A hazai hokisok a legdrágábbak Lengyelországban

 

Kevesen vannak, ezért keresnek többet a legjobb légiósoknál is, írja a hokej.net. Emiatt nem is akarnak külföldre szerződni.

“A légiósok úgy keresnek nálunk, mint a svéd bajnokságban ? nyilatkozta nemrég Janusz Filipiak, a Cracovia Kraków elnöke a Gazeta Krakówskának. ? Ezt teljes bizonyossággal mondhatom, hiszen nemrég szóba került azon a beszélgetésen, amelyet svéd CHL-ellenfelünk vezetőivel folytattam.”

Mindez érthető is, hiszen a lengyel bajnokság nem tartozik a legnépszerűbb célok közé a profik táborában. Egy jó légiós szerződtetéséhez felárat kell fizetni a Ligue Magnus vagy a DEL 2 árfolyamához képest. A lengyel portál szerint egy játékosmenedzser azt mondta nekik, hogy a jobb légiósok inkább mennek ezekbe a bajnokságokba 2500 euróért, mint a lengyel ligába 4000-ért. Ráadásul Németországban nem történhet olyan, hogy egy klub nem fizeti ki a játékosát, Franciaországban pedig a szerződés lejárta után automatikusan munkanélküli-státusba kerül, és amíg nem talál új klubot, azt a fizetést kapja segélyként, amelyet addig. Az EBEL-ben számos légiós 20 ezer euró körül keres egy idényben, csak a legnagyobb sztárok bére éri el a 100 ezret.

cracovia_tychy

Ha valaki jó eredményt akar elérni, jó játékosokra van szüksége. A Cracoviában, a Tychyben és a Katowicében egy-egy jó hazai hokis könnyen megkereshet 20 ezer zlotyt (4 és fél ezer eurót, 1,4 millió forintot) havonta. Mivel a hazaiak 10-12 hónapos szerződést kötnek, ez alsó becslésként is 200 ezer zlotys, azaz 14 millió forintos éves keresetet jelent nekik. A külföldi szerződés tehát nemcsak keményebb munkát, nagyobb nyomást, hanem általában kisebb fizetést is jelent, nem csoda, ha nem is nagyon akarnak elmenni a lengyelek a lengyel ligából. Mindeközben a PLH elismerten legjobb légiósa, a már honosított amerikai Mike Cichy a lengyel válogatott játékosok bérének kétharmadát kapja összesen 8 hónapig tartó kontraktusával.

A klubok képviselői szerint a megoldás nem lehet más, mint a verseny növelése a játékospiacon. Ennek legegyszerűbb módja az lenne, ha feloldanák a jelenlegi légióskorlátozást, ami hat főben maximalizálja az importkontingens számát.

“A klubok nem krőzusok ? mondja az egyik elődöntőbe vágyó klub vezetője. ? Aki érmekért akar harcolni, annak nemigen marad más választása, mint szerződtetni néhányat a lengyel válogatott játékosai közül. Ha azt akarjuk, hogy növekedjen a színvonal, és kiegyenlítettebb legyen a liga, akkor meg kell szüntetnünk a külföldiekkel szembeni korlátozásokat. Ezzel a liga a válogatottakhoz hasonló szintű játékosok közül sokkal többet tudna elérni, kisebb összegekért.

Ehhez annyit érdemes hozzátenni, hogy Lengyelországban ? az IIHF adatlapja szerint ? 978 felnőtt férfi hokist tartanak nyilván, a PHL-ben pedig 11 csapat versenyez. A légióskorlát ráadásul nem kemény, elvileg akármennyi külföldi játékost lehet játszatni, csak a hetedik után már felárat kell fizetni. Ez további torzulásokat eredményez, hiszen a gazdagabb egyesületeket hozza kedvezőbb helyzetbe, akik olykor felelőtlenül élnek ezzel. Jó példa a Sanok, amely két szezonnal ezelőtt nem kevesebb, mint 17 légióst alkalmazott a bajnokságban, hármat kettős állampolgárként, majd miután bejutott a négy közé, csődöt jelentett, és el is tűnt a lengyel hokiéletből, azóta a szlovák harmadosztályban próbálja újjáépíteni magát.

cracovia

Marek Zietara, a KHL-t és az AHL-t is megjárt Szergej Ogorodnyikovot szerződtető Nowy Targ edzője ezt mondta minderről: “A ligánkban meglehetősen paradox helyzet állt elő. Nem tudjuk megfizetni a hazai játékosokat, miközben olyan komoly pályafutással bírókat szerződtetünk, mint Ogorodnyikov. Az a helyzet, hogy ő jóval kevesebbe kerül, mint amennyit a hazaiaknak kellene kínálnunk, akik Krakkóból vagy Katowicéből jobbnál jobb ajánlatokat kapnak.”

A nyitásnak a cikk szerint több előnye is lehetne. Először is emelkedne a bajnokság színvonala, másodszor két év után honosíthatnák a külföldiek többségét, akik ezt követen a válogatottat is erősíthetnék, harmadszor a klubok minden játékosnak olyan fizetést tudnának kínálni, amilyet a tudásuk alapján megérdemelnek.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum