Új korszak kezdődik a Metallurgnál

 

Hétfőn rajtol a 10., jubileumi KHL-szezon, négyrészes előzetesünk második felvonásában a Harlamov-divíziót elemezzük.

Pillanatokon belül útjára indul a KHL 2017/18-as idénye. Az elmúlt évhez képest két csapattal kisebb a mezőny, idén már nem láthatjuk a VHL-be visszasorolt Metallurg Novokuznyecket és az EBEL-be visszatért Medvescak Zagrebet. A liga tízéves történetében először fordul elő, hogy nem csatlakozik új klub.

A Csernisov-divízióíról már írtunk, most a Harlamov-divízió következik.

Ak Barsz (az elmúlt szezonbeli helyezése: 4.)

A kazanyiak az elmúlt szezonban ismét a korábbi teljesítményüket hozták, egészen a főcsoportdöntőig meneteltek. Ebből adódóan elégedettek voltak Zinetula Biljaletgyinovval, és kulcsjátékosaikat is mind megtartották. A légiósok közül egyedül az Admiralhoz került cseh hátvédtől, Michal Jordántól váltak meg, a helyére svéd csatár, Anton Lander érkezett. Legnevesebb érkezőjük az NHL-ből 17 év után hazatérő Andrej Markov, a rutinos orosz bekkre komoly feladatok várnak.

Avtomobiliszt (21.)

Megszakadt a jekatyerinburgiak playoffsorozata, három év után lemaradtak a rájátszásról. Ennek ellenére nem váltak meg Vlagyimir Krikunovtól, ellenben elköszöntek szinte az összes légiósuktól, egyedül a szlovák hátvéd, Michal Cajkovsky maradhatott. A kapuba egy idény kitérő után visszatér Jakub Kovár, míg a csatársorba három kanadai érkezett, Taylor BeckDwight King és Francis Paré egyaránt hajthat az olimpiai szereplésért.

Jugra (25.)

A vogul-osztják klub anyagi helyzete rendeződni látszik, az elmúlt két évvel ellentétben idén már légiósokat is igazolt, közülük az amerikai Jeremy Morin harcban lehet az olimpiai szereplésért. A három legponterősebb játékosuk közül kettő távozott: Jevgenyij Lapenkov a Szocsi, Roman Ljuducsin a Kunlun játékosa már. Első számú kapusuk, Alekszandr Saricsenkov visszatért a Dinamo Moszkvához, pótlására Ilja Proszkurjakov jött a Torpedótól. Egy év alatt három vezetőedző is megfordult a csapatnál, az új idényben a Szalavat Julajevtől érkező Igor Zaharkin irányítja a Jugrát.

Lada (27.)

A togliattiak a 2014-es visszatérésük óta nem jutottak be a rájátszásba, ráadásul tavaly csak két csapatot tudtak megelőzni. A gárdát továbbra is Artis Abols irányítja, a lett tréner kicserélte a klub kapusait, Edgars Masalskis és Ilja Jezsov helyett a 4 szezont a Dinamóban töltő Alekszandr Lazusin és a SZKA-nál főleg tartalékszerepre szorult Jevgenyij Ivannyikov kap lehetőséget. A megszokottnál jobb légiósaik lesznek, csatlakozott a 2009 óta a KHL-ben hokizó Jirí Novotny, a Torpedóban leutóbb házi gólkirály Carter Ashton, valamint a Jokeritben remekelő, kanadai válogatott Chay Genoway.

Metallurg (2.)

A legutóbbi három KHL-kiírásban döntőt játszó és kettőt meg is nyerő magnyitogorszkiaknál új korszak kezdődik. Erről maga a vezetőedző, Ilja Vorobjov beszélt, miután a csapat nem hosszabbította meg két rutinos játékosa, Danyisz Zaripov és Chris Lee szerződését. A Keleti főcsoportból kimagasló együttes két orosz hátvédet is vesztett: Alekszej Bereglazov és Viktor Antyipin sem állt ellen az NHL-es csábításnak, szerencsét próbálnak a tengerentúlon. Pótlásukra egyetlen komolyabb játékost igazoltak, a kétszeres világbajnok Gyenyisz Gyenyiszov az elmúlt 5 évet a CSZKA-nál töltötte. Lee helyére az amerikai Nick Schaus jött, a csapat új légiós csatára a Dinamo Minszktől igazolt kanadai Matt Ellison.

Nyeftyehimik (20.)

A kisebbik tatár csapat vezetőedzője Andrej Nazarov maradt. A szezon közben érkezett tréner szinte a teljes csapatot kicserélte, a külföldiek közül egyedül az amerikai házi pontkirály, Dan Sexton maradt. A kapusduó is változott, a tavaly még a Kunlunban védő Andrej Makarov és a Ladától hozott Ilja Jezsov kap lehetőséget. Szintén a kínai KHL-csapattól érkezett Chad Rau, de jelentős újonc az NHL-ből kiszorult cseh csatár, Andrej Nestrasil is.

Traktor (11.)

A cseljabinszkiek hiába jutottak be a rájátszásba, az első körben megállította őket a Barisz. Anvar Gatyijatulin egyben tartotta a keretet, idén is bárkit meglepni képes színfoltja lehet a ligának a csapat. Néhány változás azért történt, a fehérorosz hátvédet, Vlagyimir Gyenyiszovot egy fehérorosz-kanadaira cserélték Nick Bailen személyében. Derek Roy nem maradt a Traktornál, Svédországba igazolt, helyére honfitársa, a szintén kanadai Gilbert Brulé jött a Nyeftyehimiktől.

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR INFO
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum