Négy új játékos kerülhet a Hírességek Csarnokába

   

A legesélyesebb  az először beszavazható Teemu Selanne. Az eredményt ma hirdetik ki.

Hagyományosan június végén nevezik meg azokat, akik bekerülhetnek a halhatatlanok közé. Tavaly Eric Lindros, Szergej Makarov, Roggie Vachon és Pat Quinn került be a Hockey Hall of Fame-be. Idén egyöntetű vélemény, hogy az először beválasztható Teemu Selanne a legesélyesebb, aki Jari Kurri után a második finn lehetne a legnagyobbak között.

Selanne mögött viszont már sok a kérdőjel, akár az is előfordulhat, hogy egyetlen férfi játékos kerül most a HHOF-ba. Az elmúlt fél évszázadban mindössze háromszor volt erre példa, 1968-ban (Bill Cowley), 1999-ben (Wayne Gretzky) és  2010-ben (Dino Ciccarelli). Ahhoz, hogy valakinek a neve egyáltalán szóba kerüljön, bizonyos kritériumoknak kell megfelelni. Az első feltétel, hogy az adott személy minimum három éve visszavonult. Kivételek természetesen vannak és voltak, de ehhez az illetőt minimum Gretzkynek vagy Lemieux-nek kell hívni. Ha ez az időszak letelik, akkor a listára kerül az a kapus, aki legalább 400 NHL-mérkőzésen védett, 200 meccset nyert, és volt minimum 25 hibátlan meccse. Játékosként 1000 mérkőzés a limit, ha ez nincs meg, akkor 300 gól és 400 gólpassz, vagy összesen 700 pont kell a halhatatlansághoz. Ennek alapján a HHOF-ba az idén először jelölhető játékosokat az alábbi két táblázat tartalmazza.

hhof 2017

A listából látható, a kapusok közül mind a négy, a játékosok közül a Daniel Alfredsson, Todd Bertuzzi, Alekszej Kovaljov, Ryan Smith, Ray Whitney és a már említett Teemu Selanne felel meg minden kritériumnak. Ha egy játékos jelölhetővé válik, akkor 18 tagú bizottság dönt arról, hogy bekerül-e a panteonba. Ehhez a szavazatok 75%-át kell begyűjtenie. Ez korántsem egyszerű feladat. Az elmúlt években visszavonult mezőnyjátékosok közül minden kritériumnak megfelelt Rod Brindamour, Vincent Lecavalier, Mark Recchi és Jeremy Roenick, ám esélyük sem volt bejutni. Ott volt korábban a Bernie Nicholls, Pierre Turgeon páros, ők szintén minden feltételnek megfeleltek, akárcsak Dave Andreychuk, az egyetlen 600 gól feletti játékos, akit még nem emeltek be. A kapusok közül olyan nevek várnak bebocsátásra, mint Curtis Joseph, Andy Moog, Mike Vernon és Chris Osgood.

A beiktatási ünnepséget 2017. november 10–12. közötti hétvégén rendezik.

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
május 22., vasárnap
VB 15:20 GBRLAT 3-4VÉGE
VB 15:20 KAZGER 4-5VÉGE
VB 19:20 SUIFRA 5-2VÉGE
VB 19:20 SWENOR 7-1VÉGE
    • SPORT 1
május 23., hétfő
VB 15:20 KAZITA 5-2VÉGE
VB 15:20 USACZE 0-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 AUTGBR 5-3VÉGE
VB 19:20 CANDEN 2-3VÉGE
    • SPORT 2
május 24., kedd
VB 11:20 GERSUI 3-4 BVÉGE
VB 11:20 SWELAT 1-0VÉGE
VB 15:20 SVKDEN 7-1VÉGE
VB 15:20 USANOR 4-2VÉGE
VB 19:20 CANFRA 7-1VÉGE
VB 19:20 FINCZE 3-0VÉGE
    • SPORT 1
május 26., csütörtök
VB 15:20 GERCZE 1-4VÉGE
    • SPORT 2
VB 15:20 SWECAN 3-4 HVÉGE
    • SPORT 1
VB 19:20 FINSVK 4-2VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 SUIUSA 0-3VÉGE
    • SPORT 2 (21:45)
május 28., szombat
VB 13:20 FINUSA 
    • SPORT 2
VB 17:20 CANCZE 
    • SPORT 2
május 29., vasárnap
VB 14:20 bronzm.
    • SPORT 2
VB 19:20 döntő
    • SPORT 2
Partnerünk
Archívum