Huszák Alexandra hazatér

 

A magyar válogatott és az orosz női liga sztárja a KMH Budapest profija lesz.

Megerősítette a Jégkorongblognak az orosz hokis oldalak által közzétett hírt Huszák Alexandra: a 22 éves csatár négy szezon után visszatér Magyarországra. ?Úgy éreztem, itt az ideje a változtatásnak. Túl hosszú ideig voltam távol a szeretteimtől és a barátaimtól, szélsőségesen hidegek és sötétek voltak a telek, ezek miatt döntöttem úgy, ahogyan döntöttem ? mesélte az okokról. Hozzátette: ? Magyarországon is adódott egy jó lehetőség, én pedig mindenképpen hazai környezetre vágytam, egybeestek a dolgok.?

A kivételes tehetségű Huszák, aki már 14 évesen ontotta a pontokat és a gólokat a magyar felnőttbajnokságban, illetve a korosztályos válogatottakban is hozzájárult női jégkorongunk villámgyors emelkedéséhez ? a csapat legjobbja volt a tromsői csoda során, amikor is az U18-as szelekció feljutott az elitbe, majd ennek okán az év európai hokisává választották ?, 2013-ban szerződött Oroszországba. Nem egyedül került ki, vele tartott két másik kiválóság, Gasparics Fanni és Kiss-Simon Franciska is. Hármójuk első ottani klubja a Fakel Cseljabinszk volt.

gasparicshuszakkisssimon

?Az első két szezonban együtt lehettünk egy szuper városban, ez sokat jelentett, egyszerűbb volt az életünk, olyanok voltunk, mint a testvérek, ha valakinek rosszabb napja volt, kisegítettük egymást ? idézte fel azokat az időket Huszák. ? Utána előbb Nyizsnyij Novgorodba kerültünk ketten, majd hamarosan egyedül mentem tovább Uhtába, az Arktyik Unyiverszityetbe. Szerettem azt a csapatomat is, a társaimmal együtt, de a város messze északon helyezkedik el, borzasztó hideg és sötét volt a tél, ez is hozzájárult ahhoz, hogy kicsit belefáradtam Oroszországba.?

A nehézségek ugyanakkor egyáltalán nem látszottak meg játékosunk teljesítményén, minden kint töltött szezonjában pont/meccs fölött teljesített. Ez igencsak dicséretes, hiszen egy olyan ország profiligájáról beszélünk, amelynek női jégkorongja mondhatni a harmadik legjobb a világon. ?Profi szinten, fizetésért jégkorongoztam, ami hatalmas dolog egy magyar játékos számára. Hálás vagyok a sorsnak, hogy megadatott, hogy ilyen kiváló mezőnyben, rendkívül tehetséges lányok között fejlődhettem négy éven keresztül. Biztos vagyok benne, hogy rengeteg pluszt kaptam a jövőre nézve is.?

Huszák Alexandra itthon is profi lesz, a KMH Budapest EWHL-csapatát erősítheti. Szerinte óriási lépés a női jégkorongunknak, hogy a KMH profi gárdává alakulhatott. A támadó, aki néhány kihagyott év után az idei divízió 1/A-s világbajnokságon ismét ott volt a válogatottban, klubszinten és piros-fehér-zöldben is a maximumot készül kihozni magából. ?Szép eredményeket akarok elérni már ebben a szezonban, minden szinten, ezért fogok dolgozni? ? szögezte le.

Végezetül feltettük azt a kérdést is, hogy mi foglalkoztatja kiváló játékosunkat a jégkorongon kívül. ?Természetesen egyetemre szeretnék majd járni, ez is fontos a jövőre nézve? ? válaszolta.

huszak2015

Fotó: Somogyi Viktor

Cimkék: , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
május 22., hétfő
VB 15:20 CANNOR 2-3 BVÉGE
VB 15:20 DENSWE 1-4VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:20 AUTHUN 4-3 BVÉGE
    • SPORT 1
VB 19:20 KAZSLO 4-3VÉGE
május 23., kedd
VB 11:20 GERFRA 5-0VÉGE
    • SPORT 2
VB 11:20 SVKNOR 4-1VÉGE
VB 15:20 CANCZE 3-1VÉGE
VB 15:20 SWEUSA 3-4 HVÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 FINDEN 7-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 SUILAT 3-4 HVÉGE
május 25., csütörtök
VB 15:20 SUIGER 1-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 15:20 USACZE 3-0VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:20 CANFIN 4-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 SWELAT 1-3VÉGE
május 27., szombat
VB 13:20 CANLAT 4-2VÉGE
    • SPORT 2
VB 17:20 USAGER 3-4 HVÉGE
    • SPORT 2
május 28., vasárnap
VB 14:20 USALAT 3-4 HVÉGE
VB 19:20 CANGER 5-2VÉGE
    • SPORT 2
Partnerünk
Archívum