata győzelemmel kezdett

 

A Malajziában dolgozó szakember sikerrel abszolválta a válogatottal az első feladatot a Délkelet-ázsiai Játékokon.

A SEA Gamesnek nevezett tornát 29. alkalommal rendezik meg, de a jégkorong először szerepel az alapvetően nyári sportok számára kitalált és kétévente esedékes rangos eseményen. Tizenegy ország összesen 38 sportágban méri össze erejét, amelyek között találunk olyan világszerte elterjedteket, mint az úszás, főként Ázsiában népszerűeket, mint a küzdősportok vagy a lábröplabda, és olyan kuriózumokat is, mint a pétanque vagy a jégkorong.

Az eseményre teljesen új jégpálya épült a Kuala Lumpur-i Empire City Mall bevásárlóközpont alagsorában. Az 500 fős befogadóképességű aréna az első olyan Malajziában, amelynek beton az alapzata. Az építkezés el is húzódott, a február 1-jei átadás helyett végül június második felében fejezték be. A válogatott július elején hat napot készülhetett a létesítményben, amelyen ezt követően még kisebb átalakításokat kellett végrehajtani annak érdekében, hogy megfeleljen a nemzetközi szabványoknak.

Kedvenc sportágunkban öt nemzet indított csapatot, a házigazda Malajzia mellett Thaiföld, a Fülöp-szigetek, Indonézia és Szingapúr. Az első napon Malajzia Indonéziával mérkőzött, és 10-3-ra nyert, míg Thaiföld 7-0-val lépte le Szingapúrt. Hétfőn sorsdöntő ütközet várhat a Kővágó Kristóf vezette maláj válogatottra, hiszen a körmérkőzéses lebonyolítású tornán a másik vasárnapi győztessel, Thaifölddel csap össze.

kovago malajzia

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum