A MAC az EBEL-bajnokot fogadja

 

Igazán komolyan kezdi az előszezont a MAC Budapest. Szombaton este 7 órától a Vienna Capitals vendégeskedik a Tüskecsarnokban.

“Mentális állapotunk izgatott, a fizikai állapotunk pedig nyilván nem meccskész, de utóbbi minden bizonnyal igaz az ellenfelünkre is ? mondta Majoross Gergely, a MAC Budapest vezetőedzője a pénteki edzéseket követően. ? Elég erős alapozásban vagyunk, az ideálistól elég messze vagyunk most, de nyilván nem is az a cél, hogy augusztus első felében készen álljunk a szezonra. Abban, hogy mit gondolunk magunkról és hová árazzuk magunkat csapatként, ebben nagyon fontosak ezek a nívós csapatok elleni mérkőzések.”

A két csapat megállapodott arról, hogy a 2 kapus mellett 21 mezőnyjátékost szerepeltet a mérkőzésen, tehát eggyel többet, mint a hivatalos meccseken lehet. A MAC Budapest 7 hátvéddel és 14 csatárral áll majd fel a találkozóra. Ez Majoross Gergely jelenlegi teljes játékoskerete, így készül a csapat a szezonra, egyetlen hiányzó a ht elején igazolt kanadai hátvéd, Wes Cunningham, aki vasárnap érkezik Magyarországra. Rajta kívül mind a 8 új szerzemény bemutatkozik és jégre lép szombat este a Tüskecsarnokban.

A Vienna Capitals július 31-én kezdte a jeges felkészülést 600 szurkolója előtt. Azóta természetesen kevesebb a szurkoló a lelátókon edzésidőben, az ünneplés helyett a munkán van a fő hangsúly. Győztes csapaton ne változtass, szól a sport egyik alapigazsága, és Bécsben ezt nagyon komolyan vették. Szinte senki nem ment el a bajnokcsapattól, az jóformán teljes egészében egyben maradt. Csak a két leggyengébben korcsolyázó játékos, Colin Bowman és Jonathan Ferland távozott, a helyükre érkező Jerome Samson és Kyle Klubertanz még dinamikusabbá tudja tenni a csapatot. A kevés változás miatt a felkészülés eleji összeszoktatás és csapatépítés szinte teljes egészében el is maradhatott, rögtön a dolgok csiszolásával kezdődhetett a munka, csak a két jövevénynek kellett ebbe beintegrálódnia. “Nagyon kényelmes ez a helyzet ? mondta erről a klubhonlapnak Serge Aubin vezetőedző. ? Mindent tudunk a játékosainkról. Tudjuk a kvalitásaikat és ők is ismerik az edzésmódszereinket. De egy valami teljesen egyértelmű: a munka ugyanolyan marad, mint az előző idényben. Senki nem dőlhet hátra. A két újonc egyaránt nagyon jól beilleszkedett a csapatba. Természetesen még szükségük van egy kis időre, de a csapattársaiktól mindenben a lehető legnagyobb támogatást kapják. Nagyon elégedett vagyok mindkettejük edzésen mutatott teljesítményével. Biztos vagyok benne, hogy mindketten tudnak még javulni, és rengeteg örömet fognak okozni nekünk.”

A bécsiek számára az első tétmérkőzésre augusztus 25-én, a Neman Grodno ellen kerül sor, ekkor kezdődik a CHL-sorozat. A Capitals komolyan veszi a bajnokok tornáját, a felkészülésnek addigra be kell fejeződnie, éles csapatot akarnak jégre küldeni a fehéroroszok ellen. Az addigi három felkészülési mérkőzés ? köztük a szombat esti, MAC elleni ? ezt a célt szolgálja. “Nagyon meg vagyok elégedve azzal, ahogy eddig zajlottak az edzések ? mondja Aubin a felkészülésről. ? A srácok egytől egyig nagyon komoly munkát végeztek az alapozáskor, mindenki rendben van fizikailag. Minden nap rendkívül összeszedett munkát végzünk, és mire készen kell állnunk, rendben leszünk.” Ami a szombati meccset illeti, a kanadai mesternek egészen konkrét elvárásai vannak a csapatával szemben. “Szeretném látni a strukturáltságot a játékunkban. Nyilván nem fog minden tökéletesen sikerülni, de ezzel együtt tudunk élni. De a srácoknak meg kell valósítaniuk mindazok a dolgokat, amelyeket az edzésen megbeszéltünk. Gondolok elsősorban a letámadásra, a védekező és a semleges zónában mutatott játékra. És természetesen mindenkitől 100 százalékos erőbedobást várok el. Kemény teszt lesz ez, a MAC nagyon jó csapat, arra fognak kényszeríteni bennünket, hogy mindent kiadjunk magunkból.”

A MAC Budapest?Vienna Capitals mérkőzés 19 órakor kezdődik a Tüskecsarnokban. A hazai csapat korábbi tájékoztatása szerint a jegypénztárak két órával a meccskezdés előtt nyitnak, mivel most indul a szezonbérletek értékesítése. A MAC szezonbeli összes hazai ? felkészülés, Erste Liga-alapszakasz és -rájátszás is, Magyar Kupa és Visegrád Kupa ? meccsére érvényes bérlet ára nem változott, 20 ezer forintba kerül. Azon szurkolók, akik nem vesznek bérletet, a felkészülési mérkőzéseket 1000 forintos egységáron tekinthetik meg.

A MAC Budapest játékoskerete:

Arany Gergely (kapus)
Bálizs Bence (kapus)

Fejes Nándor (hátvéd)
Garát Zsombor (hátvéd, Austin Bruins, NAHL)
Kovács Bronson Zoltán (hátvéd)
Scott Macaulay (CAN, hátvéd, Stavanger Oilers, NOR-1.)
Mestyán István (hátvéd)
Pozsgai Tamás (hátvéd)
Vokla Roland (hátvéd)

Jared Brown (USA, csatár, Debrecen)
Keegan Dansereau (csatár, Dunaújvárosi Acélbikák)
Jarmo Jokila (FIN, csatár, Podhale Nowy Targ, POL)
Keresztury Erik (csatár)
Tomás Klempa (SVK, csatár, Brassó)
Majoross Barnabás (csatár, MAC U20)
Molnár Dávid (csatár, Debrecen)
Nagy Gergő (csatár)
Nagy Krisztián (csatár)
Brance Orban (csatár, Fehérvár AV19, EBEL)
Somogyi Balázs (csatár)
Terbócs István (csatár)
Tóth Gergely (csatár)
Tóth Richárd (csatár)

MACMIS F2 170317

Fotó: Mudra László (MAC Budapest)

Felkészülési mérkőzések:

2017. augusztus 10., csütörtök
17:00 MsHK Zilina (SVK-1)?SC Csíkszereda (Zsolna) 4-0
18:00 DVTK Jegesmedvék?Dukla Michalovce (SVK-2) (Miskolc) 4-3 b.
19:00 HC Nové Zámky (SVK-1)?FTC (Érsekújvár) 5-0

2017. augusztus 11., péntek
18:00 HC Topolcany (SVK-2)?FTC (Nagytapolcsány) 7-1
18:00 HK Poprad (SVK-1)?SC Csíkszereda (Poprád) 8-2

2017. augusztus 12., szombat
19.00: MAC?Vienna Capitals (Tüskecsarnok)

2017. augusztus 15., kedd
Fehérvári Titánok?SC Csíkszereda (Székesfehérvár)
17.00: DAB?Olimpija Ljubljana (Alpesi Liga) (Dunaújváros)
18.00: FTC?HC Nové Zámky (SVK-1) (Pesterzsébet)

2017. augusztus 16., szerda
17.00: HC Topolcany (SVK-2)?SC Csíkszereda (Nagytapolcsány)

2017. augusztus 17., csütörtök
12:00 HC 07 Detva (SVK)?ASC Corona Brassó (Pavel Zabojnik emléktorna, Zólyom)
15:00: DAB?Junoszty Minszk (BLR-1) (Tátra Kupa, Poprád)
17:00 HK 36 Skalica (SVK-2)?UTE (Szakolca)
18:00 DVTK Jegesmedvék?Vienna Capitals II. (Miskolc)

2017. augusztus 18., péntek
Fehérvári Titánok?Vienna Capitals II. (Székesfehérvár)
12:00 ASC Corona Brassó?GKS Katowice (Pavel Zabojnik emléktorna, Zólyom)
18:00: HC Topolcany (SVK-2)?UTE (Nagytapolcsány)

2017. augusztus 19., szombat
15:00: DAB?HC Kosice (SVK-1) (Tátra Kupa, Poprád)
19:00 HKM Zvolen (SVK-1)?ASC Corona Brassó (Pavel Zabojnik emléktorna, Zólyom)

2017. augusztus 20., vasárnap
DAB???? (Tátra Kupa, Poprád, helyosztó)

2017. augusztus 24., csütörtök
HK Skalica?DAB (Szakolca)

2017. augusztus 25., péntek
17.00: Fehérvári Titánok?FTC (Székesfehérvár)
20.00: Les Gothiques d’Amiens?Corona Brassó (Napoleon Kupa, Amiens)
HC Topolcany?DAB (Nagytapolcsány)

2017. augusztus 26., szombat
19:30 Vienna Capitals II.?EC KAC II. (Alpesi Liga) (Bécs)
20.00: Les Dragons de Rouen?Corona Brassó (Napoleon Kupa, Amiens)

2017. augusztus 27., vasárnap
19:00 EC KAC II. (Alpesi Liga)?Vienna Capitals II. (Klagenfurt)

2017. augusztus 31. csütörtök
18:00 HC Orli Znojmo (EBEL)?MAC Budapest (Znojmo)

Szeptember 1., péntek
Medvescak Zagreb?HC Nové Zámky (Ifj. Ocskay Gábor-emléktorna)
18.00: FTC?Fehérvári Titánok (Pesterzsébet)
19:15: Fehérvár AV19?Lausitzer Füchse (Ifj. Ocskay Gábor-emléktorna)

Szeptember 2., szombat
HC Nové Zámky?Lausitzer Füchse (Ifj. Ocskay Gábor-emléktorna)
19:15: Fehérvár AV19?Medvescak Zagreb (Ifj. Ocskay Gábor-emléktorna)

Szeptember 3., vasárnap
MAC Budapest?Vienna Capitals II. (Tüskecsarnok)
Lausitzer Füchse?Medvescak Zagreb (Ifj. Ocskay Gábor-emléktorna)
17:00 DVTK Jegesmedvék?HC 07 Detva (SVK-2) (Miskolc)
18:30: Fehérvár AV19?HC Nové Zámky (Ifj. Ocskay Gábor-emléktorna)

A Visegrádi Kupa sorsolása

Csoportmérkőzések

2017. augusztus 15.

19:00 HK Poprad?Fehérvár AV19

2017. augusztus 18.

19:00 MAC Budapest?HC Nové Zámky

2017. augusztus 22.

18:00 HK Nitra?MAC Budapest
18:00 HC Nové Zámky?Fehérvár AV19
18:00 DVTK Jegesmedvék?HK Poprad
18:00 UTE?MsHK Zilina

2017. augusztus 25.

18:00 DVTK Jegesmedvék?HC Nové Zámky
18:00 MsHK Zilina?MAC Budapest
19:00 Fehérvár AV19?HK Nitra
19:00 HK Poprad?UTE

2017. augusztus 27.

18:00 HK Nitra?DVTK Jegesmedvék
18:00 HC Nové Zámky?UTE
18:00 MAC Budapest?HK Poprad
19:00 Fehérvár AV19?MsHK Zilina

2017. augusztus 29.

18:00 UTE?HK Nitra
18:00 MsHK Zilina?DVTK Jegesmedvék

Negyeddöntők:
2017. október 4. és 11.

Elődöntők:
2017. november 14. és 29.

Döntő:
2018. január 10. és 17.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum