Szerdára kialakul a Las Vegas játékoskerete

 

Röviden elmagyarázzuk az új NHL-csapatra vonatkozó folyamatot, és ismertetjük a legfontosabb dátumokat is.

Az új csapat főnöke tavaly júniusban kicsengette a félmilliárd dolláros csatlakozási díjat, a 375 millió dolláros T-Mobile Arena pedig még korábban megépült. Összeállt a szakvezetés is, George McPhee általános igazgató mellett, Gerard Gallant lesz a vezetőedző, így már csak egyetlen akadálya van annak, hogy Nevadában is rendszeresen NHL-es meccset játsszanak: nincsenek játékosok. Ez persze nem teljesen felel meg a valóságnak, hiszen a klub első szerzeménye a WHL 21 éves sztárja, Reid Duke, aki mellé később leszerződtették a tavalyi világbajnokság orosz gólkirályát, Vagyim Sipacsovot. Duke egyelőre az AHL-es farmcsapat Chicago Wolves játékosaként szerepel, Sipacsov viszont két évre írt alá, évi 4,5 millió dollárért. A klub a sztárigazolást a következő vicces poszttal jelentette be a Twitteren:

vegas

Nem sokáig lesz magányos Sipacsov, a bővítési draft szerdán véget ér, akkorra kiderül, milyen kerettel vágnak neki első szezonjuknak a legnagyobbak között. A szabályokat már részletesen ismertettük, a legfontosabb dátumokat érdemes megismételni. A buli június 17-én szombaton indul, magyar idő szerint este 11-kor a csapatoknak le kell adniuk a védett játékosok listáját, amit másnap délután négykor hoznak nyilvánosságra. Mint ismeretes, a csapatok számára két opció adott: az egyik szerint 7 csatár, 3 védő és egy kapus kerül tiltólistára, a másik szerint 8 mezőnyjátékos, csatár és hátvéd vegyesen, valamint egy kapus. Ha például a Nashville szeretné egyben tartani félelmetes hátvédkvartettjét, akkor ezt csak úgy teheti meg, ha két játékossal kevesebbet véd le.

mcphee

 

Vasárnap délután négy óra után a Vegas kap egy kis gondolkodási időt, este 11-kor léphetnek akcióba, vagyis ekkor vehetik fel a játékosokkal a kapcsolatot. Innentől számítva 48 órájuk lesz arra, hogy kimatekozzák, a rendelkezésre álló erőforrások és a már linkelt szabályok függvényében, melyik lehet számukra a legoptimálisabb keret. Mindebben kulcsfontosságú szerep jut a csapat agytrösztjét vezető Andrew Lugernernek. A 31 éves ügyvéd komoly matematikai képzést is kapott, mielőtt elkezdte volna jogi pályafutását, szüksége is lesz erre a tudására: ?Számításba kell venni a legkülönbözőbb lehetőségeket, mert ezek mind összefüggnek egymással. Ha itt ezt teszed, akkor amazt ott nem teheted meg, ezeket mind súlyozni kell, miközben a nagy képet sem szabad szem elől téveszteni. George (McPhee) állandóan tárgyalásban van a többi általános igazgatóval, a legkülönbözőbb ajánlatokat kapja, az én feladatom, hogy bemutassam neki az ezzel járó lehetőségeket és ennek költségeit is: ha ezt teszed, akkor talán azt nem teheted meg ? nyilatkozta az ügyvéd az nhl.com-nak.? Képünkön a hoki melletti másik nagy szerelmével, Bruce Springsteennel látható.

capguru

A szombati határidő azt is jelenti, hogy a csapatoknak a védett listák összeállításáig van ideje arrra, hogy azon játékosaikat, akiknek a szerződésében van egy cserét tiltó klauzula (No Movement Clause ? NMC), rábeszéljék, hogy álljanak el ettől. Ennek azért van jelentősége, mivel az NMC-s játékosok automatikusan felkerülnek a védett listára. A friss bajnok Pittsburghben például Marc-André Fleury tett még egy utolsó gesztust annak a klubnak, amelyet 13 éven át szolgált és amelynek három bajnoki címet is köszönhet, és lemondott erről a jogáról, amivel lehetővé tette a Pens számára, hogy védett listára tegyék Matt Murray-t. Ellenpéldaként, Dion Phaneuf nem tette meg ezt a szívességet az Ottawa Senatorsnak.

Az előző bővítéshez képest jelentős különbség, hogy a Golden Knightsnak 30 játékost kell kiválasztania, míg 2000-ben a Columbus és a Minnesota számára 26 játékos igazolására volt lehetőség. Mivel egy csapat kerete általában 22-23 játékosból áll, az emelkedés tovább bonyolítja az amúgy sem egyszerű képletet, amiről Lugerner is beszélt. Mindez azt valószínűsíti, hogy a draft lezárulta után jelentős kereskedés várható a július elsején megnyíló játékospiacon. Egyes pletykák szerint például a Chicago nem tenné védett listára Trevor van Riemsdykot, ha McPhee később elviszi Marcus Krügert is.

vegas_arena

Kedd estére tehát a csapat kiválasztja, mely játékosokra tart igényt az ellenfelek keretéből, ezt azonban csak egy nappal később, szerda este fogják bejelenteni, a magyar idő szerint csütörtök hajnalban kezdődő éves díjátadó ceremónia keretében, amelyet hol máshol, mint Las Vegasban rendeznek.

expdraft

Az elmúlt hetekben természetesen nem volt olyan szaklap, amely ne próbálta volna megtippelni, kiket fog választani a Las Vegas. Közülük talán a Washington Post-ét és az SB Nation öt munkatársa által készített összeállításokat érdemes átfutni, de természetesen a McPhee vezette csapat fejébe még ők sem képesek belelátni. Az biztos, hogy a csapat építésének csak az első állomása lesz a bővítési draft. Aligha lesz playoffesélyes a keret, hiszen alapesetben a 4. számú hátvédektől és a 4-5. számú csatárától lefelé válogathatnak. A csapat első sora így maximum a többiek második egységével lehet versenyképes. Az alsóbb sorok viszont átlagon felüli teljesítményre lehetnek képesek. Sok csapat bízik abban, hogy a draft lehetőséget teremt arra, hogy előnytelen szerződéssel játékosai egy részétől megváljon. A Vegas ebbe bele is mehet, de csak mértékkel: hosszú időre szóló drága szerződésekkel a saját kezüket köthetik meg a későbbiekben. Lesz pár ilyen is nyilván, de ennek meg fogják kérni az árát. Éppen mert a versenyképes csapat felépítése egy többlépcsős, többéves folyamat, ezért inkább az várható, hogy a draftjogokat akarják bezsebelni, a jövő nagy tehetségeiből begyűjteni párat.

A Columbus és a Minnesota 2000-ben csatlakozott a ligához. Utóbbi ugyan már harmadik évében konferenciadöntőt játszott, de ez inkább a szabályt erősítő kivételnek tekinthető. Az első 12 évben mindössze háromszor kerültek rájátszásba, igaz, azóta viszont kirobbanthatatlanok onnan. A Columbus az első nyolc szezonban csak a hírekből ismerte a playoff világát, ez elmúlt 17 szezonban is csak három alkalommal járt ott. Meglátjuk az északi államokhoz képest a sivatagban mennyi időbe telik versenyképes csapatot építeni.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum