99 NHL-mérkőzést közvetít az NBC

   

A műsorterv nemcsak alapszakasz-mérkőzéseket takar, hanem az All Star-meccset, a Winter Classicot és a Stadium Seriest is.

Az NBC kiadta a 2017/18-as szezonra esedékes műsortervét. Ennek alapján 99 mérkőzés kerül országos közvetítésbe. Számunkra ennek azért van jelentősége, mert ezeknek a találkozóknak a nagy részét Európában is elérhetővé teszik.

Az NBC erősen kezdi majd az évadot, csak az első héten hét mérkőzést közvetít majd. Ebben benne lesz a Pittsburgh szezonnyitója a St. Louis ellen, a Detroit első hazai meccse az új csarnokából, a Little Caesars Arenából a Minnesota ellen, valamint az NHL új csapatának, a Vegasnak az első hazai találkozója az Arizona ellen.

nbcs_logo_nhlnbc_800x453

Szintén az NBC adásában látható december 16-án az NHL. 100. születésnapja alkalmából rendezendő Ottawa?Montreal derbi. Január 1-jén a Winter Classic kerül műsorba New Yorkból, ahol a Rangers és a Sabres csap össze. Az NBC közvetíti az All Star-hétvége eseményeit Tampából január 27-én és 28-án, valamint a Stadium Series meccsét Annapolisból, ahol a Toronto és a Washington találkozik március 3-án.

Az NBC folytatja a sorozatát, szerdánként 23 Wednesday Night Rivalry és 5 Wednesday Nightcaps találkozó kerül adásba és szintén öt kiemelt mérkőzést közvetít a csatorna vasárnap esténként. Az NBC közvetíti mindhárom Toronto?Edmonton mérkőzést, azaz Auston Matthews és Connor McDavid összecsapását.

A csapatokat tekintve a Chicago kerül a legtöbbször a képernyőre, összesen 17 alkalommal, őt követi a Pittsburgh és a Philaldelphia 16 mérkőzéssel, 15-ször pedig a Washington, Detroit, Boston hármast láthatjuk majd. A liga új csapata, a Vegas Golden Knights ötször kerül országos közvetítésbe.

Az NBC teljes műsortervét az alábbi linken lehet megtekinteni.

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum