Hét új taggal bővült a Hírességek Csarnoka

 

Négy férfi és egy nő játékost, egy tulajdonost és egy egyetemi edzőt választottak be a Hockey Hall of Fame-be.

Rögtön az első lehetséges alkalommal beszavazták Teemu Selannét, aki  három éve vonult vissza. A finn szélső mellett halhatatlan lett Dave Andreychuk, Mark Recchi és Paul Kariya, a hölgyek közül Danielle Goytette, valamint Jeremy Jacobs, a Boston Bruins tulajdonosa, és Clarke Drake korábbi egyetemi edző.

Teemu Selanne az 1992/93-as szezonban berobbant az NHL-be a Winnipeg játékosaként. Első évesként máig élő NHL-rekordot állított fel, 76 góllal és 132 ponttal, és természetesen bezsebelte a legjobb újoncnak járó Calder-trófeát. A pályafutása során az Anaheimben, a San Joséban és a Coloradóban is megfordult csatár 2014-ben fejezte be a karrierjét, 1451 meccsen szerzett 1457 ponttal (684+773). A 2007-ben az Anaheimmel Stanley Kupát nyert szélső háromszor volt a liga gólkirálya, és két-két alkalommal került be az év első és második hatosába.

Dave Andreychuk most már nem lóg ki a sorból. Eddig ő volt az egyetlen 600 gól feletti játékos, aki nem volt tagja a Hírességek Csarnokának. A Buffalo által draftolt szélső az 1982/83-as szezonban mutatkozott be az NHL-ben, és 23 évvel később akasztotta szögre a korcsolyáját. Megfordult a Toronto, a New Jersey, a Boston és a Colorado csapatában, a csúcsra azonban a Tampával ért fel 2004-ben, amikor kapitányként vehette át az ezüsttrófeát. A 274 emberelőnyös góljával NHL-rekordot tartó balszélső 1639 meccsen 1338 pontot szerzett.

Mindössze 11 játékos mondhatja el magáról, hogy három különböző csapattal nyert bajnokságot. Közéjük tartozik Marc Recchi is, aki a Pittsburgh (1991), a Carolina (2006) és a Boston (2011) tagjaként nyert Stanley Kupát. Az 1988-tól 2011-ig aktív jobbszélső, aki 1652 meccsen 1533 pontot (577+956) termelt, a már említett csapatokon kívül játszott a Phillyben, a Montrealban, az Atlantában és a Tampában is. Az első két kupagyőzelme között eltelt 15 év, az NHL történetében ez a leghosszabb időszak két bajnoki cím között.

hhof 2017 2

Paul Kariya kereken pont/meccs átlaggal fejezte be NHL-es karrierjét, 989 meccsen 402 gólt szerzett,  587-et készített elő. Az Anaheim, a Colorado, a Nashville és a St.Louis egykori csatára 1994-ben mutatkozott be, és 2010-ben tette le a hokibotot. A japán felmenőkkel rendelkező játékos háromszor volt az év első és kétszer a második csapatában, újoncévében pedig tagja volt az év rookie-hatosának. 1996-ban és 1997-ben megkapta a legsportszerűbb sztárnak járó Lady Byng-trófeát, 2002-ben olimpiai aranyérmet szerzett a kanadai válogatott tagjaként.

Danielle Goyette a kanadai női hoki egyik legnagyszerűbb játékosa volt, 9 világbajnokságról nyolc aranyat és egy ezüstöt, három olimpiáról két aranyat és egy ezüstöt vihetett haza. A juharleveles csapatban összesen 171 meccsen 113 gólt lőtt és 115 gólpasszt adott, ebből a világbajnokságokra 37 gól és 68 pont esett, amivel rekorder a kanadai válogatottban.

Jeremy Jacobs 1975 óta tulajdonosa a Bostonnak. 42 éves regnálása alatt a Bruins 35-ször jutott be a rájátszásba, 1975 és 1996 között zsinórban 22 alkalommal, de a legnagyobb siker csak egyszer adatott meg számára, 2011-ben, amikor 39 év elteltével került vissza a Stanley Kupa a városba. Jacobs nemcsak a Boston, de az otthonául szolgáló csarnok, a TD Garden tulajdonosa is. A 77 éves tulajdonos 2007 óta az NHL igazgatótanácsának elnöke.

Clare Drake 1955 és 1989 között volt az University of Alberta edzője. A 34 évből csak kétszer nem állt az albertai csapat kispadja mögött, 1975/76-ban, amikor a WHA-ban szereplő Edmontont irányította, és az 1979/80-as évadban, amikor a kanadai válogatottat készítette fel az olimpiára. A kanadai csapattal 1985-ben Spengler Kupát nyert, 1989 és 1991 között pedig a Winnipeg Jets másodedzője volt. Az egyetemi évek alatt 6 kanadai nemzeti bajnokságot és 17 nyugat-kanadai bajnoki címet szerzett. Az év edzőjének is megválasztották 1975-ben és 1988-ban.

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR INFO
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum