Az Érsekújvár elkezdte a felkészülést

 

Jelenleg 40 fős a keret, kell idő, míg összeszoknak. Orbán Attila már ott van, és a héten csatlakozik Jesse Dudas is.

A szezont komoly tervekkel indító extraligás csapat augusztus elejéig száraz edzéseket folytat, első felkészülési meccsét augusztus 10-én játssza a Ferencváros ellen. Orbán Attila ? jó szokásához híven ? nem felkészületlenül érkezett az első összetartásra, heti hat edzéses  fizikai alapozáson van túl, amelyet Borsos Attila vezényelt számára, így a teszteredményeivel biztosan nem lesz gond. Szüksége is lesz minden erejére, hiszen máris 13 hátvédtárs között kell helyt állnia, akikhez még kettő érkezik, köztük a szintén magyar válogatott Dudas Jesse.

orban

Jelenleg két kapus, 14 hátvéd és 18 csatár készül együtt, ám a 34-es létszám a hét folyamán negyvenesre duzzad, két bekk és négy csatár még csatlakozik. Az első benyomásokról a MOL Ligából is ismert Marek Dubec beszélt az érsekújvári csapat honlapjának: ?Hosszú volt a nyári szünet, már örülök, hogy végre elkezdődött a felkészülés. Az öltöző megtelt, sok fiatal játékos van a keretben. Hiszek benne, hogy a szezon hosszú lesz, és újfent örömet okozunk az érsekújvári szurkolóknak. Jó, hogy korán kezdtünk, és az elkövetkező két hétben közösen edzünk szárazon, így legalább jobban megismerjük egymást. Sok a külföldi játékos, ezért az öltözőben az angol nyelv fog dominálni, de nem hiszem, hogy ez problémát okozna. Nem fontos, ki honnan származik, az a fontos, hogy jó legyen a társaság, és jó csapatot alkossunk együtt.?

A teljes keret a honlap fentebb linkelt cikkében böngészhető.

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
május 21., vasárnap
VB 15:20 GERHUN 7-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 15:20 SLOSVK 0-1VÉGE
VB 19:20 CZESUI 2-4VÉGE
VB 19:20 USAFRA 9-0VÉGE
    • SPORT 2
május 22., hétfő
VB 15:20 CANNOR 2-3 BVÉGE
VB 15:20 DENSWE 1-4VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:20 AUTHUN 4-3 BVÉGE
    • SPORT 1
VB 19:20 KAZSLO 4-3VÉGE
május 23., kedd
VB 11:20 GERFRA 5-0VÉGE
    • SPORT 2
VB 11:20 SVKNOR 4-1VÉGE
VB 15:20 CANCZE 3-1VÉGE
VB 15:20 SWEUSA 3-4 HVÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 FINDEN 7-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 SUILAT 3-4 HVÉGE
május 25., csütörtök
VB 15:20 SUIGER 1-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 15:20 USACZE 3-0VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:20 CANFIN 4-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 SWELAT 1-3VÉGE
május 27., szombat
VB 13:20 CANLAT 4-2VÉGE
    • SPORT 2
VB 17:20 USAGER 3-4 HVÉGE
    • SPORT 2
május 28., vasárnap
VB 14:20 USALAT 3-4 HVÉGE
VB 19:20 CANGER 5-2VÉGE
    • SPORT 2
Partnerünk
Archívum