Pavuk Attila ismét adótanácsadó lett

   

A DVTK Jegesmedvék MOL Liga-bajnok csatára már tavaly is dolgozott a hokiszünetben az Orientaxnál.

?Mielőtt a közvélemény hirtelen a szívéhez kapna, hogy egy újabb tehetséget tékozolt el idő előtt a magyar jégkorong, szeretnénk megnyugtatni mindenkit, hogy Attila csak a szakmai gyakorlatát tölti nálunk április óta, és annak rendje-módja szerint hamarosan visszatér a nyári alapozáshoz, hogy augusztustól ismét a jégen segítse csapattársait? ? olvasható a vállalkozás honlapján megjelent interjúban. (Az Orientax évek óta a jkb.hu támogatója ? HBlog.)

Ebben Pavuk Attila egyebek közt elmondja: ?Amíg egy sportoló az álmaiban él, hajlamos elfeledkezni arról, hogy ez az álom egyszer véget ér, és sajnos nem is olyan sokára. Ha túl későn ébred rá erre a tényre, már olyan hátrányból indul a munka világában, amit nagyon nehéz ledolgozni. Ezért véleményem szerint ha nehéz is, muszáj, hogy az ember gondoljon a jövőjére, és tanuljon valami szakmát vagy szerezzen diplomát.?

Pavuk közgazdasági főiskolára járt, és feltétel volt az előző évben, hogy nyári gyakorlaton vegyen részt. Így jutott el az Orientaxhoz, ahol idén is szívesen látták: ?Mivel a főiskolát időközben sikeresen elvégeztem, idén már nem is lett volna előírás dolgozni, de a jó tapasztalatok után egyszerűen visszavágytam.?

PAvuk MISJES KK

Hadd emeljünk még ki a DVTK-támadó megfontolandó tanácsai közül kettőt, amelyek persze összefüggenek egymással. Az egyik: ?Szerintem a sportolói pálya sokat segít a civil életben, sokszor párhuzamot tudunk vonni a kettő közt. A munkahelyemen nagy hasznát veszem a kitartásnak, a gyors gondolkodásnak és a koncentrációnak, amit egyértelműen a jégpályáról hoztam magammal.? A másik: ?Talán közhelyesen hangzik, de az aktív szellemi munka nagyban hozzájárul ahhoz, hogy sikeres tudok lenni a jégen is. A nyári fizikai felkészülés mellett az agyamat is edzem. Egy munkahely természetesen más, mint a jégpálya, itt egy más típusú munkamentalitást lehet elsajátítani, ami a sportkarrier utáni időszakhoz nagyon fontos.?

Pavuk addig szeretné folytatni aktív pályafutását, amíg úgymond maradandót tud alkotni a jégen. Megjegyezte, számára a tanulás a mindennapok részévé vált, így elhatározta, hogy amíg jégkorongozik, addig tanul is. Jelenleg az Óbudai Egyetem mesterképzésére jár, illetve ezzel párhuzamosan a könyvelőképzést is elkezdte. Szerepel még a tervei között szerepel az adó-tanácsadói képzés elvégzése is. ?Megszerettem ezt a szakmát és céget, remélem, a jövőben is lesz alkalmam még visszatérni? ? jegyezte meg.

12-pavuk-attila-mis-2015_16

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 2-1VÉGE
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum