Galacon egyben tartanák a csapatot

 

A MOL Ligából egy szezon után távozó együttes bő tucatnyi játékossal hosszabbított szerződést.

Bár korábban arról jelentek meg hírek, hogy a MOL Liga-kilencedik Dunarea Galatinak mindössze három szerződtetett játékosa van, a Sportgalati portál kérdése nyomán a galaci szurkolókat valamelyest megnyugtató információk láttak napvilágot.

Mihai Brandabur, a klub igazgatója elmondta, eddig csak Mihály Ede távozott a csapattól, miközben 13 játékossal szerződést hosszabbítottak. A névsorban (Viorel Radu, Bogdan Popa, Alexandru Ionu? Munteanu, Alexandru Cristian Munteanu, Pál Zsombor, Góga Attila, Szőcs Szabolcs, Lőrincz Levente, Tamás Nándor, László Arnold, Hildebrand Szabolcs, Flinta Botond, Mikola Koljada) vannak meglepetések is.

A gyergyószentmiklósi illetőségű Góga Attiláról úgy lehetett tudni, hogy anyaegyesületével, a Progymmal tárgyal, de végül újabb egy évre az Al-Duna partján marad. A Steauából kölcsönkapott játékosok közül egyeztetnek Mihai Georgescuval, Catalin Berdilával, Marius Marcu?szal és Nicu?or Lu?neaccal. Brandabur szerint Juraj Durkech és Robert Krajci is maradási szándékát fejezte ki. A klubvezető elmondta, további légiósokat is keresnek, tehát úgy tűnik, nem gyengül jelentősen a Duna-parti együttes, amelynek pénztárcájára jótékonyan hathatott, hogy nem kell évi 40 MOL Liga-mérkőzés költségeit is fedezni.

A galaciak elmúlt három idényük mindegyikében begyűjtöttek egy-egy trófeát. 2014/15-ben történetük során először román bajnokok lettek, majd ezt a teljesítményüket ? a Csíkszereda és a Brassó számára jelentősen megnehezített körülmények között ? megismételték a következő szezonban. Első MOL ligás idényüket az 1988 után másodszor elért Román Kupa-győzelem tette emlékezetessé. Aztán azonban a kettős terhelés alatt elfogytak, a MOL Ligában fokozatosan visszaesve kilencedikek lettek ? egy nagyon csúnyára sikerült végjátékot követően ?, a bajnokságban pedig nem jutottak döntőbe, ott a Progym ellenében megszerzett harmadik hellyel vigasztalódhattak.

macgal_20170122-2

fotó: Mudra László

Cimkék: , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum