Egy hokiváros születése

A Nashville Predators 1998-ban csatlakozott az NHL-hez. Közel két évtizedre volt szükség ahhoz, hogy város és csapata egymásra találjon.

Az NHL terjeszkedése nem sikertörténet. Gary Bettman törekvése, hogy az amerikai?kanadai határ körül koncentrálódó hokiligát országos hálózattá növessze, és ezáltal üzletileg eladhatóvá tegye, számtalan alkalommal vallott kudarcot. A televízió szempontjából lukratív piacok nem esnek egybe a hokikultúra geográfiájával, példa erre nem csak Atlanta, Florida is. Sokáig Nashville sem tűnt jó ötletnek. Az első 9 szezonban Craig Leipold tulajdonos saját bevallása szerint 70 millió dollárt bukott. 2007-re a nézőszám 13 000-re esett vissza meccsenként, küszöbön állt a csapat költözése.

De végül jött egy helyi tulajdonoscsoport, és minden megváltozott. Volt mire építeni. A General Motors 1990-ben létesített egy gyárat Spring Hillben, Nashville-től fél órára. Hatezer alkalmazottat telepítettek át az északi Michiganből. Ez a közösség lett a magja a helyi szurkolótábornak. Amelynek azután nem akármilyen vezérei akadtak: Mark Hollingsworth, egy zeneipari menedzser, Lee Schwartz, egy tősgyökeres Pittsburgh-drukker, aki élőben volt tanúja, amikor akkori kedvenc csapata a 90-es évek elején duplázott, és az új-mexikói Kurt Andress, aki Hollingsworth cégénél dolgozott, és nem nagyon tudta, mi fán terem a hoki. A kompánia elhatározta, hogy hangulatot teremtenek a város első nagycsapatának meccsén. Kinéztek egy kellően olcsó szektort ? a 303-ast ?, hogy ne okozzon problémát, ha barátokat vagy családtagokat kell meghívni mérkőzésekre.

A honlapjukon olvasható beszámoló szerint határozott szándékkal érkeztek az első alkalomkor. Az a legkevesebb, hogy minden szektorbelinek személyesen bemutatkoztak. Hollingsworth személyes visszaemlékezése szerint öt perccel a meccs kezdete előtt felállt, és így szólt hangosan a körülötte ülőkhöz: ?Mi mindannyian azért vagyunk itt, hogy élvezzük a meccset, igaz? A haverjaim és én teljesen bolondok leszünk ma este, lekiabáljuk a csarnok tetejét is. Belekötünk bárkibe, akivel a Predators játszik, mindig üvölteni fogunk, ha a Predators valamit jól csinál, de megtartjuk a humorérzékünket arra az esetre is, ha rosszra fordulnának a dolgok. Mi itt, a 303-asban kitomboljuk magunkat, akár nyerünk, akár veszítünk. Hányan vagytok velünk??

A hatás nem maradt el. Már az első év után egyre több bérletes kezdte kérni, hogy lehetőleg a 303-as szektorba foglaljanak nekik helyet. Mások ?Section 303 Fan Club? táblával jelentek meg az aréna legkülönbözőbb helyein. A második év végén maga a tulajdonos mondott nekik köszönetet a szezonzáráskor. Mesebeli történet, hiszen mindeközben roppant figyelmesek is voltak egymással, nincs itt hely végigmondani: Eudora. Közvetlen köze van ennek az idei döntőhöz, mert annyi év önirónia után végre a legfontosabb meccseken állhattak a csapat mellé. Érdemes meghallgatni, beleborsódzik az ember háta.

Nashville-ben olyasmit láthattunk, ami nem történik meg minden évben, de talán évtizedben sem, Smashville megszületett: a zene és a hoki zúzdája talált egymásra. Az arénában 18 ezer ember tombolt elképesztő hangerővel, az aréna körül további ötvenezer. Amikor a csapat elutazott az ötödik meccsre Pittsburghbe, a Bridgestone Arenában 14 000 szurkoló nézte kivetítőn a meccset. Kocsit törtek, harcsát dobáltak, öten 115 sört megittak, a polgármester asszony felmentést írt a másnap reggel a munkából későknek.

Ezek katartikus pillanatok. Bob McKenzie, a TSN veterán kommentátora, a kanadai jégkorong Vitray Tamása azt jelentette Nashville-ből, hogy ilyen kupadöntőt ő még nem látott. Mindenki más is így tett, egyik kedvencünk, a Puck Daddy olyasmit írt a Twitteren, hogy a New Orleans-i Bourbon Street sehol nincs ahhoz képest, ami Smashville-ben van. Tennessee-ben új alapokra helyezték, mi is az a Stanley Kupa-döntője. Az NHL 100. születésnapján.

De igazságtalan dolog volna csak a szurkolókról beszélni. A csapat a kezdet kezdetétől nem volt hajlandó eljátszani a szimpatikus vesztes szerepét. Komolyan gondolták. Pedig első számú centerük, Ryan Johansen kiesésével papíron esélyük sem volt. Vele sem sok lett volna. Egybehangzó vélemények szerint a hat meccsből legalább négyen sokkal jobban játszottak, mint neves ellenfelük. Óriási igazságtalanságok is történtek közben velük. A hoki igazságtalanságai. A döntő első gólját P. K. Subban szerezte Pittsburghben, az első harmad első felében. Egy ostoba szabály miatt elvették, a csapat megzavarodott, az ellenfél magára talált, lőtt három gólt. A Nashville nem adta fel, kőkemény melóval kiegyenlítettek, a világ legfélelmetesebb támadószekciója 37 hosszú percen keresztül kapura sem tudott lőni ellenük. Aztán amikor mégis, rögtön betalált.

A hatodik meccsen harmadszorra futottak neki az egyenlítés idegörlő feladatának. Ismét megszerezték a vezetést, ám egy korai sípszó miatt ezt a gólt is érvénytelenítették. Mindent jól csináltak, mégsem nyerhettek. Nem a világméretű összeesküvés, hanem a hoki istenei miatt. És mert nem maradt bevethető centerük, ugye. Szinte minden nap újabb és újabb játékosok hihetetlen történeteivel ismerkedhettünk meg. Ezek a történetek nagyon másak voltak, mint a pittsburghiek. Itt általában nem a hokis családban felnőtt legkisebb fiú mesebeli történetéről volt szó, hanem a soha sehol nem draftolt Frederick Gaudreau sikeréről, vagy a meccsek szüneteiben a Yale Egyetem történészprofesszora, Timothy Snyder legújabb könyvét bújó Colin Wilsonról.

Nagyszabású kísérletük, hogy a világ legkreatívabb védelmével semlegesítsék a világ legkreatívabb támadóit, kis híján sikerrel járt. Játékosok és szurkolók ezzel együtt nagyon csalódottak, hiszen pontosan tudják, mennyire nehéz ilyen közel kerülni a kupához. 80 perc választotta el őket tőle. Talán a rutin hiányzott ahhoz, hogy komolyabban megrogyasszák ellenfelüket, amikor az megroppanni látszott. De mindez optimizmusra ad okot a jövőt illetően, hiszen nagyon fiatal csapatról van szó: Subban, Ryan Ellis, Mattias Ekholm, Roman Josi a legszebb éveik előtt állnak, közülük Subban a legidősebb a maga 28 évével. Johansen, Viktor Arvidsson, Pontus Aberg és Colton Sissons is csak 24, Filip Forsberg 22. A csapat az elmúlt 5 évben nem produkált 95% alatti nézőszámot, egyre népszerűbb a környező államokban is. Az idei döntő minden idők legnézettebb fináléja volt, amelyben nem szerepelt Original Six-csapat. A hatodik meccset hétmillióan követték élőben, másfél millióval többen, mint a tavalyi hatodikat, amikor a Pens a Sharks ellen nyerte meg a kupát.

A nashville-ieknek most le kell nyerni a pirulát, és a nyáron megoldást kell találniuk az infrastruktúra jelentette kihívásokra. A hétszázezres városban jelenleg 1200 általános iskolás gyerek hokizik, három ligában. További négyszáz a középiskolás bajnokságban. Jellemzően a Michiganből átköltöztetett hatezer munkavállaló csemetéi. Szeptembertől óriási problémát fog jelenteni a csapat szenzációs szereplése, hiszen olyan boom várható, amihez egyszerűen nincs elég jégfelület. Kellemes gondok.

A New Jersey Devils először 1998-ban jutott rájátszásba. Senki nem vette őket komolyan. Wayne Gretzky, a világ valaha volt legjobb játékosa Miki Egér Franchise-nak titulálta őket. A keleti konferencia döntőjéig meneteltek. Ott hetedik meccsen kaptak ki a Bostontól. Az a Devils is hokiszűz területet hódított meg a ligának. De neki is hét évet kellett várni arra, hogy álmai beteljesüljenek. Végül tíz év alatt négyszer jutottak döntőbe, háromszor lettek bajnokok. Hasonló a Predatorsnak is kinézhet.

Annyi bizonyos, hogy idén nem volt csapat Nyugaton, amely méltóbb ellenfele lehetett volna ennek a világklasszis Pittsburghnek. Miattuk volt annyira izgalmas a döntő, sokkal izgalmasabb, mint az egyes meccsek eredményei alapján gondolhatnánk. Kivéve az ötödiket. Elképesztő munkát végeztek, komoly feladat elé állították Malkinékat. Mindezt ráadásul nagyon sportszerűen tették. Nem kell messzire menni, hogy olyan csapatot találjunk, amely azzal kezdte volna a döntőt, hogy egykettőre kiveszi az agyrázkódásos Crosbyt a játékból. De nem a Nashville. Ők játékkal akarták megverni a Penguinst, és ami igazán meglepő, ez a meccsek többségén sikerült is nekik. Csak a rutin hiányzott. Ezt a parádés sorozatot élmény volt nézni.