Geoff Walker már nem fehérvári

 

Pénteken közös megegyezéssel szerződést bontott egymással a Fehérvár AV19 és Geoff Walker.

Walker volt a Fehérvár második igazolása a holtidényben, május elején Benoit Laporte hívására szerződött a magyar EBEL-indulóhoz a brit Sheffield Steelerstől. Ahogy akkor elmondta, már évek óta szeretett volna bemutatkozni az EBEL-ben. Erre most már biztosan nem Székesfehérváron kerül sor, hiszen mindössze néhány edzés után távozott.

geoffwalker

Játékosmozgások az Erste Ligában és a Fehérvár EBEL-csapatánál a 2017/18-as szezon előtt:

Ahogy mindig jelezni szoktuk, ha valahonnan még nincs publikus információ, amit feltüntethetünk a táblázatban, az nem azt jelenti, hogy annál a klubnál nem történik semmi. Igyekszünk minden klubtól minél több információt begyűjteni a következő napokban is, de nyilvánvalóan tárgyalási időszakban csak a már aláírt szerződések után nyilatkoznak a csapatok, pletykákkal pedig továbbra sem foglalkozunk. Az alábbi gyűjtés folyamatosan frissül. A maradt, érkezett, távozott mezőbe csak az érintettek és/vagy a klubok által megerősített információk kerülnek.

BRA mez

ASC Corona Brassó:

maradt:
Béres Szilárd (kapus)
Patrik Polc (kapus)
Tőke Zoltán (kapus)
Bíró Gergő (csatár)
Bíró Mátyás (csatár)
Bíró Ottó (hátvéd)
Imecs Attila (csatár)
Zsók Levente (csatár)
Nagy István (hátvéd)
Bors Huba Ferenc (hátvéd)
Roberto Gliga (csatár)
Tranca Dániel (csatár)
Péter Zsolt (csatár)
Csíki Zoltán (hátvéd)
Balázs Zsombor (csatár)
Mátyás Zsolt (hátvéd)
Mihály Árpád (csatár)
Nagy Csaba (hátvéd)
Jevgenyij Jemeljanyenko (hátvéd)
Gyenyisz Zabludovszkij (csatár)
Richard Filip (SVK, hátvéd)
Martin Lacroix (CAN, vezetőedző)

érkezett:
Molnár Zsombor (csatár, SC Csíkszereda)
Andrei Vasile (csatár, Toronto Predators, GMHL)
Gajdó Balázs (csatár, Steaua Bucuresti, ROM)
Mihály Ede (csatár, Dunarea Galati)
Strenk Hunor (edző, Dunaújvárosi Acélbikák)
Braden Walls (CAN, csatár, Angers, FRA-1.)
Saluga Martin (csatár, Debrecen)
Evan Stoflet (USA, hátvéd, Utah Grizzlies, ECHL)

távozott:
Molnár Zsolt (csatár, visszavonult)
Fodor Csanád (csatár, SC Csíkszereda)
Ian McDonald (CAN, Gherdeina, ITA)
Tomás Klempa (SVK, csatár, MAC Budapest)

HSC mez

Csíkszeredai Sportklub:

maradt:
Onodi Ottó Ákos (kapus)
Ruczuj Gellért (kapus)
Antal Előd (hátvéd)
Bors Arnold (hátvéd)
Geréb István Attila (csatár)
János Imre (hátvéd)
Molnár Zoltán (csatár)
Orbán Szilárd (hátvéd)
Papp Szabolcs (hátvéd)
Rokaly Norbert (csatár)
Salló Alpár (hátvéd)
Antal Zsombor (csatár)
Antal Norbert (csatár)
Antal Hunor (csatár)
Bíró Tamás (csatár)
Egyed Róbert (csatár)
Farkas Tamás (csatár)
Gecse Hugó (hátvéd)
Moldován Ervin (csatár)
Sándor Zoltán (csatár)
Leo Gudas (CZE, vezetőedző)
Radim Valchar (CZE, csatár)

érkezett:
Rokaly Szilárd (csatár, Fehérvári Titánok, MOL Liga)
Salamon Tamás (hátvéd, SC Csíkszereda U20)
Eduard Casaneanu (csatár, SC Csíkszereda U18)
Márton Rajmond (csatár, SC Csíkszereda U20)
Ondrej Rusnák (csatár, SVK, Dunarea Galati)
Stanislav Hudec (hátvéd, SVK, DAB)
Tomás Brnák (hátvéd, szlovák, MHC Martin, SVK-1.)
Fodor Csanád (csatár, ASC Corona Brassó)
Győrfy Tihamér (hátvéd, Debreceni HK)
Peter Fabus (SVK, csatár, Ertis Pavlodar, KAZ)

távozott:
Molnár Zsombor (csatár, ASC Corona Brassó)
Péter Róbert (csatár, visszavonult)

DAB mez

Dunaújvárosi Acélbikák:

maradt:
Villem-Henrik Koitmaa (EST, kapus)
Tanka Lőrinc (csatár)
Németh Péter (csatár)
Odnoga Mátyás (csatár)
Lencsés Tamás (hátvéd)
Török Viktor (csatár)
Mátyásy Bence (csatár)
Léránt René (csatár)
Nagy Márk (csatár)
Borbás Gergely (csatár)
Azari Zsolt (csatár)
Magosi Erik (hátvéd)
Pál Zalán (hátvéd)
Hruby Gellért (hátvéd)

érkezett:
David Musial (CZE, vezetőedző)
Hetényi Péter (hátvéd, Debrecen)
Danilo Szkripec (UKR, hátvéd, Dzseneralz Kijev, UKR-1.)
Jakub Izacky (CZE, csatár, Prerov, CZE-2.)
Aljaz Ogrizek (SLO, csatár, Celje, SLO-1.)
Erdélyi Tamás (hátvéd, Ferencváros)
Rok Stojanovic (SLO, kapus, HDD Jesenice, Alpesi Liga)
Gebei Gergely (csatár, Seattle Totems, WSHL)
Makovics Bence (csatár, Starbulls Rosenheim, DNL)
Silló Arnold (csatár, MAC Budapest)

távozott:
Heikki Malkia (FIN, vezetőedző)
Strenk Hunor (edző, Brassó)
Duschek Dávid (kapus, Debrecen)
Becze Tihamér (csatár, UTE)
Keegan Dansereau (csatár, MAC Budapest)
Stanislav Hudec (hátvéd, SVK, SC Csíkszereda)
Jere Ölander (FIN, hátvéd, Gherdenia, Alpesi Liga)

Fotó: Mudra László - http://www.mudralaszlo.hu

DVTK Jegesmedvék:

maradt:
Galanisz Nikandrosz (csatár)
Jarkko Leppanen (FIN, hátvéd)
Láda Balázs (hátvéd)
Magosi Bálint (csatár)
Miskolczi Márk (csatár)
Ritó László (csatár)
Vojtkó Mátyás (hátvéd)
Tóth Adrián (csatár)
Adorján Attila (kapus)
Kiss Bence (kapus)
Gőz Balázs (hátvéd)
Pavuk Attila (csatár)
Hajós Roland (csatár)
Albert Tibor (csatár)
Bernáth Milán (hátvéd)
Karda Milán (csatár)
Laczkó Ákos (hátvéd)
Szopos Ottó (csatár)
Popovics Patrik (csatár, próbajáték)

érkezett:
Vas János (csatár, Fehérvár AV19, EBEL)
Anssi Rantanen (FIN, hátvéd, Orlik Opole, POL-1.)
Nedeljko Lukacevic (MNE, csatár, Quad City Mallards, ECHL)
Tóth Gergő (csatár, UTE)
Köllő Roland (csatár, Northumberland Stars, GMHL)
Mikael Tisell (SWE, vezetőedző)
Jed Rusk (hátvéd, University of Western Ontario, CIS)
Eemeli Parikka (FIN, másodedző)
Rasmus Kulmala (FIN, csatár, Orlik Opole, POL-1.

távozott:
Grant Toulmin (CAN, csatár, Sydney Ice Dogs, AIHL)
Joni Tuominen (FIN, hátvéd, Ferencváros)
Aleksz Zakirov (RUS, ?)
Sági Martin (csatár, UTE)

A Fehérvár AV19 hokicsapat csapatfotózása.

Fehérvár AV19 (EBEL):

maradt:
Kóger Dániel (csatár)
Rajna Miklós (kapus)
Reiter Attila (hátvéd)
Erdély Csanád (csatár)
Kocsis Ferenc (csatár)
Reisz Áron (csatár)
Sárpátki Tamás (csatár)
Szabó Krisztián (csatár)
Vincze Péter (csatár)
Szabó Dániel (hátvéd)
Benoit Laporte (vezetőedző)
Szirányi Bence (hátvéd)

érkezett:
Jonathan Harty (CAN, hátvéd, Heilbronner Falken, GER-2.)
Geoff Walker (CAN, csatár, Sheffield Steelers, GBR-1.)
Olivier Latendresse (CAN, csatár, Villach, EBEL)
David Gilbert (CAN, csatár, Bordeaux, FRA-1.)
Mark Visentin (CAN, kapus, Cincinnati Cyclones, ECHL)
Luka Vidmar (SLO, hátvéd, Frederikshavn White Hawks, DEN-1.)
Ales Music (SLO, csatár, Olimpija Ljubljana, EBEL)
Kiss Zsombor (csatár, Davos, SUI-U20)
Juha Uotila (FIN, hátvéd, JYP, FIN-1.)
Jesse Jyrkkiö (FIN, hátvéd, Gentofte Stars, DEN-1.)
Stipsicz Bence (hátvéd, Cedar Rapids RoughRiders, USHL)
Jeff LoVecchio (USA, csatár, Nippon Paper Cranes, Ázsia Liga)

távozott:
Vas János (csatár, DVTK Jegesmedvék)
Thomas Beauregard (CAN, csatár, ?)
Justin Maylan (CAN, csatár, Heilbronner Falken, GER-2.)
Christopher Owens (CAN, hátvéd, Lausitzer Füchse, GER-2.)
Drew Schiestel (CAN, hátvéd, ?)
Michael Vernace (CAN, hátvéd, ?)
Orbán Attila (hátvéd, HC Nové Zámky, SVK)
Andrew Sarauer (csatár, Villach, EBEL)
Brance Orban (csatár, MAC Budapest)
Kalvin Sagert (hátvéd, Debrecen)
Chris Bodo (csatár, Lausitzer Füchse, GER-2.)
Hetényi Zoltán (kapus, ?)
Sofron István (csatár, Wichita Thunder, ECHL)
Antonin Manavian (FRA, hátvéd, Krefeld, DEL)
Geoff Walker (CAN, csatár, ?)

A Fehérvár AV19 hokicsapat csapatfotózása.

Fehérvári Titánok (Erste Liga):

maradt:
Alex Scola (USA, kapus)
Hamvai Szilárd (csatár)
Vizi Dániel (csatár)
Láday Tamás (hátvéd)
Reiter Attila (hátvéd)
Szabó Bence (hátvéd)
Szita Donát (csatár)
Imre Patrik (hátvéd)
Varga Balázs (csatár)
Takács Bence Gáspár (hátvéd)
Balogh Bence (csatár)
Mazzag Dániel (csatár)

érkezett:
Kornakker Dániel (kapus, Casper Coyotes, WSHL)
Marek Györi (CZE, csatár, Znojno, EBEL)
Kelin Ainsworth (CAN, csatár, Lakehead University, CIS)
Derek Schoenmakers (CAN, csatár, Wilfrid Laurier University, CIS)
Iiro Vehmanen (FIN, hátvéd, Tölzner Löwen, GER-3.)

távozott:
Adrien Lemay (CAN, kapus, ?)
Devon Krogh (CAN, hátvéd, ?)
Preston Shupe (CAN, csatár, Debrecen)
Korbuly Gergely (hátvéd, Ferencváros)
Tóth Renátó (csatár, Ferencváros)
Szász Norbert (csatár, ?)
Arany Máté (hátvéd, visszavonult, IOGJA-edző)
Pillók Martin (csatár, visszavonult, IOGJA-edző)
Sofron Ádám (csatár, visszavonult, IOGJA-edző)
Rokaly Szilárd (csatár, Csíkszereda, MOL Liga)

FTC mez 3

Ferencváros:

maradt:
Greg Lindqvist (SWE, vezetőedző)
Jereme Tendler (CAN, csatár)
Juhamatti Hietamaki (FIN, hátvéd)
Lengyel Levente (hátvéd)
Sevela Peter (kapus)
Henrich Jabornik (SVK, hátvéd)
Fliszár Zalán (csatár)
Rafaj Attila (csatár)
Szappanos Dávid (csatár)
Kovács Viktor László (csatár)
Dubek Vladimir (csatár)
Hardi Richárd (csatár)
Soós László (kapus)
Bozsó Kristóf (kapus)
Inglis Ákos (csatár)
Farkas Simon (csatár)

érkezett:
Pleszkán József (kapus, Debrecen)
Virág Tamás (csatár, UTE)
Jászai Dávid (hátvéd, MAC)
Lakatos Levente (hátvéd, MAC)
Korbuly Gergely (hátvéd, Fehérvári Titánok)
Könczei Áron (csatár, MAC)
Tóth Renátó (csatár, Fehérvári Titánok)
Milan Kolena (SVK, csatár, Telford Tigers, GBR-2.)
Nick Owen (USA, hátvéd, Columbus Cottonmouths, SPHL)
Németh Attila (csatár, Debrecen)
Joni Tuominen (FIN, hátvéd, DVTK Jegesmedvék)
Bödök Bence (csatár, MAC)
Kőrösi Péter (csatár, MAC U20)
Fischer Noel (csatár, KMH)

távozott:
Erdélyi Tamás (hátvéd, Dunaújvárosi Acélbikák)
Tommy Sumi (CAN, csatár, visszavonult)
Garbacz Ádám (hátvéd, ?)
Gerencsér Dominik (hátvéd, ?)
Michael Schwindt (CAN, hátvéd, ?)
Üveges Gábor (hátvéd, ?)
Egyed Márk (csatár, ?)
Gágyor Péter (csatár, ?)
Kiss Ákos (csatár, ?)
Mach Márton (csatár, ?)
Németh Árpád (csatár, ?)
Papp Csaba (csatár, ?)
Carter Shinkaruk (CAN, csatár, ?)

Fotó: Mudra László - http://www.mudralaszlo.hu

MAC Budapest:

maradt:
Bálizs Bence (kapus)
Majoross Gergely (vezetőedző)
Somogyi Balázs (csatár)
Nagy Gergő (csatár)
Kovács Bronson Zoltán (hátvéd)
Pozsgai Tamás (hátvéd)
Terbócs István (csatár)
Mestyán István (hátvéd)
Keresztury Erik (csatár)
Nagy Krisztián (csatár)
Vokla Roland (hátvéd)
Tóth Gergely (hátvéd)
Tóth Richárd (csatár)
Arany Gergely (kapus)

érkezett:
Brance Orban (csatár, Fehérvár AV19, EBEL)
Majoross Barnabás (csatár, MAC U20)
Tomás Klempa (SVK, csatár, Brassó)
Keegan Dansereau (csatár, Dunaújvárosi Acélbikák)
Scott Macaulay (CAN, hátvéd, Stavanger Oilers, NOR-1.)
Garát Zsombor (hátvéd, Austin Bruins, NAHL)
Molnár Dávid (csatár, Debrecen)
Jared Brown (USA, csatár, Debrecen)
Jarmo Jokila (FIN, csatár, Podhale Nowy Targ, POL)

távozott:
Jon Booras (USA, csatár, Debrecen)
Jászai Dávid (hátvéd, FTC)
Lakatos Levente (hátvéd, FTC)
Könczei Áron (csatár, FTC)
Schmál Kristóf (csatár, UTE)
Roczanov Dezső (csatár, UTE)
Jeff Jubinville (CAN, csatár)
Bödök Bence (csatár, Ferencváros)

UTE mez

UTE:

maradt:
Szilassy Zoltán (vezetőedző)
Benk András (csatár)
Hegyi Ádám (hátvéd)
Nemes Benjámin (csatár)
Peter Huba (SVK, hátvéd)
Dósa Krisztián (hátvéd)
Pichler Ádám (csatár)
Kiss Dániel (hátvéd)
Ágoston Olivér (kapus)
Baróti Zsolt (másodedző)
Szirányi Dániel (erőnléti edző, masszőr)
Kovács Attila (hátvéd)
Sikorcin Ladislav (csatár)
Ales Sila (SLO, kapus)
Pápa Márton (csatár)
Turbucz Martin (csatár)
Anze Ropret (SLO, csatár)
Csányi Karol (csatár)
Nagy, Nilan (USA, hátvéd)

érkezett:
Schmál Kristóf (csatár, MAC)
Roczanov Dezső (csatár, MAC)
Sági Martin (csatár, DVTK Jegesmedvék)
Kiss Roland (hátvéd, Casper Coyotes, WSHL)
Becze Tihamér (csatár, DAB)
Varga Arnold (hátvéd, Debrecen)

távozott:
Virág Tamás (csatár, Ferencváros)
Tóth Gergő (csatár, DVTK Jegesmedvék)
Gröschl Tamás (csatár/hátvéd, visszavonult)
Dömötör Róbert (csatár, visszavonult)
Andrej Hebar (SLO, csatár, Olimpija Ljubljana, Alpesi Liga)

 

Vienna Capitals II:

 

érkezett:
Maros Botond (HUN, kapus, Junior Capitals, EBYSL)
Matthias Tschrepitsch (kapus, Junior Capitals, EBYSL)
Max Zimmermann (kapus, Junior Capitals, EBYSL)
Philipp Pelz (hátvéd, Junior Capitals, EBYSL)
Simon Wolf (hátvéd, Junior Capitals, EBYSL)
Fabio Artner (csatár, Junior Capitals, EBYSL)
Patrick Bolterle (csatár, Junior Capitals, EBYSL)
Sebastian Habernig (csatár, Junior Capitals, EBYSL)
Marc Janisch (csatár, Junior Capitals, EBYSL)
Felix Maxa (csatár, Junior Capitals, EBYSL)
Benjamin Nissner (csatár, Junior Capitals, EBYSL)
Fabian Ranftl (csatár, Junior Capitals, EBYSL)
Richard Schlögl (csatár, Junior Capitals, EBYSL)
Dominik Schönwetter (csatár, Junior Capitals, EBYSL)
Szabad Kevin (HUN, csatár, Junior Capitals, EBYSL)
Ali Wukovits (csatár, Vienna Capitals, EBEL)

 

DHK mez

Debreceni HK:

 

érkezett:
Jon Booras (USA, csatár, MAC Budapest)
Duschek Dávid (kapus, Dunaújvárosi Acélbikák)

távozott:
Hetényi Péter (hátvéd, Dunaújvárosi Acélbikák)
Pleszkán József (kapus, Ferencváros)
Gyenes Dávid (kapus)
Duschek Dávid (kapus)
Jon Booras (USA, csatár)
Dudas Jesse (hátvéd, HC Nové Zámky, SVK-1.)
Győrfy Tihamér (hátvéd, SC Csíkszereda)
Orbán Attila (hátvéd, HC Nové Zámky, SVK-1.)
Sagert Kalvin (CAN, hátvéd, Gherdenia, Alpesi Liga)

Varga Arnold (hátvéd, UTE)

Wéber Zsolt (hátvéd)
Berta Ákos (csatár)
Dancsfalvi Norbert (csatár)
Godó Dániel (csatár)
Hári Norbert (csatár)
Molnár Dávid (csatár, MAC)
Németh Attila (csatár, Ferencváros)
Saluga Martin (csatár, Brassó)
Vaszjunyin Artyom (csatár)
Vincze Péter (csatár)
Jared Brown (USA, csatár, MAC)
Jesse Schultz (CAN, csatár, HC Nové Zámky, SVK-1.)
Preston Shupe (CAN, csatár)
Valerij Szagyikov (RUS, hátvéd, Kulager Petropavlovszk, KAZ)

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum