Öt napra a Las Vegas lett a játékospiac ura

   

Kiváló stratégiát dolgozott ki George McPhee általános igazgató és csapata, június 22-ig csak rajtuk keresztül lehet üzletet kötni.

Helyi idő szerint szombaton délután háromkor leállt a játékospiac az NHL-ben és június 22. délelőttjéig nem is lehet mással üzletelni a csapatoknak, csak az új franchise-zal. Ehhez képest jelentős mozgások a határidő lejártáig nem következtek be és ennél jobb hír a Las Vegas-i klub számára nem is érkezhetett volna. Pedig ősszel, a bővítési draft pontos szabályainak kidolgozásakor még korántsem volt felhőtlen McPhee és a többi általános igazgató viszonya, a felek kölcsönös bizalmatlansággal tekintettek egymásra. McPhee abbéli aggodalmainak adott hangot, hogy a többiek összefognak ellene, míg a régi klubok attól féltek, hogy az új belépő megszegi a szabályokat és titkos megállapodásokat köt játékosokkal.

expdraft1

A Vegas Golden Knights stábja nyilván felmérte, hogy a kölcsönös bizalmatlanságból ők csak rosszul jöhetnek ki, ezért a stratégia első lépése az lett, hogy az esetleges összefogást megakadályozza. Ennek érdekében lemondott az „ellenséges draftolás” stratégiájáról, ami amúgy sem kecsegtetett túlságosan magas hozammal, hiszen – ahogy azt korábbi cikkünkben is írtuk – legfeljebb második, de inkább harmadik soros játékosok megszerzésére számíthatott volna ezzel az igazolási politikával.

Ehelyett McPhee és csapata körbetelefonálta a csapatokat, mindenkit megnyugtatott, hogy senkitől nem akar olyan játékost megszerezni, akit a klubja nem tud levédeni, viszont ennek ellenére meg akarja tartani. Ennek természtesen megkérik az árát, de fiatal tehetségekért és draftjogokért cserében mindenki felé nyitott lesz. Sikerült is a bizalmat a maguk irányába megteremteni, jól jelezte ezt a Columbus Blue Jacketsszel kötött szombati gentlemen’s agreement is. A hírek szerint a Las Vegas vállalta, hogy nem viszi el sem Alexander Wennberget, sem Josh Andersont a csatársorból, sem a második számú kapus Joonas Korpisalót, sem pedig Jack Johnsont vagy David Savardot a hátvédek közül. Mindezért cserébe McPhee kapott egy idei első körös draftot, egy közelebbről meg nem nevezett tehetséget és továbbra is választhat olyan játékosok közül, mint Matt Calvert, William Karlsson vagy Ryan Murray, és még lehet, hogy a veterán sérült csatár, David Clarkson 5,25 milliós szerződését is átveszik.

A hatás nem is maradt el, óriási mozgások nem történtek, így a Golden Knights nyugodt szívvel adhatta ki sajtóközleményét a határidő lejárta után: „Szervezetünk nagyon elégedett azzal, ahogy a bővítési draft folyamata eddig zajlott (…). George McPhee általános igazgató és csapata továbbra is kapcsolatban marad a többi 30 klubbal. Vegas eddig is jelezte, hogy mind a 30 csapat számára minden lehetőséget megad arra, hogy érintetlen maradjon a játékoskerete, ha úgy szeretné. Ez azt is jelenti, hogy ha a Golden Knights védőlistán nem szereplő játékost szeretne igazolni, akkor McPhee és csapata arról ezentúl is minden esetben informálni fogja az érintett csapatot, senki nem fog olyan játékost elveszíteni, akit nem szeretne.”

mcphee2
Fotó: Bill Wippert / National Hockey League / Getty

A stratégia első célja tehát teljesült, mostantól kedd délelőttig minden kártya az ő kezükben van. A bővítési draft következő lépésére vasárnap délután kerül sor, amikor magyar idő szerint négy órakor a liga nyilvánosságra hozza, hogy az egyes klubok mely játékosokat tették védőlistára. Innentől elképesztő telefonálgatás veszi kezdetét, a Las Vegas-i csapat irodája átalakul egyfajta brókerközponttá. A védtelen játékosok ugyanis nem csak a Vegas, de a többi csapat számára is célpontok lehetnek. Ahhoz, hogy valaki megszerezzen egy védőlistára nem tett játékost, semmi mást nem kell tennie, mint megalkudnia az áráról McPhee-vel. A dolog két irányba is elsülhet, elképzelhető, hogy valóban felpezsdül a piac, amiből a Las Vegas akár nagyon jól is kijöhet. A másik lehetőség, hogy a klubvezetők továbbra is nagyon óvatosak maradnak, hiszen pontosan tudják, ha ők agresszív igazolási politikába kezdenek, azzal beindíthatják a dominót, aminek a végén esetleg ők koppannak a legnagyobbat.

Ezzel együtt eget rengető igazolásokat továbbra sem várhatunk, mint a már idézett cikkünkben jeleztük, az új csapat felépítése időigényes folyamat, amely rengeteg apró lépésből áll, és amelynek három fontosabb pillére van: minél jobb aktív játékosok megszerzése a második és harmadik vonalból, fiatal tehetségek készletének felhalmozása, illetve minél több draftjog begyűjtése. Az első lépés tehát sikerült a Las Vegasnak, most jön az aprómunka, aminek a gyümölcsei pár éven belül érhetnek be. Akár így lesz, akár úgy, a Blogon továbbra is érdemes lesz követni az eseményeket, a következő fontos határidő vasárnap délután négy óra, ekkor derül ki, hogy mely fontos játékosaikról mondtak le a klubok.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

Eseménynaptár
június 25., vasárnap
INL 17:00 HUNARG 6-1VÉGE
június 26., hétfő
INL 17:00 HUNSLO 1-8VÉGE
június 27., kedd
INL 13:00 HUNNZL 7-3VÉGE
június 29., csütörtök
INL 15:00 HUNAUS 2-4VÉGE
június 30., péntek
INL 15:00 HUN
   H I R D E T É S
   H I R D E T É S
Partnerünk