A lányok az A csoportba vágynak

 

Kolbenheyer Zsuzsanna és Gasparics Fanni bízik a létszámbővítés adta lehetőségben.

Az elmúlt napokban Kolbenheyer Zsuzsanna, a Nemzetközi Jégkorong Szövetség (IIHF) és a Magyar Jégkorong Szövetség (MJSZ) elnökségi tagja, valamint Gasparics Fanni, a női válogatott csatára is interjút adott a magyar szövetség honlapjának. Előbbi elmondta, büszke arra az eredményre, hogy a női A csoport mezőnyét sikerült 8 csapatosról 10 csapatosra bővíteni. A 2010-es vancouveri olimpia után nehéz helyzetbe került a női jégkorong, de a négy évvel későbbi szocsi ötkarikás játékokon már sokkal kiegyensúlyozottabbá vált a mezőny. Nem kizárt, hogy a világbajnokságok után az olimpián is 10 női csapat vehet részt, ugyanis a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak (NOB) célja, hogy ugyanannyi férfi és női sportoló kapjon lehetőséget az ötkarikás játékokon.

Gasparics remek szezont tudhat maga mögött, klubszinten 36 mérkőzésen 48 pontot gyűjtött, míg a magyar válogatott két győzelmet is elért a divízió 1/A-s debütálás során. Oroszországi légiósunk elmondta, kevés gólt lőttünk Grazban, kevésbé tudtuk kihasználni a helyzeteinket, és az utolsó mérkőzésre el is fáradtak, így nem jött össze a bronzérem, csak az 5. hely. Ezzel együtt abszolút elérhetőnek tartja az A csoportos szereplést a női válogatottal, ám azt nem tudja, ehhez hány évre van még szükség.

HUNFRA noi vb

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum