Máris javíthat a Ferencváros és a Csíkszereda

   

Két Erste ligás csapatunk is első góljaiért hajt.

Csütörtökön a Ferencváros és a Csíkszereda is lőtt gól nélkül szenvedett sima vereséget. Mindkettejük számára már pénteken lehetőség nyílik a javításra, de legalább a szezon első góljának megszerzésére. Ez a feladat talán a ferencvárosiak számára könnyebb. Az a HC Topolcany vár rájuk, amelynek a másodosztályú csapatoknál megszokott módon még kevés szerződtetett játékosa van. Ugyanakkor nem lehet lebecsülni az átmeneti állapotban levő ellenfelet, annál is inkább, mert többen is remekül ismerik a zöld-fehéreket soraikból. Elegendő csak a csapatot irányító Lubomir Hurtajra, vagy a keret két remek játékosára, Juraj Durcóra és Albin Podstavekre gondolni. A ferencvárosiak nem nagyon tudtak hozzászólni az Érsekújvár elleni mérkőzéshez, Greg Lindqvist csapatának elsősorban az lesz a feladata, hogy játékban javuljon. A svéd mester ígérete szerint minden mezőnyjátékos lehetőséget kap a szlovákiai túrán, így néhány változásra lehet számítani a csütörtök esti összeállításhoz képest.

Amikor is a következő csapattal állt fel a Ferencváros: Sevela (Pleszkán) ? Lakatos, Jaborník, Owen, Tuominen, Jászai, Lengyel, Korbuly, Hietamaki ? Bödök, Kolena, Dubek, Kovács V., Fliszár, Tendler, Németh A., Rafaj, Szappanos, Virág T., Könczei, Tóth R.

NZAFTC

Fotó: HC Nové Zámky

A Csíkszereda még nehezebb feladatot kapott péntekre, mint a Fradi. Az az extraligás Poprad lesz az ellenfele, amelyik augusztus eleje óta szakmányban játssza a meccseket. Már négynél tartanak, mindet szlovák élvonalbeli ellenfelekkel vívták, és ezeken eddig két-két győzelem, illetve vereség a mérlegük. Ha csak az eredményeket nézzük, leszálló ágban vannak, hiszen két győzelmet követett két vereség, de a realitásokat figyelembe véve péntek este alighanem ismét 50% fölé  kerül az előszezonbeli mérlegük. Leo Gudas csapata hátrébb tart a felkészülésben, számára ez a túra a csapatjáték alapjainak megteremtéséről szól. Meg kell találni az ideális sorokat, a taktikát, a csiszolás majd később jöhet. A szeredaiaknál Ondrej Rusnák még nem bevethető, egyelőre nincs is a csapattal, később csatlakozik majd. Rajta kívül viszont mindenki a fedélzeten található, és szinte bizonyos, hogy pénteken azok is lehetőséget kapnak, akik a csütörtöki csapatból kimaradtak.

Felkészülési mérkőzések:

2017. augusztus 10., csütörtök
17:00 MsHK Zilina (SVK-1)?SC Csíkszereda (Zsolna) 4-0
18:00 DVTK Jegesmedvék?Dukla Michalovce (SVK-2) (Miskolc) 4-3 b.
19:00 HC Nové Zámky (SVK-1)?FTC (Érsekújvár) 5-0

2017. augusztus 11., péntek
18:00 HC Topolcany (SVK-2)?FTC (Nagytapolcsány)
18:00 HK Poprad (SVK-1)?SC Csíkszereda (Poprád)

2017. augusztus 12., szombat
19.00: MAC?Vienna Capitals (Tüskecsarnok)

2017. augusztus 15., kedd
17.00: DAB?Olimpija Ljubljana (Alpesi Liga) (Dunaújváros)
18.00: FTC?HC Nové Zámky (SVK-1) (Pesterzsébet)
18:00 Fehérvári Titánok?SC Csíkszereda (Székesfehérvár)

2017. augusztus 16., szerda
17.00: HC Topolcany (SVK-2)?SC Csíkszereda (Nagytapolcsány)

2017. augusztus 17., csütörtök
12:00 HC 07 Detva (SVK)?ASC Corona Brassó (Pavel Zabojnik emléktorna, Zólyom)
15:00: DAB?Junoszty Minszk (BLR-1) (Tátra Kupa, Poprád)
17:00 HK 36 Skalica (SVK-2)?UTE (Szakolca)
18:00 DVTK Jegesmedvék?Vienna Capitals II. (Miskolc)

2017. augusztus 18., péntek
12:00 ASC Corona Brassó?GKS Katowice (Pavel Zabojnik emléktorna, Zólyom)
18:00: HC Topolcany (SVK-2)?UTE (Nagytapolcsány)

2017. augusztus 19., szombat
15:00: DAB?HC Kosice (SVK-1) (Tátra Kupa, Poprád)
19:00 HKM Zvolen (SVK-1)?ASC Corona Brassó (Pavel Zabojnik emléktorna, Zólyom)

2017. augusztus 20., vasárnap
DAB???? (Tátra Kupa, Poprád, helyosztó)

2017. augusztus 24., csütörtök
HK Skalica?DAB (Szakolca)

2017. augusztus 25., péntek
17.00: Fehérvári Titánok?FTC (Székesfehérvár)
20.00: Les Gothiques d’Amiens?Corona Brassó (Napoleon Kupa, Amiens)
HC Topolcany?DAB (Nagytapolcsány)

2017. augusztus 26., szombat
19:30 Vienna Capitals II.?EC KAC II. (Alpesi Liga) (Bécs)
20.00: Les Dragons de Rouen?Corona Brassó (Napoleon Kupa, Amiens)

2017. augusztus 27., vasárnap
19:00 EC KAC II. (Alpesi Liga)?Vienna Capitals II. (Klagenfurt)

2017. augusztus 31. csütörtök
18:00 HC Orli Znojmo (EBEL)?MAC Budapest (Znojmo)

Szeptember 1., péntek
Medvescak Zagreb?HC Nové Zámky (Ifj. Ocskay Gábor-emléktorna)
18.00: FTC?Fehérvári Titánok (Pesterzsébet)
19:15: Fehérvár AV19?Lausitzer Füchse (Ifj. Ocskay Gábor-emléktorna)

Szeptember 2., szombat
HC Nové Zámky?Lausitzer Füchse (Ifj. Ocskay Gábor-emléktorna)
19:15: Fehérvár AV19?Medvescak Zagreb (Ifj. Ocskay Gábor-emléktorna)

Szeptember 3., vasárnap
Lausitzer Füchse?Medvescak Zagreb (Ifj. Ocskay Gábor-emléktorna)
17:00 DVTK Jegesmedvék?HC 07 Detva (SVK-2) (Miskolc)
18:30: Fehérvár AV19?HC Nové Zámky (Ifj. Ocskay Gábor-emléktorna)

A Visegrádi Kupa sorsolása

Csoportmérkőzések

2017. augusztus 15.

19:00 HK Poprad?Fehérvár AV19

2017. augusztus 18.

19:00 MAC Budapest?HC Nové Zámky

2017. augusztus 22.

18:00 HK Nitra?MAC Budapest
18:00 HC Nové Zámky?Fehérvár AV19
18:00 DVTK Jegesmedvék?HK Poprad
18:00 UTE?MsHK Zilina

2017. augusztus 25.

18:00 DVTK Jegesmedvék?HC Nové Zámky
18:00 MsHK Zilina?MAC Budapest
19:00 Fehérvár AV19?HK Nitra
19:00 HK Poprad?UTE

2017. augusztus 27.

18:00 HK Nitra?DVTK Jegesmedvék
18:00 HC Nové Zámky?UTE
18:00 MAC Budapest?HK Poprad
19:00 Fehérvár AV19?MsHK Zilina

2017. augusztus 29.

18:00 UTE?HK Nitra
18:00 MsHK Zilina?DVTK Jegesmedvék

Negyeddöntők:
2017. október 4. és 11.

Elődöntők:
2017. november 14. és 29.

Döntő:
2018. január 10. és 17.

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum