Novemberben Svédországba látogat az NHL

   

Elkészült az NHL hivatalos sorsolása, amely nem tartalmaz olimpiai szünetet. Kiválogattuk a legjobban várt mérkőzéseket.

Egy nappal azután, hogy az NHL nyilvánosságra hozta a csapatok első hazai mérkőzésének időpontját, a liga kiadta a teljes menetrendet. Az NHL az olimpia miatt két sorsolást készített, de mivel a megállapodás nem jött létre a játékosok ötkarikás szerepléséről, ezért a liga a menetrendnek azt a fajtáját mutatta be, amely nem tartalmaz szünetet. Ennek alapján az alapszakasz október 4-én négy mérkőzéssel (Pittsburgh?St. Louis, Winnipeg?Toronto, Edmonton?Calgary, San Jose?Phialdelphia) indul, és 1271 mérkőzés után 2018. április 7-én zárul.

nhl

A Detroit október 5-én játssza első hazai meccsét új csarnokában, a Joe Louis Arenát váltó Little Caesar’sban. A liga új csapata, a Vegas Golden Knights október 6-án játssza első találkozóját a Dallas otthonában, az első hazai mérkőzésére pedig négy nappal később, 10-én kerül sor, amikor az Arizonát fogadja. Október 7-én máris megrendezik a Stanley Kupa döntőjének visszavágóját, ahol a Pittsburgh fogadja a Nashville-t. November 10-én és 11-én Stockholm felé fordul a figyelem, hat év után ugyanis visszatér az NHL Európába, ekkor csap össze a svéd fővárosban az Ottawa és a Colorado. December 16-án ismét az Ottawa lesz a középpontban, ekkor játsszák a Senators?Canadiens meccset az NHL 100. születésnapján.

Újév napján jön a hagyományos Winter Classic, amelynek keretében a Rangers és a Sabres csap össze New Yorkban. Január 13-án rendezik a Devils?Flyerset, ami akkor lesz érdekes, ha a draft első két helyén a Nolan Patrick, Nico Hischier párost választják. A karácsonyi szünetet követőn a második pauza január 26. és 29. között lesz, ekkor rendezik Tampában az All Star-gálát. Február 6-án szem nem marad szárazon Pittsburghben, hiszen visszatér Marc-Andre Fleury a Vegas Golden Knightsszal a PPG Paints Arenába. Az utolsó dátum március 3., ekkor rendezik a Washington?Toronto szabadtéri meccset Annapolisban, a Haditengerészeti Akadémia stadionjában.

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum