75 millió dollárnál lesz a fizetési plafon

   

Ez kétmillióval több, mint amennyi tavaly volt.

A kérdésben a játékos-szakszervezet szavazott a napokban, melynek végeredményét a hírek szerint az általános igazgatók aggódva figyelték. A növekedés mértéke valamivel nagyobb, a 2015/16-os szezonban még csak 71,4 millió dollár volt, ezt emelték tavaly 1,6 millióval. Ennek az az oka, hogy az NHL bevételei nem a tervek szerint növekednek. A játékosoknak ebben az esetben lehetőségük van automatikus 5%-os emelést kérni, de hosszas vita után végül ennek nagyjából a felét szavazták meg. Ez arra utal, hogy bár az NHL visszalépett az olimpiai részvételtől, a játékosok egyelőre tartózkodtak attól, hogy a végletekig elmérgesítsék a tulajdonosokkal a viszonyt, ehelyett önmérsékletet tanúsítottak.

salarycap

Természetesen a fizetési plafon szorításában vergődő klubok kevésbé örülnek a visszafogott emelésnek. Stan Bowman, a Chicago Blackhawks általános menedzsere például így sem tudja megtartani majd Marcus Krügert, és a máris 77 millió dolláros elkötelezettséggel rendelkező klubnak tovább kell metszenie amúgy is meggyengített keretét. Ez az emelés azt is jelenti, hogy a Las Vegasnak úgy kell összeállítania a bővítési drafton a keretét, hogy értéke elérje az 55,4 millió dollárt, ami a bérküszöb. Emlékeztetőül, az NHL 2005-ben vezette be a fizetési plafont, az akkori összeg 39 millió dollár volt.

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum